Minglilét

Ez az életforma a szakértők szerint olyan átmeneti állapotként értelmezhető, amelynek nem ugyanolyan biztos a kimenetele, mint például az eljegyzésnek.

Idős pár ejtőernyősöket néz Nizza tengerpartján. Jóban-rosszban? Fotó: REUTERS/Eric Gaillard

Hódítanak az új párkapcsolati formák. A Szex és New York óta nem szégyen az egyedülállóság, egyre inkább kitolódik a házasság és családalapítás, a párok inkább az együttélést választják. Az idősebb korosztály pedig azt sem: náluk nincs se közös ágy, se közös asztal, de a heti találkozások minőségi időt jelentenek. Ők a minglik. A 90-es évek végén Sarah Jessica Parker meghonosította a szingli életformát. Azonban a Szex és New York hatodik évadának végére mindegyik hősnő stabil párkapcsolatban, férjükkel, barátjukkal együtt élve töltötte mindennapjait, bizonyítva, hogy az ember társas lény, és a szingliség sokak számára sokkal inkább kényszer.

Az egyedülálló évek azonban nem múltak el nyom nélkül: a kétezres-kétezertízes évek fordulóján megjelent a mingli életforma főként a 40-50-60-as korosztályban. Azon férfiak és nők vállalták, akik egy (vagy több) rosszul sikerült házasság után egyedül maradtak, és nem akarták ugyanazokat a hibákat elkövetni, például „feladni teljes függetlenségüket” – mondja Ágnes, aki már hét éve él mingliként párjával. A negyvenes Béla is a függetlenséget hangsúlyozza, hogy ő maga oszthatja be idejét, „mégis van egy párja, aki aggódik érte, anélkül, hogy egymás idegeire mennének”. A hetvenes János – aki Bélához hasonlóan túl van egy csúnya váláson – úgy gondolja, hogy ennek a fajta kapcsolatnak lényege, hogy ünnep a másikkal töltött idő, mert „rendesen fel kell öltözni minden találkozáskor, nem tespedhet bele a kapcsolatba az ember”.

Domján Mihály családterapeuta nem véletlenül hívja az ilyen típusú viszonyt „wellnesskapcsolatnak”, mert ebben a párok csak a párkapcsolat jó oldalát élik meg együtt, a házasság viszont arról szól, hogy „a pár jóban-rosszban kitart egymás mellett”. A mixed singles (szabad fordításban kapcsolatba lépő szinglik) kifejezésből származó minglikapcsolatban megvan a hűség, a szexualitás, a párbeszéd, de az elköteleződés „mérsékelt”, hiszen a párok nem adják fel teljesen magukat a másikért, nem a „mi” a fontos, hanem az „én”. Ezért zárják magukra esténként saját lakásuk ajtaját, és ezért maradnak külön kasszán.

A mingliség kialakulásához számos ok vezethet. Megoszlanak a vélemények, hogy a munka miatt vállalt távkapcsolat idetartozik-e. Sok szakember a mingliléthez sorolja a távol dolgozó párokat, mások szerint viszont az csak akkor igaz, ha a párok közös, belső megegyezés után döntenek úgy, hogy nem költöznek össze, vagy a fennálló életközösséget ily módon szüntetik meg. Szintén kényszerhelyzet, mégis a legtöbben a mingliséghez sorolják, ha az elvált párok egyikének, másikának vagy mindkettőjének van az adott félnél élő gyereke, és nem akarják a gyerekekre kényszeríteni a patchwork család (az elvált szülők új kapcsolatukba magukkal hozzák gyerekeiket) nehézségeit, inkább heti találkozásaikkor élik meg intenzíven párkapcsolatukat. Előfordulhat, hogy a szülői negatív példa miatt választják a párok a mingli életformát, vagy azért, mert elváltak a szülők, vagy túlzottan kontrollálóan nevelték gyereküket, aki felnőve párkapcsolatában már nem meri feladni függetlenségét, mivel azt hiszi, a túlzott kötődés szabadsága elvesztését jelentené.

Idős pár ejtőernyősöket néz Nizza tengerpartján. Jóban-rosszban?
Fotó: REUTERS/Eric Gaillard

Pszichológusok szerint a XXI. század alapvető problémája a kötődésre és az elköteleződésre való képtelenség. Vörös Orsolya pszichológus például úgy látja, hogy az elköteleződést az „ősbizalom megtörése” is gátolja. Ha az embert gyerekkorában olyan lelki sérülések érik, amelyek nyomán hiányzik az egészséges énfejlődéshez szükséges bizalom, akkor felnőttkorban ez a bizalmon alapuló elköteleződés kerülésében jelenhet meg.

Szintén gyerek- és fiatalkori probléma a felnőtté válás elhúzódása. A mai tinédzserek és fiatal felnőttek a tanulás, a pénzügyi biztonság és egyéb okok miatt sokkal később hagyják el a szülői fészket, mint korábban. Ezért nem kell megtapasztalniuk a mindennapi nehézségeket, így nem érnek megfelelően érzelmileg. Ez egyrészt a hosszú távú döntések kerüléséhez vezet, másrészt kényelmes hobbikra és időtöltésekre biztosít időt. Ez utóbbiakról félnek lemondani az elhúzódott tinédzserkorban felnőtt fiatalok, úgy gondolják, személyes szabadságuk elvesztését jelentené, ha a másikkal együtt kéne élni, hiszen az korlátozná addigi kényelmes életmódjukat, ami a XXI. század „mindent azonnal” világképébe nem fér bele.

Számos példaképnek számító hollywoodi híresség választotta a mingliéletformát. Monica Bellucci és férje, Vincent Cassel évekig úgy éltek, hogy a színésznő lányával Londonban lakott, míg Cassel Párizsban. Vanessa Paradis nem akart Amerikába költözni, amikor Johnny Depp karrierje beindult. Így a színész évekig ingázott Hollywood és Franciaország között. Mindkét kapcsolat a mingli életformát élők kirakatpéldája volt sokáig, azonban végül igazolták a pszichológusok véleményét, miszerint a minglilét „átmeneti állapot”. Domján Mihály szerint addig működhet, amíg a felek kölcsönösen jóváhagyják, és egyikük sem akar többet. Ideális esetben a több akarása egyszerre következik el a pároknál, így szintet léphetnek, ám ha nem, akkor a kötelék megszakadhat, hiszen sokkal kevésbé erős, mint a házasság.

Több szakértő szerint éppen ez a bizonyíték, hogy nem igaz „a nem a papír számít” kitétel a házasságkötés vagy éppen annak kerülése esetén, hiszen, ha valóban nem számítana, akkor a párok ugyanolyan könnyen szakítanának, mint az egyéb társas formák esetén. A mingli kapcsolatok különösen kevéssé stabilak, mivel csak addig tarthatók fenn, amíg mindkét félnek örömet szereznek. A szingli életforma elterjedésének köszönhetjük ugyanakkor, hogy míg a 90-es évek elején a 38 év feletti nők kevesebb mint öt százaléka élt mingliként, addig a 2010-es évekre az arány megduplázódott.

A mingliség egy idő után ugyanolyan csapdává válhat, mint a szingliség. Az ember már nem választja, hanem benne marad. Ha évekig működik a heti találkozások rendszere, színház, koncert, kiállításmegnyitók vetésforgója, akkor nincs ok ezen változtatni. Ha mégis úgy dönt a pár, hogy szorosabbra fűzik kapcsolatukat, akkor annál nagyobb az együttéléssel járó sokk, tehát, hogy a másik rendetlen, horkol vagy egyéb rossz szokásai vannak, amelyeket a heti egy-két találkozás alkalmával lehetett kontrollálni. Ez az életforma a szakértők szerint olyan átmeneti állapotként értelmezhető, amelynek nem ugyanolyan biztos a kimenetele, mint például az eljegyzésnek.