
Fotó: Mondik Béla
A kultúraszervező menedzserek, szakértők képzésén túl elkezdődtek a beruházások is, vagyis a konkrét helyszínek megteremtése, melyek koordinációs központokként, az egyes rendezvények színtereiként és az idegenforgalmat kiszolgáló objektumokként működnek majd. Ilyen helyszín lesz a kárpátaljai Perényi Kultúrkúria, amelynek felújítása a közelmúltban fejeződött be a magyar állam segítségével, az épület berendezése pedig a határ menti projekt részeként történt meg. Ugyanakkor megújul a nagykaposi Magyar Közösségi Ház is a Felvidéken, vagyis a szlovák oldalon. Nyíregyházán pedig a belvárosban működik egy galériairoda, amely szintén bekapcsolódik a programba. A megvalósuló rendezvények között szerepelnek fesztiválok, népművészeti és kézműves, valamint gasztronómiai és borászati rendezvények, színház-pedagógia iskolásoknak, különböző koncertek, kiállítások, festőművészeti táborok és konferenciák.
A majd’ másfél évtizede működő KMKE rendelkezik a legkompetensebb kapcsolatokkal és referenciákkal kulturális, művészeti területen, Kárpátalján. A szervezet együttműködik a Kárpátaljai Képző és Iparművészek Révész Imre Társaságával, a Boksay Alapítvánnyal, valamint a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeummal, mely intézmény igazgatója Erfán Ferenc, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, akivel az elmúlt években több közös projekt sikeresen zárult. Együttműködnek továbbá a Pro Arte Munkács civil szervezettel, amelynek elnöke a Vereckei emlékmű alkotója, Matl Péter szobrászművész.

Fotó: Mondik Béla
Tagjai sorában számos kiváló alkotóművész található, akik közül sokan magas színvonalon képviselik a kárpátaljai művészetet. A szervezet alelnöke például a Munkácson élő Kopriva Attila festőművész, művészettörténész, a Magyar Tudományos Akadémia kárpátaljai tagozatának elnökségi tagja, az Ungvári Erdélyi Béla Művészeti Akadémia tanszékvezetője, aki a hagyományos kárpátaljai festőművészet egyik legkiválóbb kortárs képviselője. KMKE kulturális missziójának ugyanakkor fontos részét képezik az alapítás óta kiépített magyar–ukrán kapcsolatok is, így tagjaik között kiváló kárpátaljai ukrán művészek is találhatók.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!