Az életöröm dizájnere: Charlotte Perriand

Charlotte Perriand nevéhez számos híres bútor fűződik. Férfi kortársai mellett némileg elhomályosult a jelentősége, napjainkban fedezik fel újra a munkásságát.

A tervező 1903-ban született Párizsban, egy szabó és egy varrónő egyetlen gyermekeként. Meghatározó élményt jelentettek számára a nagyszülők alpesi házában töltött nyarak, és fontos felismeréssel gazdagodott egy kórházi tartózkodás során – a dísztelen, nem túlzsúfolt berendezés és a praktikus térrendezés revelációként hatott rá.

Szülei támogatták a kiválóan rajzoló lányt céljai elérésében, így bútortervezést tanulhatott az iparművészeti főiskolán.

Az 1927-es Őszi Szalonon nagy szenzációt keltett párizsi tetőtéri lakásának egy rekonstruált részlete: a Bár a tető alatt a modernizmus megtestesülése, csillogó nikkelezett bárszékekkel, alumínium bárpulttal, beépített bőrpaddal, krómborítású asztallal és beépített gramofonnal. Le Corbusier-t annyira lenyűgözte, hogy állást ajánlott a fiatal tervezőnek, pedig pár hónappal előbb még azzal utasította el egy állásinterjún, hogy „itt nem párnákat hímzünk”.

Charlotte Perriand csodás bútorokat tervezett
Fotó: Christie's

Valójában Perriand volt a Le Corbusier neve alatt modern ikonná vált bútorok elsődleges alkotója, és ő dolgozta ki a technológiát, amit az építész elméleti szinten fogalmazott meg. A híres ívelt fémvázas, dönthető pihenőfotelt például Le Corbusier különböző emberi testhelyzeteket ábrázoló rajzai inspirálták. A kocka alakú Grand Confort fotel és az LC7 fém és bőr forgószék is Perriand tehetségét dicséri, utóbbit még korábban, a saját lakásába tervezte. Tíz év után távozott Le Corbusier irodájából, majd Jean Prouvéval dolgozott együtt.

Tárgyaiból sugárzik az alkotás, a szépség szeretete és az életöröm. Fontosnak tartotta, hogy a tömegek számára elérhető lakásokat és bútorokat hozzon létre, mert úgy gondolta, hogy az esztétikus, harmonikus környezet nagyban hozzájárul az emberek boldogságához.

Síelt és túrázott a hegyekben, kavicsokat, izgalmas természeti képződményeket gyűjtött és fényképezett a tengerparton, de a természet és a hagyományos paraszti kézművesség mellett szenvedélyesen érdeklődött a technológiai újítások, a modern anyagok iránt is.

Bútorai az 1930-as években egyre organikusabbá váltak, és már inkább a fát részesítette előnyben a korábban domináns fém helyett. Ezt a tendenciát csak elmélyítette 1940-es ázsiai utazása. A japán kormány megbízta az ország ipari formatervezésének a fellendítésével, de 1942-ben a háború miatt távoznia kellett. Mivel nem tudott visszatérni Európába, Indokínában maradt, ahol hozzáment egy francia állami tisztviselőhöz. Hamarosan megszületett a lánya, Pernette.

Hazatérve újra együtt dolgozott Le Corbusier-vel a marseille-i Unité d’habitation létrehozásán; az általa tervezett konyhák a lakótér részei, ugyanis lényegesnek tartotta, hogy a nők főzés közben se legyen elszigetelve a családtól.

Aktív maradt egészen az 1999-ben bekövetkezett haláláig, folyamatosan írt és alkotott. Leghíresebb háború utáni munkája a Les Arcs sífalu, melynek lépcsőzetes épületei beleolvadnak a tájba; itt előregyártott konyhákat és fürdőszobákat használt.

Az eredeti cikket és sok fotót IDE KATTINTVA talál.

Műteremből családi otthon: vendégségben egy építész-képzőművész párnál

A Lechner Ödön tervezte lakóház cirkalmas díszítésű kéményei alatt igazi kincset rejt: a környező tetőkre néző, napfényes műtermet, amely a szomszédos padlástér beépítése után egy háromtagú „művészcsalád” hangulatos otthona lett.

Eredetileg csupán az alkotást és az itt töltött időt szerettük volna komfortosabbá tenni azzal, hogy a műterem mellett egy kisebb „lakást” alakítunk ki – mesél a kezdetekről Csurka Eszter kortárs képzőművész, majd hozzáteszi: ez az elképzelés már az elején megdőlt, mivel a férjével, Sárközi Csabával és a lányával, Lilivel végül mindnyájan ideköltöztek.