A Téridő című, három kisregényt tartalmazó könyv nem csupán irodalom, összművészeti alkotásként is értelmezhető, a szöveg mellett ugyanis vonalkódokat is tartalmaz, azok használatával pedig bárki meghallgathatja a történethez kapcsolódó zenéket.
– Olyan zenéket válogattam, amik alátámasztják a történetet, amik beleillenek szervesen ebbe a történetbe. A cselekvéshez, a főszereplő valamilyen cselekvéséhez kötődnek, úgyhogy arra gondoltam, hogy csinálok ebből egy lejátszási listát, ahhoz készült egy vonalkód
– mesélt az alapötletről Oberczián Géza.
– És érdemes egyébként egyszerre hallgatni és olvasni, tehát egyszerre befogadni mindkét élményt? – érdeklődött Viola Szandra műsorvezető.
– Én ezt jó párszor megtettem, tehát szerintem igen – vallotta Oberczián Géza, aki azt is megosztotta a nézőkkel, hogy jó pár írásához is a zenehallgatás szolgáltatta az ihletet.
Mindkét kötetben nagy hangsúlyt kap az idő múlásának témája, így az Ágain megtart című verseskönyvben Luzsicza István gyakran állít emléket írásai által nem csupán elhunyt szeretteinek, hanem letűnt életkoroknak is.
– Tavaly volt a 30 éves érettségi találkozóm, és hát ez a 30 év mintha most lett volna. Olyan messze vagyunk 1993-tól, mint 2053-tól. Istenem, hát hol leszünk akkor? Leszünk még addig? Mi lesz az addigra? És ez nagyon félelmetes, így belegondolni. Valahogy az ember ezt megfogalmazza írásban, jól-rosszul, ahogy tudja, és élőszóban nem biztos, hogy tud boldogulni ezzel a kérdéssel, viszont ezzel kell együtt élni – mesélt az idővel való küzdelméről a szerző.
Oberczián Géza pedig ehhez kapcsolódva egy olyan, szakrális élményét idézte fel, amikor „megállt az idő”.
– Ez Durhamben történt, Észak-Angliában. Az egyetem területén van a városi katedrális, fönn a hegytetőn. Az egyetem is fönn van a hegytetőn, és a katedrális ott van a kampuszon belül. És ez egy hagyományos, de nagyon hatalmas normann–angol stílusú katedrális. Amikor oda bementünk, akkor éppen kezdtek gyűlni az esőfelhők odakint. A katedrálisnak meg csodálatos rózsaablakai vannak, ólomüveg ablakai, és ezeken az éppen eltűnő fény valami olyan fantasztikus fényjátékot szűrt be a térbe, amitől az a tér ilyen teljesen átszellemülté vált. És mondtam, jó, hát akkor üljünk le és nézzük egy kicsit ezt a dolgot, mert ez tényleg nagyon szép. És amikor leültünk, abban a pillanatban megszólalt az orgona. Na, hát ez egy mennyei élmény volt, és tényleg abban a térben úgy megszűnt az idő. Hát abban a pillanatban, amíg ez tartott, nem tudom a mai napig, hogy mennyi ideig. De ott ültünk ketten, tátott szájjal és kitárt lélekkel – számolt be az idő megszűnésének élményéről a szerző.
– Miért érezzük azt mostanában, hogy ennyire sietnünk kell? – tette fel a sokakat foglalkoztató kérdést Viola Szandra.
– Szerintem a probléma magva ott van, hogy annyira globális lett a világunk, és olyan információdömpingben élünk, és olyan ingerek, csábítások érnek, ami mind elkezd minket érdekelni, és ezért mindenbe belekapunk, és nem tudunk igazán elmélyülni, tehát ilyen nagyon felszínes ez az egész. És mivel rettenetesen sok dolog történik és tulajdonképpen borzasztó kevés az énidő, ezért érezzük azt, hogy elszaladt a nap, elszaladt a hét. Nem tudom visszamondani, hogy mit csináltam, csak azt tudom, hogy volt ilyen, volt olyan, volt ez, volt az, de egy konkrét eredményt nem mindig sikerül vagy nem mindig könnyű megtalálni – vélekedett Oberczián Géza.
– Akkor szerinted több mindenről le kellene mondanunk, és csak egy-két dologra fókuszálni? – kérdezett vissza Viola Szandra. – Ez nagyon nehéz, amikor ömlik felénk mondjuk a közösségi médiában, hogy ezt is lehetne, ide is lehetne utazni, oda is lehetne utazni, ezt is tanulhatnám, azt is, tehát, hogy nagyon sok jó lehetőség van – folytatta gondolatmenetét a műsorvezető.
– Ez így van, de valahol azt gondolom, hogy igenis szelektálni kell – összegezte véleményét Oberczián Géza, aki leginkább az írásban való elmélyülés által tapasztalta meg az időtlenséget.
A teljes beszélgetés alább nézhető meg:
