Két anyanyelven

Ő írta az első szerb operett librettóját, és a magyarországi újkori szerb színjátszás ősbemutatója is a nevéhez fűződik. Kilenc évvel ezelőtt a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét a magyarországi szerb közösségért végzett munkájáért vehette át. Rusz Márk Milán az első színművész, aki nemzetiségi színházi tevékenységéért nemrég Jászai Mari-díjat kapott. A színész-rendező úgy pihen, hogy gyalogol.

2020.04.28. BUdapest Rusz MIlán Fotó:Kurucz Árpád Forrás: Kurucz Árpád

A szerbek évszázadok óta őrzik vallásukat, nyelvüket, hagyományaikat. Nekünk két anyanyelvünk van. A kilencvenes években mi újraindítottuk a szerb polgári, hivatásos színjátszást, melynek Magyarországon több mint kétszáz éves hagyománya van, mi több, itt született. A szerb színjátszás Balog István és Joakim Vujić kezdeményezésére indult el Budapesten. Vujićot, a Szentendrén tanítóskodó bajai pravoszláv pap fiát a „szerb színház atyjának” nevezik. 1813-ban az Angyal Bandi plakátján már szerepel, hogy jövő kedden „elő fog adódni rátz nyelven egy néző játék 3 felvonásokban”. Ez volt August Kotzebue A papagáj című darabja, a szerb polgári, hivatásos színjátszás ősbemutatója. Vujić később a szerb királyi udvarig jutott el. Majd megalakult Jugoszlávia, aztán nemzetek egyesültek és váltak szét, amit mi már a saját bőrünkön tapasztaltunk meg. 2013-ban a kétszáz éves jubileumi díszelőadásunkat, Radoszlav Zlatan Dority Csoda a Rondellában című darabját a budapesti Nemzeti Színházban adhattuk elő. Büszke vagyok rá, hogy sok fiatal tehetséget indítottunk el a pályán. Ember Márk, akit elsőre fölvettek a főiskolára, a diplomadolgozatában is leírta, hogy a színházban nőtt föl. Édesapja, Ember Tibor általános hasi és plasztikai sebész lassan harminc éve színész nálunk, ahogy édesanyja, Jurkovits Zorica is. Hozzánk a Vajdaságból és Horvátországból is jönnek színészek játszani.

– Otthon a családban milyen nyelven beszélnek?

– Édesapámmal és a nagyszüleimmel szerbül, édesanyámmal magyarul, mert ő Pestről érkezett. Szegeden mindenki „őzött”, kivéve minket. Egyébként én is tudok, ha kell, persze nem úgy, ahogy Móricz Zsigmond a regényeiben leírta, vagy ahogy a Rózsa Sándor című tévésorozatban láttuk. Ők ahová gondolták, oda tettek egy ’ő’-t. Hát ez nem így van. Mivel a szüleim orvosok voltak, azt szerették volna, ha én is az leszek. Öcsém urológus lett, én is elkezdtem az egyetemet, de amikor apámék Algériában dolgoztak, beiratkoztam az Újvidéki Egyetem Művészeti Akadémia színész szakára.

Fotó: Kurucz Árpád

– Miért jött át három év után a budapesti Színművészeti Főiskolára?

– Szerbiában mindig különös hozzáállás uralkodott a népnemzeti érzületről és kultúráról. Sokan kijelentették, hogy ők jugoszlávok, én pedig azt mondtam, hogy szerb származású vagyok. – Nem jugoszláv? – kérdezték. Nem, mert szerintem olyan nem létezik, amit sértésnek vettek. Mély jugoszláv identitással rendelkező emberek – köztük magyarok is – a mai napig nem tudják, hogy ők kicsodák. Nekem két gyökerem is van, két kultúrából táplálkozom. Újvidéken a szerb nyelvű színészosztályba akartam járni, de a magyarba kerültem. Arra gondoltam, hogy akkor a magyar nyelvű színjátszást ne ott, hanem Budapesten tanuljam meg. Akármilyen csodálatos tanáraim voltak Újvidéken, átjöttem. Most szó szerint idézem a tanáromat, Léner Pétert: „Milánkám, akkor mi megtanítjuk magának, hogy mit nevezünk itt Magyarországon színjátszásnak.” A belgrádi és a pesti valóban két teljesen különböző iskola, a végén ugyanoda érkezünk, de nem ugyanazon az úton haladunk.

– Az elmúlt évtizedekben nemcsak játszott, hanem rendezett, sőt darabokat is írt. Milyen irodalmi munkái vannak?

– A nyolcvanas években verseket írtam. A Szentendrei evangélium című darabomat 1993. április 17-én mutattuk be a budapesti Nemzeti Színházban. Valójában az Emigránsok című előadást kellett volna játszanunk, de akkor már elkezdődött a szétválás a horvátok és a szerbek között, és a partnerem nem tudott eljönni. Hogy mégis részt vehessünk a fesztiválon, a Csíksomlyói passió alapján írtam egy ortodox passiójátékot szerbül, rímbe szedve, hatos osztású alexandrinusokban. Bizonyos okok miatt néhány műfaj kimaradt a szerb színháztörténetből. Magyarországon megszületett és világhírű lett az operett, Szerbiában viszont nem készült egy se, ezért Zombor Rózsája címmel írtam egyet. A librettót Lengyel Gábor zenésítette meg.

Jávor Pál és Karády Katalin

– Az Idegenben keserűbb a sírás… című előadás Karády Katalinnak állít emléket, a Jávor „Pali” utolsó mulatása pedig a színészlegendának. Ezeknek a műveknek nemcsak írója, rendezője is. Hogyan készült a darabokra?

– Elmentem az Apor Vilmos térre, ahol az Igazak Fala áll. Az emlékművön Karády Katalin neve mellett szerepel a nagypapámé és a nagymamámé is. Mindannyian zsidókat mentettek, mert hittek abban, hogy az életnél semmi nem értékesebb. A nagyszüleim munkásokat rejtettek el papírbálák közé, a történeteikből néhányat a darabban is felhasználtam. Engem nagyon érdekelt, hogy Karádynak miért kellett elmennie, mert egész életében azt hirdette, hogy soha nem hagyja el a hazáját. A darabban Szombathely mellett várja az embercsempészek autóját, hogy átvigyék a határon. Várakozás közben átgondolja, hogyan lett az egykor ünnepelt sztárból persona non grata. Varga Klári játssza Karádyt, és énekli el a jól ismert édes-bús számait. A színésznő soha többet nem jött haza. Jávor Pál rác városban született. Nemrég Aradon meglátogattuk és meg is koszorúztuk a szülőházát. Csodálatosan fogadtak minket, kétszer is el kellett játszanunk a róla szóló darabot. Jávor, akit Benkő Péter személyesít meg, szintén kiállt zsidó kollégáiért, és persze a feleségéért, Landesmann Olgáért, aki nélkül Jávor nem lett volna az, aki lett.

– Mindkét darabban tangóharmonikázik. Mikor tanult meg a hangszeren játszani?

– A szerbek azzal születnek. Mikor kibújtam, volt rajtam egy harmonika. Az egyik öcsém az Európa Parlamentben dolgozik. Esténként ő szórakoztatja a gitárjával a képviselőket. Nagyapám harmonikán, édesapám tamburán játszott. Mániákusan zenélünk, amikor összejön a család, mindig énekelünk, muzsikálunk.

A Camino tanítása

– Hányszor ment végig az El Camino zarándokúton?

– Hatszor voltam a Camino Francés-en, a Francia úton. Úgy pihenek, hogy „caminózom”.

– Hatszor végigment nyolcszáz kilométert?

– Kilencszázat. Santiago de Composteláig nyolcszáz, és még van egy százas Finisterréig. Először 2004-ben kalandvágyból indultam el. A Caminón legalább tíz kilót fogytam, így végre elértem a versenysúlyomat, de útközben az ember a lelki terheit is szépen lepakolja. Az első Caminóra eljött velem az öcsém is. Ha valaki mással indulsz el, az nem jelenti azt, hogy egyszerre kell haladnotok, mert nem ugyanolyan a tempótok. Majd este a szálláson találkoztok. Érdekes, ha vissza akarsz lassulni valakihez, ugyanúgy lesérülhetsz, mint az, aki gyorsabban akar haladni a saját ritmusánál. Azóta megismertem olyan magyarokat, akik szintén jártak ott. Persze Papp János kollégámról tudtam, hogy végigment, mert Győrben ultipartnerem volt – Márai A kassai polgárok című darabjában pedig az apám. Mindenkinek ajánlom, hogy induljon el a Caminón. Engem minden út másra tanított. Az őseim útján is végigmentem, az El Camino Serbes-en. A már említett Ipekből gyalogoltam a barátaimmal – Borbély Noémivel és Prágai Tiborral, akiket a Caminón ismertem meg – nyolcszáz kilométert Szentendréig.

– Hová indul legközelebb?

– Rómába. Inspirációt keresek, mert imádom az olasz slágereket. El Camino Italiano lenne a következő történet címe, melyet szeretnék megírni. Szilveszter táján próbaképpen elsétáltam Ljubljanától Velencéig. Gyönyörű táj, végtelenül kedves emberekkel útközben. Ha valaki csodát szeretne látni, ezt az utat szívből ajánlom.