
Fotó: MTI/AP pool–Alekszandr Zemljanyicsenko
Mások az államtanács megerősítésében látták a megoldást. Ennek elnöki posztján fogja folytatni pályáját az államfő, egyfajta második hatalmat hozva létre. A kettős hatalomra hajaz az a megoldás is, hogy Putyinnak tulajdonképpen elég, ha a fegyveres erőket tartja kézben, például a nemzetvédelmi tanács élén, ugyanis az az igazi hatalom. Ám a politikai erőközpontok ilyenféle megkettőzése nem rokonszenves az orosz társadalomnak, nekik erőskezű ember kell. Erre Putyin is tett korábban utalást. Számtalan változat felmerült, végül a játékmester mondta meg az igazat.
A dumában március első napjaiban már a vége felé járt az alkotmányreform vitája, amikor egy elegáns ruhát viselő, jó tartású képviselő asszony nyújtott be egy módosító indítványt. A 83 esztendős Valentyina Tyereskova – az a Tyereskova, aki 1963-ban az első nőként az űrben járt – a következőket javasolta: olyan nagy jelentőségű reformokról döntenek, amelyek egy új korszak kezdetét jelentik. Mint minden orosz állampolgárt, így Vlagyimir Putyint is megilleti a jog, hogy jelöltesse magát a következő elnökválasztáson. Sőt Tyereskova asszony megtoldotta javaslatát azzal, hogy el kell törölni a mandátumok korlátozását – jelenleg egy személy kétszer töltheti be az államfői posztot, egy ciklus hossza hat év –, magyarán valaki addig lehet elnök, amíg megválasztják. Az ötletet szűnni nem akaró taps köszöntötte az alsóházban, ahol a kormánypártiak vannak jelentős túlsúlyban.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!