Berlini nyárutó

Nyilvánvalóvá vált, hogy Európa jólétét meg kell osztani, a kérdés az, hogy kikkel és mennyi ideig.

Forrás: Pexels

Alapvetően megváltozott az Európai Unió és ezen belül Németország bevándorláspolitikája 2015-höz képest. Amikor Seehofer német belügyminiszter azt javasolta, hogy az ország fogadjon be ötszáz kiskorút a görög menekülttáborokból, a tartományok ezt egyszerűen elutasították.

Mélypontra kerültek a kapcsolatok Németország és az Egyesült Államok között. Berlin nem hajlandó teljesíteni a NATO-előírásoknak megfelelő kétszázalékos katonai kiadást a GDP-ből, és hiába vásároltak az elmúlt hetekben is nagy mennyiségben amerikai fegyvereket, ­Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy az Euró­pai Unióval nem, hanem csak annak tagállamaival tárgyal. A Németországban lévő amerikai csapatok közel egyharmadát, mintegy 12 ezer főt kivonnak az országból, és ezzel nehéz helyzetbe hozzák a katonai objektum környezetében lévő településeket. Németországban, ahogy a világ számos államában is, a novemberi amerikai elnökválasztás eredményeit várják, és nagyon sok kül- és biztonságpolitikai kérdést ettől tesznek függővé. Söder bajor miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy ha az USA gazdasága beteg, akkor a világgazdaság is az. Jelenleg a német export hatvan százaléka megy az Európai Unióba, és csak kilenc százaléka az USA-ba. Trump alatt megállt az agyelszívás folyamata, eddig átlagosan évi kétszázezer fő magasan képzett munkaerőt csábított el az USA a világ különböző részeiből. A német–amerikai ellentéteket jól jellemzi, hogy a közszolgálati televízióban elhangzott az a mondat, hogy akinek az USA a barátja, annak nem kell ellenség. A német–amerikai ellentétek kapcsán éles vita bontakozott ki a berlini kormányon belül. A szociáldemokraták követelték az atomfegyverek kivonását Németországból, valamint komoly válaszlépéseket az Egyesült Államok politikájára. Merkel kancellár a kétoldalú kapcsolatok romlásának hatására lemondta részvételét az USA-ban tartandó G7-es csúcstalálkozóról.

Fotó: Pexels

A német társadalom egyik alapkérdése a nyaralás volt. A helyzetet leegyszerűsíti, hogy ha a németek külföldre utaznak, az néhány esettől eltekintve mindig olcsóbb, mint ha otthon maradnának. Jelenleg egyre kevesebb országba lehet menni, és ez részint zavarja a lakosságot, részint megterheli a német üdülőhelyeket.

Mind Németország, mind az Európai Unió nagy és új kihívások előtt áll 2020 nyárutóján, kérdés, hogy ezeknek a megoldására képes-e. Az új világgazdasági és világpolitikai helyzetben Németország csak az Európai Unióval közösen tud helytállni. Ugyanis a német állam Európának túl nagy, de a világnak túl kicsi. Képes lesz-e Berlin az eurót – főleg a betegeskedő déli államokban – stabilizálni? Mit jelent az új európai védelem, és főleg mit jelent a Brexit után, hol lesz ebben az Egyesült Államok helye, szerepe? Válaszra vár az a kérdés is, hogy mit jelent napjainkban a nemzeti szolidaritás. Hol vannak a lehetőségeink határai? Nyilvánvalóvá vált, hogy Európa jólétét meg kell osztani. A kérdés az, hogy kikkel és mennyi ideig.

Berlin számára immár cáfolhatatlan, hogy az ország nem élhet békében, ha a szomszédai elégedetlenek. Mit jelent, ha nő a munkanélküliség Németországban, és mik lesznek ennek a konzekvenciái? Mennyire lesz versenyképes Németország a vírus utáni Európában és a világban? Senki nem meri feltenni azt a kérdést, hogy ha konfliktusra kerülne sor, a Németországban élő migránshátterű emberek készek lennének-e meghalni befogadó hazájukért. Van-e ma ezekben a kérdésekben össztársadalmi egyetértés? Mit jelent Európa számára, hogy már nem globális játékos, és van-e esély arra, hogy újra azzá váljon? Akik eddig megpróbálták a kontinenst egyesíteni – bármely cél érdekében –, azok valamennyien elbuktak. Németország esetében ugyanúgy, mint a világban, hiányzik a szellemi, morális vezető.

A CDU, CSU a jövő évi választások után is szeretne kormányon maradni és kancellárt adni. Hogy ez lehetséges lesz-e, az a választásokon dől el. Jelenleg a kormányban részt vevő két erő ugyan jól kijön egymással, de a CDU, CSU szeretné bebizonyítani, hogy a jó döntések tőlük származnak, míg a rossz kompromisszumok a szociáldemokratáktól. A szociáldemokraták ennek az ellenkezőjére törekszenek. Jelenleg a támogatottságuk 15 százalék körül van, ami történelmi mélypont.

Harminc évvel a német egység létrejötte után a volt NDK még mindig messze lemarad a régi nyugatnémet tartományok mögött. A világban Németország a 11. helyen áll a korrupció mértéké­ben, ami nagyon jó eredmény, de pár évvel ezelőtt, még a migránsok nélkül a pozíciója jobb volt.

A német külpolitika rendkívül óvatos. A líbiai katonai kalandban nem vett részt, Libanon esetében pedig egyértelművé tette, hogy nincsenek külön német érdekek. Érzékeli, hogy Macron át akarja venni a vezető szerepet az unión belül, és hogy az úgynevezett fukar országok jelentős mértékben csökkentették az Európai Unió támogatásként nyújtandó összegeit. A Brexit után az európai háromszögnek – London–Párizs–Berlin – vége, és az új Berlin–Párizs-tengelyen már mások a játékszabályok. Berlinnek nem szabad megfeledkeznie arról, hogy milyen látens németellenesség van többek között Görögországban, Lengyelországban és Olaszországban, ami a romló gazdasági helyzetben gyorsan kevésbé látenssé is válhat.