Amit Erdélyi Helikonnak nevezünk immáron egy évszázada, arról Keményék családi kezdeményezése után hat évvel, 1932-ben Tamási Áron már úgy ír, hogy az „az erdélyi írók szabad munkaközössége”, amelyben „a helikoni írók minden évben összejönnek három napra Marosvécsre, a fiatal Kemény János kastélyába. Ezeken az összejöveteleken irodalmi megbeszélések szoktak folyni, sőt az irodalommal rokon kérdésekben is állást foglalnak az írók.(…)
Az erdélyi írók tudják, hogy a szervezettség mellett van egy másik titka is a fennmaradásnak: ez pedig a korszerű és bátor irodalmi megnyilatkozás.
Erdély, Marosvécs, nyár, 2026. Ahová az ember nagyon-nagyon régóta vágyódik, rendszerint úgy jut el, ahogyan nem is várná. Hiába jártam eddig számtalanszor az Erdőn Túli Földön, olvastam, megtudtam ezt-azt – Marosvécs, a Kemény-kastély, a Helikon máig elképesztően élő és ható – hatni akaró – , varázslatos szelleme a százéves ünnepségek kapcsán enyhén szólva tartogat meglepetéseket. Ilyet is, olyat is. Utóbbiakat illetően a fantasztikus és örök-egy erdélyi ízek némiképp meg is keserednek. Ám haladjunk sorjában.
„Élőben” mindig minden más. A kastély, a termek, a kiállítások. A programnyitó dokumentumjáték az előkészítésről. Megelevenedik és megszólal Makkai Sándor és Bánffy Miklós, Kós Károly és Tamási Áron és persze maga Kemény János, Dsida jenő és Kuncz Aladár és a többiek. A névsor szédítő – de akár a legelső Helikon-összejövetel 26, akár a teljes „helikonisra” gárda 55 nevét vesszük szemügyre: jóformán csak ámulni lehet. A szoboravatás Marosvécs központjában. Felemelőbben, szebben magyarabb szellemű nyílt téri össztársadalmi eseményt keveset lehet átélni mint mostanság, ezen a nemcsak a kánikulai forróságtól izző ünnepségen. Az erdélyi magyar kultúra doyenjének, a 98 esztendős Dávid Gyulának előadása az Erdélyi Helikon évszázadáról. Olyan időtlenül nagyszerű, mint ő maga.























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!