Elment a klasszikus Taurus utolsó mohikánja is

Február 18-án érkezett a hír: 77 éves korában, hosszan tartó betegség után, Kanadában elhunyt Brunner Győző. A dobos 1965-től a Metró együttesben szerzett országos ismertséget, két esztendővel később az Illés, az Omega, valamint Koncz Zsuzsa és Zalatnay Sarolta mellett szerepelt az Ezek a fiatalok című zenés filmben, majd Frenreisz Károllyal egy esztendőre külföldi vendéglátós muzsikálást vállaltak. Hazatérésük után, 1971-ig zenéltek tovább a Metróban, amellyel két nagylemezt és több kislemezt rögzítettek, de a zenekar felbukkant a Mészáros Márta rendezte Széplányok, ne sírjatok című filmben is. 1972-ben a Taurus ex-T: 25-75-82 szupergrupp alapítója, illetve vezetője, majd két évvel később, 1976-ig ugyancsak alapító-dobos a Balázs Fecó vezette ős-Korálban; ezt követően polgári foglalkozást választva Budapesten és Szegeden élt, végül Kanadában telepedett le.

Fotó: Radics Béla RB. Emléktársaság archívuma

Brunner Győző és Som Lajos
Fotó: Radics Béla RB. Emléktársaság archívuma

Mindezek után óriási energiákkal láttak munkához, Som Lajos Hungária körúti lakásának pincéje csakúgy zengett a mindennapos próbáktól. Közös megegyezéssel hamar kialakult a koncepció: a „múltat végképp eltörölve” csakis vadonatúj saját szerzeményekkel lépnek közönség elé, a követendő irány pedig a Deep Purple, Uriah Heep, esetleg Santana fémjelezte hard rock jegyében. Azon túlmenően, hogy Magyarországon a Taurus honosította meg ezt a fajta muzsikát, a szövegre is komoly hangsúlyt helyeztek. Balázs Fecó a legjobb barátját, Horváth Attilát ajánlotta a többiek figyelmébe, ezt a választástt a dalszövegek tanúsága szerint senki sem bánta meg a későbbiekben.

Komplett, kidolgozott műsoruk 1972 tavaszára állt össze, a zárt körű, élő bemutatóra a gellérthegyi Citadella étteremben került sor. Itt hangzott el a közönség, vagyis a sajtó, a szakma prominensei, illetve a hanglemezgyár vezetősége előtt először – többek között – az Anyám vigasztalj, a Királyi madár, a Szólíts meg vándor, A lány, akire szerelemmel nézhetek, vagy épp Radics örökbecsűje, a legendás Zöld csillag. Épp egy nagylemezre való anyag. A hatás – a zene újszerűségét, sodró lendületét, az abból áradó energiákat tekintve – frenetikus. E teljesítmény előtt még az egyébként a legtöbb új próbálkozásra fanyalgó Bors Jenő–Erdős Péter-páros – noha az utóbbi valamiért utálta Radicsot – is kénytelen volt fejet hajtani, majd egy bemutatkozó nagylemez ígéretével távozni. Amelyből végül – egyébként a kor bevett szokásának megfelelően – csupán kislemez lett. A Zöld csillag/Szólíts meg vándor SP-ből az MHV így is szép számmal forgalmazott.

A Zöld csillag/Szólíts meg vándor című kislemez borítója, azzal a bizonyos telefonszámmal

A sajtónak, valamint a futótűzként terjedő információnak köszönhetően hamar híre ment, miszerint

létezik egy banda, ahol a gitáros a fogával tépi a húrokat, a billentyűs a Hammond orgona ülőpadjára kuporodva bűvöli, mennydörögteti, suhogtatja a billentyűket, ahol a basszusgitáros játéka szinte önmagában is élvezhető, és ahol a dobos a szokásos felszerelésen túl konga dobokat is ütöget.

Igaz, önálló frontember nincs, ám a hangszeresek közül hárman is énekelnek, általában ki-ki a saját kompozícióját. Ilyen módon a Budai Ifjúsági Park május 1-jei szezonnyitó koncertjén már tízezer ember tolongott, a később érkezők legnagyobb bánatukra csupán kintről hallgathatták az új idők új és emblematikus dalait. Még ezen a nyáron a Vigadó téri kikötőből heti rendszerességgel futott ki a Rákóczi, a Táncsics vagy a Hunyadi hajó, fedélzetén a Taurusszal és zsúfolásig telt közönséggel. Radics újpesti, illetve angyalföldi rajongó közönsége sok esetben meg sem várva a hajó kikötését már az újpesti rakpartnál vízbe vetette magát, hogy némi időt spórolva (vagy inkább balhéból) úszva érjen szárazföldet. Ráadásul az sem tett jót a zenekar hivatalos megítélésének, hogy ugyanezen rajongók „Bélát a pártba, Taurust a kormányba!” spontán szlogennel hangosan skandálta végig az utat a belvárostól a negyedik vagy a tizenharmadik kerületig. Mindezt 1972 nyarán, a „virágzó”, vagy inkább létező szocializmus idején, tizenhat évvel a levert forradalom után…

Taurus-koncert
Fotó: Radics Béla RB. Emléktársaság archívuma

Ugyanez év júliusában dupla koncert a Kisstadionban ugyancsak tízezer néző előtt, az angol Free együttes előzenekaraként. Ahol megesett az a csoda, hogy a vasfüggöny mögötti, helyi vendégegyüttes tetszési indexe a brit csillag fölé nőtt; igaz, Paul Kossof gitáros, a zenekar meghatározója ekkor már nem volt a csapat tagja. Virtuóz gitárosnak viszont ott volt Radics, aki elkápráztatva a nagyérdeműt és persze a kíváncsi Free-stábot, itt is beveti a foggal történő szólózást. Méghozzá olyan elementáris erővel, hogy az ajkaiból kiserken a vér. Hazaérve meg is írja a brit szaksajtó, hogy milyen találékonyak ezek a kelet-európaiak, hiszen a show érdekében még vérpatront is képesek bevetni… Sztevanovity Zorán nem tévedett hát, amikor egy interjúban kijelentette: „a Taurus Béláról szólt, ő volt a sztár a csapatban. Arról nem beszélve, hogy az egész bulit ő vitte a hátán”.

A Taurus az egyre nyilvánvalóbb népszerűsége, fantasztikus sikerei ellenére sem kapta meg a behívóját a monopóliumot élvező hanglemezgyár Rottenbiller utcai stúdiójába. A közönség részéről elhangzó állandó „bélázások”, az egyre fogyó remény a beígért nagylemez felvételére, a zenekaron belül meglévő törésvonalak (Som és Radics a külvárosi, míg Balázs és Brunner a jobban szituált szekció), valamint az ebből fakadó szemléleti különbségek is hozzájárulhattak a lassan erősödő erózióhoz. Utóbbiak a tagcserében látták a jövőt, ugyanez év szeptemberében – elsősorban Brunner ötletére – Som Lajost az éppen megszűnő Metró együttes vezéregyénisége, Sztevanovity Zorán váltja a basszusgitárnál. Ezzel a Taurus hangzása lényegesen megváltozik, egyre inkább a líra kerül előtérbe. A hanglemezgyári illetékesek újfent ígéretet tesznek a lemezalbum elkészítésére, ám az előzőhöz hasonlóan ismét csupán egy kislemezre futja. Amíg a Kőfalak leomlanak Balázs Fecó, a B oldalas A lány, akire szerelemmel nézhetek opusza Zorán énekével kerül a boltokba. A felpuhulást a kemény hangzású rock muzsikára áhítozó közönség is érzékeli, amely az új énekes-basszusgitárost finoman szólva sem fogadja örömmel. Radics Béla viszont „védelmébe” veszi, nemegyszer a színpadról csitítja a méltatlankodó közönséget. Talán ennek is köszönhető, hogy a két eltérő habitusú, más közegből érkezett zenész meglepően korrekt viszonyt ápol egymással. Zorán emlékei szerint eleinte „kóstolgatták” egymást, ám megítélése szerint a komolyabb barátság kialakulásához kevés idő adatott számukra. „Mindketten nyitottak voltunk a másikra, félre tudtuk tenni az előítéleteinket. Őszintén mondom, nagyon jólesett az a természetesség, ahogy elfogadott” – fogalmazott egy interjúban Sztevanovity Zorán.

A Taurus együttes eredeti felállása
Fotó: Radics Béla RB. Emléktársaság archívuma

1973-ban a még mindig rózsaszín álmokat dédelgető zenekar egy szélhámos álmenedzser áldozata lett. Közvetítésével részt vettek egy belgrádi, háromnapos rockfesztiválon, ahol az utolsó nap utolsó fellépőiként léptek színpadra. Méghozzá óriási sikerrel. Zorán visszaemlékezése szerint koncertjük után a többi fellépő zenésszel gyanútlanul iszogattak, így a „menedzser” könnyen megtehette, hogy felszívódjon. „Se telefonon, se a lakásán nem értük utol, egyszerűen eltűnt, soha többé nem láttuk” – elevenítette fel a régmúlt történéseit Zorán, majd rátért a végkifejletre: „Olyan kiszolgáltatott helyzetbe kerültünk, hogy hazautazásunk költségeit is a nagykövetségnek kellett állnia. Mindenesetre óriási erkölcsi és anyagi pofon volt ez mindnyájunknak, amely aztán megpecsételte a banda sorsát”. Pedig meglett volna a helye a fellépődíjnak: ebből szerettek volna új, korszerű zenekari felszerelést vásárolni…

Nem maradt más hátra, mint hogy Brunner Győző 1973 tavaszán, a Dohány utcai Metró klubbeli koncertjük befejeztével bejelentse az együttes megszűnését. Hátralévő vidéki kötelezettségeinek eleget téve mintegy másfél éves működés után a Taurus feloszlott.

A zenekar Radics Béla gitáros kivételével Taurus Orange néven új tagokkal kibővülve külföldi vendéglátós fellépéseket vállalt, majd hazatérve Balázs Fecó és Brunner Győző – elsősorban Koncz Zsuzsa kísérőzenekaraként – megalapította az ős-Korált. Brunner 1976-ig ütötte a bőröket a zenekarban, aztán felhagyott az aktív zenéléssel. Egy ideig doboktatást vállalt, 1992-ben részt vett a Metró Budapest Sportcsarnokban megrendezett nosztalgiakoncertjén, 2001-ben pedig a nagy hármas (Illés–Metró–Omega) népstadionbeli megméretésén ült a dobok mögé. Utolsó nyilvános fellépése 2006 novemberében, a Frenreisz Károly hatvanadik születésnapjára rendezett Syma csarnokos bulira esett.

Radics Béla (1982), Som Lajos (2017) és Balázs Fecó (2020) után 2021. február 18-án elment Brunner Győző, az eredeti, klasszikus felállású Taurus utolsó mohikánja is.

Az első magyar hard rock zenekar első nyilvános koncertje itt hallgatható meg.