A csempészárut a ház egyik oldalán beszállítva, a ház másik oldalán már kiszállíthatják anélkül, hogy abban határsértés nélkül valaki a lakosokat megakadályozhatná. Ennél súlyosabb esetekről és határincidensekről is lehet szó” – mutatott rá a kerületparancsnok. A problémát megoldották, a határvonal futása a háznál megtört, körülölelte Hódosi Márton magyar otthonát.
A magyar–osztrák határon az osztrákok azt javasolták, százméterenként legyenek határkövek, a magyarok a kétszáz méteres távolságra szavaztak. Az sem volt mindegy, miből készül a jelzés. A magyarok vasbetonból akarták, az osztrákok terméskőre szavaztak. A probléma úgy oldódott meg, hogy saját szakaszukon az osztrákok terméskövet tettek le, a magyarok vasbetonból gyártottat. A magyar–(cseh)szlovák határra vasbeton és márványosodott süttői mészkő került. A francia ellenőr attól tartott, hogy majd azzal vádolhatják, ő írta elő a márványkő elhelyezését. Nehezen hitte el, hogy nem márványról, hanem különleges mészkőről van szó.

Fotó: MTI–Czeglédi Zsolt
A román–magyar részen mocsaras helyeken faoszlopok jelezték a határt. Mivel ötven százalékkal olcsóbb volt, a határbizottság Romániában vásárolta meg a faanyagot: kétszáz nagy és húsz kis tölgyfa oszlopot. A mezőtelegdi impregnálótelepen kreozottal telítették a cölöpöket, hogy tartósabbak legyenek. Az eredetileg a mocsaras részre szánt határkövek aztán a román–bolgár határon kötöttek ki.
Az Aggteleki-barlangba is került határkő. És nem csak az: 1932-ben rácsot tettek be, így zárva le az átjárást az aggteleki Baradla-barlang és a szlovák Domicai-cseppkőbarlang között. 1932. augusztus 21-én a két barlangkutató, Kessler Hubert és Sandrik József a Baradla-barlangon keresztül ugyanis átjutott a Domica-barlangba, bizonyítva a két járatrendszer összefüggését, és felfedezve egyúttal a világon egyedülálló átjárható barlangi országhatárt. Ezt szüntették meg a ráccsal.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!