Pénteken adják át a Stádium-díjat

Magyar Nemzet
2019. 11. 13. 20:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több ezer Kárpát-medencei magyar középiskolás szavazott a Gróf Széchenyi Család Alapítvány és a Stádium Társadalmi és Kulturális Hírlap által alapított Stádium-díjról. A díjat az alapítók a diákságnak a nemzeti és a keresztény értékrend mentén való megszólítása érdekében hozták létre, mely három kategóriában adományozható azoknak, akik a közéletben, a tudomány és a művészet területén Széchenyi István szellemiségével összefüggésbe hozható jelentős tevékenységet végeztek, vagy jelentős eredményt értek el. A díjátadó ünnepségre 2019. november 15-én (pénteken), de. 11 órától kerül sor, az OKISZ Inkubátorház Dísztermében (1146 Budapest, Thököly út 58-60.).

Széchenyi Tímea, a Gróf Széchenyi Család Alapítvány elnöke szerint rendkívüli jelentősége van annak, hogy a magyar ifjúság a nemzeti hagyományainkat a jelennel összekötő egységes megszólítást kapott. Annak pedig még nagyobb a jelentősége, hogy erre a megszólításra – már rögtön az indulásnál – több ezer fiatal reagált is.

– Nemzetség és hazaszeretet azon titok, mely mindent egyesít – mondta Széchenyi Tímea, s beszélt arról is, hogy dr. Fazekas Istvánnal, a Stádium főszerkesztőjével a Széchenyi család abban is megállapodott, hogy a jövőben a Stádium a magyar ifjúság lapja lesz.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.