A beszélt nyelv rangján kezelt „nemzeti” zenét és táncot a kor társadalma nem etnikus fogalmakként kezelte, hanem nemzeti szintű „globalizációként” valósította meg, mint az egyes régiók egymástól eltérő hagyományai fölött álló közös nyelvezetet. A műsor ennek a folyamatnak, a nemzeti tánc kialakulásának, majd a szájhagyományban való továbbélésének állít emléket.

Az első részben azokat a régies táncokat villantják fel, amelyeket a romantikus mozgalom forrásul használhatott fel egységesítő munkája során. Az ugrós, vonulós páros táncok mellett legnagyobb benyomást az egykori katonatáncokból kialakult szóló férfitáncok tették a kortársakra. Ezért a reform-korban a katonai sorozás (a „verbuválás”) alkalmával használatos lassú, nemes veretű verbunk-tánc és zenéje vált a magyar karakter leghitelesebb kifejezésévé. Az ebből kialakult társastánc, a „palotás” (felsőbb körök társasági táncaként) jelenítette meg legsikeresebben a magyar öntudatot.

Az 1848-as szabadságharc leverése után már szélesebb néprétegek öntudatra ébredését jelzi a „csárdás” kialakulása, melynek neve is köznépi eredetre utal. Hatása máig tartó, mind a magyar, mind a szomszédnépek vonatkozásában. Ebből ad ízelítőt a műsor második része, melynek végén az egykori nemzeti tánc folklorizálódott változatait láthatjuk. Mivel a felidézett korszak legjellemzőbb szórakoztató és tánczenei formációi a még ma is létező cigányzenekarok voltak, ezért az előadásban a Magyar Állami Népi Együttes zenekara hangsúlyos szerepet játszik: a táncok kíséretén kívül önálló, korabeli koncertdarabokat is megszólaltat.

Helyszín: Hagyományok Háza (1011 Budapest, Corvin tér 8.)

Jegyvásárlás: ITT