Indul a Spanyol filmhét az Urániában

Ma estétől vasárnapig tíz új alkotás, köztük Oscar-díjas és Oscar-jelölt rendezők egy-egy filmje is szerepel a Spanyol filmhét programjában, amelyet idén is az Uránia Nemzeti Filmszínházban rendeznek meg. A kínálatban nagyszabású történelmi film, vígjáték, komikus thriller és romantikus dráma is várja a közönséget.

2020. 10. 27. 10:44
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kilenc kortárs történet és egy történelmi alkotás lesz látható október 27. és november 1. között az idei Spanyol filmhéten, amely a Spanyol Nagykövetség, a Budapesti Cervantes Intézet és az Uránia közös szervezésében valósul meg. A filmszínház lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint az esemény nyitófilmje ma este 19:30-tól az Amíg a háború tart című történelmi dráma, amely a Franco-diktatúra kezdetén, 1936-ban játszódik a salamancai egyetemen. Miguel de Unamuno, a világhírű író és filozófus, az egyetem rektora a történet kezdetén még a rendteremtést hirdető Franco tábornok híve. Ám amint a tábornok seregei bevonulnak Salamancába, Unamuno álláspontja megváltozik. Az Oscar-díjas Alejandro Amenábar (A belső tenger) új alkotása a tavalyi év egyik legjobban várt spanyol filmje volt. Mint írják, tizenhét kategóriában jelölték a spanyol Oscarra, a Goya-díjra. Ötöt meg is szerzett, az egyiket a legjobb mellékszerepért Eduard Fernandez kapta, aki az értelmiséget gyűlölő Millán-Astray tábornokot, Unamuno ellenfelét alakítja.

Október 28-án és november 1-jén az egyik legismertebb spanyol sztár, Luis Tosar főszereplésével láthatjuk A vonatozás előnyei című thriller komédiát. A film középpontjában egy pszichiátriai klinika különös ápoltja áll, akinek mániája a szemét. Könnyedebb vígjátéknak ígérkezik október 30-án a Bármikor abbahagyom című alkotás, amely az azonos című olasz komédia remake-je, ráadásul a tavalyi év egyik legnagyobb kasszasikere volt Spanyolországban. A közlemény kitér arra, hogy

idén talán a szokottnál is több olyan film szerepel a programban, amelynek szereplői a családi békét, az elveszett családi kötelékeket keresik.

Október 29-én vetítik Isaki Lacuesta Két víz között című dokumentum-játékfilmjét, amely Spanyolország peremvidékén, a Cádizi-öböl egyik szigetén játszódik, amatőr szereplőkkel. A rendező egy tizenkét évvel ezelőtt forgatott filmjének szereplőivel dolgozott újra, egy roma testvérpárral, az ő történetüket folytatja. A film az újra egymásra találásáról, ugyanakkor a sorsok elkerülhetetlen széttartásáról is szól, lenyűgöző természetességgel. Az alkotást többek között hét Gaudí-díjjal és a San Sebastian-i nemzetközi filmfesztivál fődíjával ismerték el. Rodrigo Sorogoyen rendező 2017-es Oscar-jelölt rövidfilmjét egészítette ki egész estés mozivá Anya című drámában. A történet egy olyan nőről szól, akinek kisfia tíz évvel ezelőtt, hatévesen eltűnt egy franciaországi strandon. Az asszony most egy kis éttermet üzemeltet itt, remélve, hogy egy nap viszontlátja gyermekét. A címszerepért Marta Nieto megkapta a legjobb női alakítás díját Velencében. Az alkotás október 31-én látható, ahogy Jaime Rosales filmje, a Petra is, amely egy, a görög sorstragédiákra emlékeztető apakeresés története.

A magyar közönség újra láthatja a Julieta főszereplőjét, Emma Suárezt is. Adriana Ozores és Nathalie Poza mellett ő a három barátnő egyike, akik a Láthatatlanok című film főszereplői. Mindhárom nő egészen más karakter, ám mindannyian ötvenen túl járnak, vagyis abban a korban, amikor már sokan azt gondolják, hogy a másik nem számára láthatatlanok. Gracia Querejeta az elmúlt évek egyik legjobb feminista filmjét készítette el, amelyet október 31-én vetítenek.

Az új generáció tehetségei is bemutatkoznak. Köztük a spanyol filmművészetben 2010 óta erőteljesen jelentkező Novo Cinema Galego egyik legjelesebb rendezője, Oliver Laxe. Október 30-án műsorra kerülő filmje, A tűz hatalmában is „galego film”, vagyis a spanyolországi Galícia hegyvidékén játszódik. Főhőse egy magányos férfi, aki gyújtogatásért ült börtönben. Hazatérve a természettel harmóniában szeretné megtalálni a nyugalmát, de kísérti a múlt. A film Cannes-ban az Un Certain Regard kategóriában elnyerte a zsűri különdíját. Carlos Marques-Marcet Az eljövendő napok című romantikus drámája arról a kilenc hónapról szól, amíg egy fiatal pár a szülői szerepre készül, s amely mindent megváltoztat az életükben. Az alkotást november 1-jén vetítik. A spanyol filmünnepet a huszonöt éves katalán filmrendező, Belén Funes Egy tolvaj lánya című alkotása zárja, a szintén szülő–gyermek történet számos elismerés között idén megkapta a legjobb első film Goya-díját.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.