Burleszk – Elnökválasztás Amerikában

Az elnökválasztási kampányban az volt a feladata, hogy maga mögé állítsa a fekete közösséget, és ez sikerült is. Barack Obama büszke magára, ő sem csinálta volna jobban.

Lihegve hírnök jő a Fehér Házból:

– Ébredjen fel, Joe bácsi! Nagyon jó híreket hoztam!

– A jó hír az lett volna fiam, ha hagysz még egy negyedórát aludni.

– Kapaszkodjon meg, mert megnyerte az Egyesült Államok elnökválasztását!

– Ki, én? Hát akkor sikerült legyőznöm Bident, azt a nagy kópét, ez mégiscsak jó hír. Milyen választásról beszéltél?

– Ön lesz az amerikai elnök, egy világbirodalom első számú vezetője!

– De én csak szenátor akartam lenni, olyan szép emlékeim vannak abból a korból, olyan jót még sehol sem aludtam. Nagyon kényelmesek az ottani székek, csak beleülsz, és már húzod is a lóbőrt. Azt mondod, én leszek az elnök? Akkor kinevezhetném magamat szenátornak, ez nem is rossz ötlet.

– Ez kicsit másként történik, de végül is lehet róla szó.

– Meg a lovamat.

– Ez már nehezebb feladat. Tudja, a száz szenátor nem biztos, hogy egy ló társaságára vágyik.

– Ha én vagyok az elnök, akkor pallosjogom is lesz, nemde? Vérpadra küldöm az egész bagázst, és máris felszabadul némi hely a lovam számára. Én meg beviszek a szenátusba egy frankó ágyat, ha már egyedül vagyok, hadd hajthassam álomra a fejemet.

– Tudja mit, elnök úr, majd meglátjuk.

– Elárulok egy titkot magának, kedves fiam. Hajoljon közelebb: én már király vagyok. Elbizonytalanodtam, hogy ez a funkció összeegyeztethető-e a köztársasági elnöki meg­bízatással. A transzneműek és biszexuálisok uralkodóként emeltek pajzsra. Ugyanis nem ­elszólás volt, amikor magamat a feleségemként mutattam be, én tényleg úgy is érzek. ­Mondjuk reggel annak, este meg amannak. Nézze meg a profilomat, majd a lábamat! Ugye meg­érti ön is, hogy ezt követően koronáztak meg királynak vagy királynőnek, nem is tudom…

– Ma minden elképzelhető, szerintem nem összeegyeztethetetlen a két funkció.

– Megnyugtatott, rémálmoktól szabadított meg. Azt mondja, nekem lesz a világon a legnagyobb hatalmam? Ez beindítja a képzeletemet. Mi lenne, ha elköltöznénk innen, persze nem mind, csak a fehérekre gondoltam. Nem messzire, csak mondjuk Mexikóba. Ott jó a levegő, tele van prérikkel, pampákkal, jégmezőkkel, végeláthatatlan tajgával, amelyen új telepesek lova repül. Ezt az országot meg a feketékre és a latinókra hagynánk, éljenek békében és boldogan.

– Ez szép gondolat, elnök úr, de megkérném, ne hangoztassa nagy közönség előtt. Maradjon ez a mi kis titkunk, hogy milyen nagyszabású tervek forognak a fejében. Bátorkodom meg­jegyezni, önnek az elnökválasztási kampányban az volt a feladata, hogy maga mögé állítsa a fekete közösséget, és ez sikerült is. Barack Obama büszke magára, ő sem csinálta volna jobban.

– Obama, Obama…

– Nyolc évig volt az alelnöke.

– Most már tudom, a nem egészen csillogó fehér bőrű fiú a szenátusból. Jól fogalmaztam?! Maga tényleg szórakoztató. Van már állása? Felvenném magam mellé első számú udvari bolondnak!

– Megtisztelő, elnök úr!

– Á, hagyjuk, elegem van az egészből. Az a sok név, a különböző országok, a városok, amelyekbe el kell látogatnom, meg az ellenségek, meg a barátok. Ki tudja ezeket megjegyezni? Felhívom azt a bumburnyák Donaldot, tudja, az ingatlanost, aki annyira akar elnök lenni, hogy elcserélem vele az államfőségemet egy meleg szenátori helyre. Nagy üzletember, biztosan rááll.

– Ápolók, jöjjenek azonnal! Kérek a leendő elnök úrnak egy nyugtató injekciót. Készítsék fel az egymondatos esküszöveg elmondására. Két és fél hónapjuk van rá.