Hazai tánckörképet mutatnak be a Nemzeti Táncszínházban 

Zenés, táncos népviselet-bemutatóval és a Hazai tánckörkép című előadással várja a közönséget a Muharay Népművészeti Szövetség július 17-én a Millenáris parkban és a Nemzeti Táncszínházban. A fellépő táncosok több generációból és az ország számos településéről érkeznek.

Magyar Nemzet
2021. 07. 11. 17:25
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szövetség a megalakulásának 30. évfordulója alkalmából egész napos ünneplést tervez: délután a Millenáris parkba látogatók megismerhetik a magyar tájegységek legjellemzőbb viseleteit. A különleges ruhadarabok világában Bathó Edit kalauzolja a közönséget, a zenéről a szombathelyi Boglya Népzenei Együttes, a szekszárdi Csurgó Zenekar és a Zengővárkonyi fúvósok gondoskodnak.

A Nemzeti Táncszínházban tartott esti előadáson a táncosok tájegységek szerint – Rábaköztől Szatmárig – mutatják be az egyes vidékek jellegzetes táncait és viseleteit.

A hagyományőrző együttesek táncosainak több generációja lép színpadra, felnőtt- és gyerektáncosok, a Népművészet Mesterei, Fülöp Ferenc-díjas magyar, magyarországi cigány, német és szlovák nemzetiségű táncos szólisták.

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=BIPCW6Eh_LA[/embed]

 

Az este házigazdája Sebestyén Márta, valamint Sebestyén István, a Népművészet Mestere, bukovinai mesemondó, zenél a Bekecs együttes és a Fix Stimm Zenekar, az előadás rendezője a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség.

A 1990-ben alakult Muharay Elemér Népművészeti Szövetség több mint harminc éve határon túlra is átnyúló összekötő kapocs a hagyományőrző falusi együttesek, együttesvezetők, néprajz-, néptánc- és népzenekutatók számára.

Csaknem 5500 tagja van, 120 településről 134 hagyományőrző táncegyüttest, mintegy 15 ezer népművészettel foglalkozó táncost, zenészt, kézművest, néprajzzal foglalkozó pedagógust, kutatót képvisel.

A hagyományápolást nem csak a régi szokások, zenék őrzéseként értelmezi, nagy hangsúlyt fektet a közösségépítésre és arra, hogy a következő generáció is megtalálja azt a hagyományainkban rejlő tudást, amit továbbvisz, ami a jelenben is alkalmazható, éltethető. Tevékenysége során szakértői képzéseket, táncoktatásokat indít és vidékfejlesztési programokat, amelyeknek segítségével a hagyományőrző, értékteremtő kisközösségekkel közösen, hosszú távon gondolkozva újjáéleszthetik a kistelepülések kulturális, közösségi hagyományait.

További információ a rendezvényről ITT érhető el.

(A borítóképen egy jelenet látható a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség egyik műsorából. Forrás: Budapestfolkfest.hu)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.