Elhunyt Kátai Zoltán énekmondó

„Nem én voltam az érték, hanem amit közvetítettem. Majdnem teljesen mindegy, hogy ez tetszik a közönségnek vagy nem” – mondta utolsó interjújában, amit a Magyar Nemzetnek adott.

Kátai Zoltán Fotó: Katona Vanda

„Mély fájdalommal tudatom, hogy párom, Kátai Zoltán Kossuth- és Magyar Örökség-díjas énekmondó előadóművész ma kora reggel otthonunkban elhunyt” – adta hírül Kovács Andrea, Kátai Zoltán élettársa.

A Kossuth-díjas énekmondó, népzenész Mosonmagyaróváron született 1954-ben. Utolsó interjúját lapunknak adta, amelyet itt olvashatnak el.

– Nem én voltam az érték, hanem amit közvetítettem. Majdnem teljesen mindegy, hogy ez tetszik a közönségnek vagy nem. Tetszik, nem tetszik: ízlés kérdése, az ízlést pedig formálja a politika, és már megint a politikánál vagyunk, ami pedig nem érdekel – mondta Kátai az interjúban.

Fotó: Katona Vanda

„Szerencsés vagyok, mert a kedvenc időtöltésem egyben foglalkozásom is: a históriás énekek és a reneszánsz magyar dal. Gitáron, kobzon, kontrán, lanton, fidulán magam tanultam, bár mindig akadtak segítő jó barátok. Gyermekkoromban kezdett, különböző zenei stúdiumok után 1983 óta hivatásszerűen zenélek, énekelek, 11 évet töltöttem a Mákvirág népzenei együttesben. Velük a nagyvilágot, Dinnyés Józseffel Magyarországot jártam; muzsikáltam Kecskés Andrással, Kobzos Kiss Tamással. A zenén keresztül jó barátságba kerültem Sebő Ferenccel, Cseh Tamással, a Kaláka Együttessel, verséneklőkkel, utcaszínházi csepűrágókkal, népzenészekkel és néhány fiatal énekmondóval” – írta az énekmondó a honlapján.

Mi pedig ajánljuk emlékére az egyik legjobb, legékesebb koncertjét, melyet a szentgáli református templomban tartott.

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=D5iZiwJJQEc&t=630s[/embed]