Molnár Sándor szellemi mesterének Hamvas Bélát tekintette, az író-filozófusnak személyes tanítványa is volt, harmincöt éves korában kialakított művészeti programját kitartóan és következetesen mindvégig a Hamvas által festőjógának nevezett rendszer alapján hozta létre.

Molnár Sándor öt szakaszra osztotta pályáját: a Föld elem, a Víz elem, a Tűz elem, a Kristály elem és a Levegő elem egységeire. A tárlat is ezek szerint szerint tagolódik, egyúttal a művek keletkezési sorrendjét is jelezve, az egyes művek azonban a csoportosítástól függetlenül is érthetők és élvezhetők. A művészi élményt a lírai absztrakció és az absztrakt szürrealizmus határterületén mozgó festmények Csontváryhoz mérhető színfantáziája és színereje, a monumentális méretek, a különleges kidolgozottság garantálják.
A február 5-ig látogatható kiállításhoz katalógus is készült, amelyben Szegő Györgynek, a Műcsarnok művészeti vezetőjének bevezetőjét négy írás követi. Buji Ferenc filozófus a Hamvas-tanítvány Molnár Sándort idézi meg, Kelényi Béla tibetológus a Hamvas-portré buddhista összefüggéseit elemzi, Lajta Gábor festőművész a tanítvány szemszögéből méltatja mestere művészetét és életpéldáját, Sulyok Miklós, a kiállítás kurátora pedig Molnár Sándornak a magyar festészet történetében elfoglalt helyét vázolja fel.

Molnár Sándor Sajóládón született 1936-ban. A Képző és Iparművészeti Gimnáziumban érettségizett 1954-ben, itt Ridovics László volt a mestere. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait 1955 és 1961 között, mestere volt Kmetty János, Bencze László, Fónyi Géza és Pór Bertalan. A festőművész 1958-ban a Zuglói Kör alapítója volt, 1986-ban vendégtanárként dolgozott a nîmes-i Képzőművészeti Főiskolán, 1990-2005 között a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára volt. Művészet elismeréseként 1992-ben Munkácsy-díjat, 2005-ben Kossuth-díjat kapott, 1993-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja volt.