Gyilkosság miatt indított nyomozást a rendőrség, miután holtan találták a lakóhajóján az 58 éves német írót, Alexandra Fröhlichet – írja a The Guardian a rendőrség tájékoztatása alapján. Az írónő több regénye is bestseller lett Németországban.
Gyilkosság miatt nyomoznak a bestselleríró ügyében, akit holtan találtak meg a hajóján
Sajtóértesülések szerint lelőtték.

Az 58 éves nőre még a múlt héten, kedd reggel talált rá a fia a hamburgi lakóhajóján, sajtóértesülések szerint Fröhlichet lelőtték. A rendőrök törvényszéki bizonyítékokat gyűjtöttek, és benyújtották a halottkémi jelentést. A hatóságok szemtanúkat is keresnek. Sajtóértesülések szerint búvárok is voltak a helyszínen, akik a gyilkos fegyver után kutattak az Elba folyóban.
Alexandra Fröhlich a karrierjét újságíróként kezdte, 2012-ben döntött úgy, hogy inkább regényt ír. Ebben az évben jelent meg az Orosz anyósom és más katasztrófák című kötete, amely felkerült a Der Spiegel magazin bestsellerlistájára, és hónapokig szerepelt rajta. 2016-ban jelent meg a Halál bizonyossága című krimije, míg 2019-ben Csontvázak a szekrényben címmel jelentetett meg regényt.
További Kultúra híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Novák Irén: Örvendetes, hogy a néptáncosok között sok a fiatal, akik büszkén viselik tájegységük népviseletét
A magyarok büszkék hagyományaikra, amelyeket féltve őriznek – mondta a KIM művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára.

Búcsú Fehér Bélától, a történetmondás és a finom irónia nagymesterétől
Fehér Béla különleges humorával és nyelvi leleményességével vált a hazai kulturális élet meghatározó alakjává.

Susan Sarandon Free Palestine kitűzőben vette át a spanyol filmakadémia Goya-díját
Az évtizedek óta Hollywood egyik leghangosabb baloldali politikai aktivistájaként ismert színésznő arra panaszkodott, hogy feketelistára került.

154 év tudása egy napban
Március 5-én, alapításának 154. évfordulóján a Néprajzi Múzeum egész napos, ingyenes programsorozattal várja a látogatókat.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Novák Irén: Örvendetes, hogy a néptáncosok között sok a fiatal, akik büszkén viselik tájegységük népviseletét
A magyarok büszkék hagyományaikra, amelyeket féltve őriznek – mondta a KIM művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára.

Búcsú Fehér Bélától, a történetmondás és a finom irónia nagymesterétől
Fehér Béla különleges humorával és nyelvi leleményességével vált a hazai kulturális élet meghatározó alakjává.

Susan Sarandon Free Palestine kitűzőben vette át a spanyol filmakadémia Goya-díját
Az évtizedek óta Hollywood egyik leghangosabb baloldali politikai aktivistájaként ismert színésznő arra panaszkodott, hogy feketelistára került.

154 év tudása egy napban
Március 5-én, alapításának 154. évfordulóján a Néprajzi Múzeum egész napos, ingyenes programsorozattal várja a látogatókat.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!