100 éves harc az erdélyi magyarságért: a Helikon egykor a szabadságról szólt, de mi maradt belőle 2026-ra?

Egy kastélyban a férj azt mondja feleségének: nagy gondot okozna-e, ha ezen a nyáron két-három napra meghívnánk ide, Marosvécsre vagy harminc erdélyi magyar írót?

1926. július 18. Marosvécsen megalakul az Erdélyi Helikon irodalmi társaság. – Alapító tagok: Áprily Lajos, Bánffy Miklós, Bárd Oszkár, Bartalis János, Berde Mária, Endre Károly, Gulácsy Irén, Gyallay Domokos, Hunyady Sándor, Kacsó Sándor, Kádár Imre, Kemény János, Kós Károly, Kovács Dezső, Kuncz Aladár, Ligeti Ernő, Makkai Sándor, Molter Károly, Nagy Dániel, Nyirő József, Olosz Lajos, Reményik Sándor, Sipos Domokos, Szabó Mária, Szentimrei Jenő, Szombati-Szabó István, Tabéry Géza, Tamási Áron, Forrás: eloszekelyfold.ro

Amit Erdélyi Helikonnak nevezünk immáron egy évszázada, arról Keményék családi kezdeményezése után hat évvel, 1932-ben Tamási Áron már úgy ír, hogy az „az erdélyi írók szabad munkaközössége”, amelyben „a helikoni írók minden évben összejönnek három napra Marosvécsre, a fiatal Kemény János kastélyába. Ezeken az összejöveteleken irodalmi megbeszélések szoktak folyni, sőt az irodalommal rokon kérdésekben is állást foglalnak az írók.(…) 

Az erdélyi írók tudják, hogy a szervezettség mellett van egy másik titka is a fennmaradásnak: ez pedig a korszerű és bátor irodalmi megnyilatkozás.

Erdély, Marosvécs, nyár, 2026. Ahová az ember nagyon-nagyon régóta vágyódik, rendszerint úgy jut el, ahogyan nem is várná. Hiába jártam eddig számtalanszor az Erdőn Túli Földön, olvastam, megtudtam ezt-azt – Marosvécs, a Kemény-kastély, a Helikon máig elképesztően élő és ható – hatni akaró – , varázslatos szelleme a százéves ünnepségek kapcsán enyhén szólva tartogat meglepetéseket. Ilyet is, olyat is. Utóbbiakat illetően a fantasztikus és örök-egy erdélyi ízek némiképp meg is keserednek. Ám haladjunk sorjában.

„Élőben” mindig minden más. A kastély, a termek, a kiállítások. A programnyitó dokumentumjáték az előkészítésről. Megelevenedik és megszólal Makkai Sándor és Bánffy Miklós, Kós Károly és Tamási Áron és persze maga Kemény János, Dsida jenő és Kuncz Aladár és a többiek. A névsor szédítő – de akár a legelső Helikon-összejövetel 26, akár a teljes „helikonisra” gárda 55 nevét vesszük szemügyre: jóformán csak ámulni lehet. A szoboravatás Marosvécs központjában. Felemelőbben, szebben magyarabb szellemű nyílt téri össztársadalmi eseményt keveset lehet átélni mint mostanság, ezen a nemcsak a kánikulai forróságtól izző ünnepségen. Az erdélyi magyar kultúra doyenjének, a 98 esztendős Dávid Gyulának előadása az Erdélyi Helikon évszázadáról. Olyan időtlenül nagyszerű, mint ő maga. 

Forrás: Facebook/Marosvécsi Kemény Várkastély

Leszármazottak kerekasztal beszélgetése: utódok Kemény János és Tompa László, Maksay Albert és Kós Károly, Asztalos István és Bánffy Miklós után. Itt. Körben Erdélyi Szépmíves Céh-könyvek és tömérdek Helikon-szám, találomra kézbe veszek egyet, jobbra fönn a csupa nagybetűs, fura egyen-betűtípusos szó: CENZURAT. 1935 április. Bánffy Miklós szicíliai útirajza, Kiss Jenő, Szemlér Ferenc, Kádár Imre versei. Tavaszy Sándor nagy tanulmánya Mikó Imréről, Erdély Széchenyijéről, Vita Zsigmond és Kolozsvári Grandpierre Emil recenziói. 

A park. Ama híres-nevezetes Helikon-kőasztal, amit 1935-ben az írók ajándékaként Makkai Sándor adott át Keményéknek. Kós Károly tervei szerint készült, a fiatalon elhunyt Kuncz Aladár emlékét is megörökítve. Kopjafa, 55-ük előtt tisztelegve. Ülünk, még mindig kissé álombéli mámorba dermedten a helikoni asztal mellett, előttünk nemzetiszín szalaggal körbekötözve Kemény János sorai Séta bölcső-helyem körül című írásából: „erre vagy arra változhat az emberiség gondolatvilága, én hű maradok a helikoni gondolathoz! Erre kötelez az otthonom szelleme s a tisztelet mindaz iránt, ami bennünk ember s magyarként élt. hatott s maradandó értéket jelent.”

A Kós Károly tervei alapján készült Helikon-asztal (Fotó: Domokos László)

Nem nagyon van mit – nem nagyon volna – mindehhez hozzáfűzni, ha…ha 2026 különleges magyar nyarán itt a Maros völgyében, a nagy klasszikusok vécsi szentélyében ne történt volna meg az, ami a helikoni gyönyör-ízeket bizony erősen keser-édesre változtatta. Így utólag visszapillantva külön kimondhatóan: szomorú, felháborító és a jövőt illetően igencsak elgondolkodtató módon. 

Történt, hogy a százéves ünnepségsorozat részeként a szervezők úgy gondolták: a múlt Helikont létehozó, a helikoni szellemet megalkotó alapítói, ama 26 erdélyi magyar író előtt a jelen 26 erdélyi magyar írója tisztelegjen, vállalva-deklarálva így a helikoni szellem folyamatosságát, fölmutatva: vannak, kik a nagy és dicső elődök helyére léptek. Helyettük egy üzenet érkezett: nem vállalják a részvételt, mivel nem tudják elfogadni, hogy Erdélybe jöjjön az az irodalomtudós (az eredeti programban többedmagával előadásra meghívott Takaró Mihályról van szó) – aki Orbán Viktor tanácsadója volt…

Nem tisztünk minősíteni, ítélkezni még kevésbé. Csak rekonstruáljuk a tényeket. És a helikoni keser-édes ízt, az erdélyi magyar irodalom páratlan nagyságát a magyar irodalomtörténetben, Erdély szerepét a múlt, a jelen és a jövendő magyar köztudatában, lelkiségében és teendőinek sokaságában. A többit az Erdélyi Helikon sok nagyságának egyike,bizonyos Tamási Áron így foglalta össze: „Morcos vagyok, mert évtizedeken keresztül a szabadságért sokat kellett fizetnem, de (…) makacsul azt mondom, hogy csak a szellemi tisztesség mezején érdemes élni. Mert ha van oltalom, akkor az író számára mégis itt van a legnagyobb oltalom. De hát ki ellen? A lelkiismeret zaklatásai ellen, a lelketlen színváltások ellen, a riadt tévelygések ellen; s természetesen a világi hatalom ellen is, mert hiszen a szellemi tisztesség dolgában a gyakorlat embere ésaz író gyakran elütő módon hangsúlyoz. (…) Szellemi tisztesség dolga (…) az is, hogy ki-ki a maga világképe szernt cselekedjék s szóljon; s hogy tisztelje a mások becsületes szellemi képét akkor is, haaz nem mindenben egyezik az övével. A többit bízza a sorsra, mely hosszú vagy rövidebb ideig a legváltozatosabb formákban jelentkezhetik, de végül, talán a besüppedt síron, mégis felragyog.”