Előnyére válik a dokumentumfilmnek, hogy görbe tükröt tart a fogyasztói társadalom elé, de nem hallgatja el a művészet transzcendens mivoltát sem. „Az idealista és romantikus énem legbelül azt reméli, hogy van valami a művészetben, ami túlmutat a pénzen és a nyerészkedésen, és amikor utóbbiak kevésbé érvényesülnek, a művészet valójában egyfajta felvilágosodás felé halad” – hangsúlyozza a rendező egy nyilatkozatában. Vagyis alapvetés, hogy egyrészt haladnia kell a művészetnek valami felé, másrészt az út vége a felvilágosodás kell hogy legyen. Persze az is lehetséges, hogy minden éppen fordítva lesz. Hogy egy művészeti válság kellős közepén tart a világ, ahol nem a felvilágosodás felé haladunk, hanem a megvilágosodás transzcendens élményét éljük meg, és akkor ez az egész pénztől irányított abszurd bohózat úgy, ahogy van, megy a levesbe.
„Senki többet? Harmadszor!”
