Halálfejes lobogó

Tavaly a tengereken több kalóztámadás történt, mint egy évvel korábban. A nyugat-afrikai Guineai-öböl vált a nemzetközi vizek legveszélyesebb pontjává. A hatalmas konténerhajók rakományai helyett pedig az elrabolt tengerészek lettek a legkeresettebb „árucikkek”.

Amerikai hadihajó által kilőtt motorcsónak, amellyel szomáliai kalózok kereskedelmi hajót támadtak meg. Áttevődött frontvonalak Fotó: Handout . Forrás: Reuters

Amerikai hadihajó által kilőtt motorcsónak, amellyel szomáliai kalózok kereskedelmi hajót támadtak meg. Áttevődött frontvonalak
Fotó: Reuters

A kalózok nemcsak a rakományt dézsmálják meg, hanem túszként a legénységet is magukkal viszik, értük jó pénzt fizetnek a teherhajók biztosítótársaságai. Csak a tavalyi év utolsó harmadában 41 túszszedés történt Nigéria partjainál. Az egy tengerészért kifizetett összeg néhány tízezer dollártól felkúszhat egészen több tízmillió dollárig, sok múlik a váltságdíjról tárgyaló személyen, hogy milyen ügyesen tud előállni ászaival. Nyugat-Afrikában a váltságdíjügynök is a bevett szakmák közé tartozik, aki ért a kalózok nyelvén, és tudja, hogy melyik csoporthoz hol kell keresni a kapcsolatot. A Niger folyó deltájában számtalan „felszabadítási szervezet” működik, közülük több csak azért használja ezt az elnevezést, hogy a bűnözői tevékenységét palástolja, például a kalózkodást. A tengerészeti szövetség a kárt, amelyet egy évben a kalózkodás jelent, 200 milliárd dollárra taksálja. Ebben benne vannak az ellopott értékek, az emberekért kifizetett váltságdíjak, a megrongált és eltérített kereskedelmi hajók és számos helyen a kísérő hadihajók költsége. A kalózok „szabad óráikban” másfajta bűncselekményeket folytatnak, ezek közt a csempészet jár az élen. Az Európai Unióba áramló kokain negyede a Guineai-öblön keresztül jut el Afrikába, ahonnan különböző utakon északra küldik.

A 200 milliárdos összegből azt követően, hogy egy-egy „kalózkapitány”, aki a partról irányítja tengeri rablóit, jól megtömte zsebeit, marad jócskán megvesztegetésre is, hogy nyugodtan tudják folytatni tevékenységüket, hogy az adott állami szervek ne érdeklődjenek túlzottan „szervezetük” iránt, elsőnek értesüljenek az ellenük készülő akciókról, az esetleg lebukottaknak ne kelljen túl nagy büntetést leülniük. És a zsákmány egy részét félre kell tenni az ilyen pénz szagát messziről megérző terrorcsoportoknak. Ha békét akarsz, akkor nekik is juttatni kell a bevételből, mert a terrorizmus drága mulatság. Ázsiában vannak olyan terrorcsoportok, amelyek nem bízzák másra a piszkos munkát, és maguk is tengeri útonállásból szerzik a betevőt. Délkelet-Ázsia hajóútvonalain, különösen a Fülöp-szigetek térségében tapasztalhatjuk ezt.

Mi lehet a megoldás a kalózkodás nyugat-afrikai leküzdésére? Az összefogás, amelyből a jelek szerint igen nagy a hiány. Pedig ez vezetett eredményre Szomália esetében is, igaz, ehhez kellett egy olyan nagy szervezet, mint az Európai Unió. A szomáliai kalózok 2011-ben 32 eltérített hajót tartottak fogságukban, és meghaladta a hétszázat a kezükben lévő túszok száma. A világkereskedelem húsz százaléka megy keresztül az Ádeni-öblön. Valakinek lépni kellett, az EU vállalta magára 2008-tól kezdődően az Atalante nevű akció megszervezését. Jelenleg is számtalan kisebb fregattal háromszáz európai tengerész kíséri a nagy kereskedelmi hajókat. Volt olyan esztendő, amikor egyetlenegy hajótámadás sem volt a Vörös-tenger déli részétől az Indiai-óceán kezdetéig tartó térségben. Kihalt a kalózkodás Kelet-Afrikában? Tavaly hat hajóeltérítés volt az Ádeni-öbölben, ezért kell fenntartani az éberséget, az európai hajók legalább 2020-ig maradnak.

A földrész nyugati felén 17 országot érintenek az egyre elterjedtebb kalózkodás következményei. Ám itt csak a nevében van az unióhoz hasonló szervezet. A világ számos szegény állama tartozik ebbe a körbe. Az összefogás szükségességét már felismerték, több magas szintű tárgyalást folytattak, ám az anyagi lehetőségek nagyban hátráltatják az együttműködést. Egy-két tengeri kommandó már fölállt, amelyek nyugati társaiktól kaptak kiképzést, ezek létszámukban és főleg technikájukban egyelőre eltörpülnek a feladat súlya alatt. Ha továbbra is így nő a kalóztámadások száma, el kellene gondolkozni, hogy talán a NATO magára vállalhatná a a térségen áthaladó hajók kísérését, de ez meg számtalan politikai gondot vetne föl. Addig is csak követhetjük, hogy a halálfejes lobogó uralma alá hajt egy egész térséget.