Egyre több helyütt, árokparton, erdőszélen, töltések mellett látni Krúdy egyik kedvenc „díszfáját”. Ahogy beljebb hatolunk Krúdy szerteágazó, történelmi országot, Kárpát-medencét s különösen a régi Tabánt átfogó szövegeibe, a sok és emlékezetes szépséget, erőt és nyugalmat árasztó fanem közt igen gyakran az ’ecetfát’ emlegeti. Tabánban például nem az öreg, nemes és különleges török szederfáról beszél, amely a hajdani vendéglőudvarokat színezte poétai víziókkal, inkább az ecetfát favorizálta. „Az udvaron ecetfák álltak, amelyek csodálatosan pirosodtak, midőn az ősz közelgett, és az elhagyott asztalokon pirosfejű kakas merengett” – írja a Szindbádban az ecetfák ’pirulásáról’. Másutt maga Szindbád/Krúdy olyan lakást keresett Budán, ahol „az ablak alatt néhány ecetfa fűszerezi a levegőt”.
Kétségtelen, hogy az ecetfa levelei (is) szépen színeződnek – lombjaiból ezoterikus pirosak jönnek elő ősszel. De a Krúdy-féle ecetfa esetében is egyre inkább azt gyanítom, hogy akár a közfelfogás, maga Krúdy is összekever két fafajt.
A bálványfát és az ecetfát. A közfelfogásban szereplő ecetfa valójában nem ecetfa (Rhus typhina), hanem bálványfa (Ailanthus altissimus). Az utóbbi dél- és kelet-ázsiai származású, átellenes, páratlanul szárnyas levelei nagyok, virága apró, poligám és ágtetőző, termése egymagú, kétoldalt zászlós. A sátoros bálványfa (Diószegiék nómenklatúrájában ’bálványos felleng’) talajban nem válogatós, gyorsan és magasra, akár húsz méterre is felnövő dísznövény. Viszont kevés árnyékot ad, mert levelei a terebélyes ágaknak inkább a csúcsaira szorulnak, virágai bodzaillatúak. Egyébként meg irtani való, haszontalan, semmirevaló növény – úgy szaporodik, hogy kiirthatatlan.
Krúdy atyánk egy másik szövegében addig szalad imádatában, hogy egyik tabáni ecetfájáról azt írja, olyan öreg volt, hogy azt még Zsigmond király is láthatta! Ami igaz, igaz: Tabán, a hajdani izgalmas és különös budai városrész Luxemburgi Zsigmond uralkodása idején születik; a török elől menekülve délszerb rácok alapítják, amikor Zsigmond befogadja őket; bár a budai németség nem látja őket szívesen – a déli budai várfalak tövében telepednek meg. Viszont XV. századi ecetfát emlegetni botanikai tévedés, az ecetfát, azon túl, hogy invalid növény, inváziós özönfa, gyomfa, Kínából Európába csak 1751-ben hozták be – ezért az ecetfa a jó Luxemburgi Zsigmond magyar királyt és német-római császárt aligha köszönthette illatozó leveleivel.