Demokráciaexport

Az amerikai külpolitika fő irányvonalaiban, még ha új elnök lép is a Fehér Házba, aligha lesz nagy változás. A stílusban viszont igen: ha Trump győz, akkor most már felszabadultan viheti tovább eddigi politikáját, míg ha ellenfele, Biden diadalmaskodik, akkor mindent alávet az amerikai rendszer külhoni elterjesztésének. A jó hír a világnak, hogy egyik elnökjelölt sem az amerikai haderő bevetésével akarja megvalósítani elképzeléseit.

Amy Coney Barrett sikeréért imádkozó férfi a washingtoni Capitoliumnál. Az alkotmánybíró kinevezésével kétharmados többségbe kerültek a konzervatívok Fotó: Getty Images

Az köztudomású volt, hogy az amerikai elnökválasztási harcban a külpolitika jelentősége elenyésző. Amit először figyelembe vesznek az amerikai polgárok, amikor a következő négy évre elnököt választanak, az a hazai gazdaság állapota, illetve, hogy e téren milyen tervekkel állnak elő a Fehér Házba pályázók. Ezt követően vagy az ötödik, hatodik helyen merülnek fel a diplomácia kérdései. Valamit azonban csúnyán elszámoltak a Trump-tanácsadók. Épp ezekben a napokban túlzás nélkül világtörténelmi események zajlanak, mégpedig az Egyesült Államok részvételével: Izrael és féltucatnyi arab állam diplomáciai kapcsolatainak felvétele.

Kétezer kutató fedezékben

Egy egész térség – ki tudja, hogy hány ezer év után – úgy döntött, hogy ezentúl tárgyalásos úton próbálja meg rendezni és fejleszteni kapcsolatait, nem pedig a zsigeri gyűlölködés szintjén. Ez olyan eredmény, amelynek a Trump-adminisztráció is részese, erről kellett volna harsognia a világsajtónak. Helytálló az a meglátás, hogy ezért a tettéért az amerikai elnök és csapata, akik ott bábáskodtak a különböző egyezmények megszületése körül, Nobel-békedíjat érdemeltek volna, ehelyett az esemény szépen belesimult a mindennapok történéseibe. A Trump-stáb nem tudott ezzel a lehetőséggel élni, a kampány egyszerűen hátrébb sodorta az izraeli–arab fejleményeket.

Az elnökválasztást megelőző időszakban mindig készülnek a jelöltek külpolitikai elképzeléseit összevető tanulmányok. A Foreign Policy amerikai külpolitikai szaklap egy korábbi cikkében azt közölte, hogy a különböző intézetekben, alapítványokban „kétezer kutató hosszú ideje a Biden-korszak diplomáciai megalapozásán dolgozik”. Ezekben a központokban húzták meg magukat az Obama-kormányok neves biztonságpolitikai és védelmi elemzői, diplomáciai beosztottjai, akik érthetően nem rokonszenveznek Donald Trumppal.

„Egy demokrata győzelem esetén a külpolitikában a fő vonalakban valószínűleg Trump nélkül folytatódna Trump politikája” – jelentette ki a Le Figaro francia napilapnak nyilatkozva Samantha­ Power, aki még az Obama-kormány alatt volt amerikai ENSZ-nagykövet. Mire gondolt? „A fő ellenfél továbbra is Kína marad, és ez még csak a kezdet – fejtette ki a volt nagykövet asszony. – Kemény kézzel kell bánnunk Oroszországgal.” A Trump által képviselt amerikai Kína-ellenességből tanultak a demokraták, és ezen nem is akarnak változtatni. Úgy vélik, hogy csak az erő nyelvén történő tárgyalás vezethet eredményre Pekinggel szemben. Ebben várhatóan nem lesz változás, legyen akár Trump, akár Biden az Egyesült Államok következő elnöke. A világot megnyugtatandó mindkét elnökjelölt úgy nyilatkozott, hogy csak legvégső esetben kerülhet sor katonai megoldásra.

Túl sok az érdekellentét a két hatalom közt: a Dél-kínai-tenger ügye, Hongkong „bekebelezése”, a tajvani kérdés, az ujgurok elnyomása. De ott van még a Trump meglátása szerint „kínai vírus”, a koronavírus-járvány, amelyet Peking szabadított a világra. Vagy az Egy övezet, egy út kínai gazdasági tervezet, amely korántsem rokonszenves Amerikának. És rengeteg gazdasági kérdés, kezdve a vámoktól, Kína látványos előretörésétől a különböző technológiai ágazatokban a fegyverkezés terén egyre erősödő kínai konkurenciáig. Ezekben a kérdésekben csúcsosodik ki a politikai-gazdasági szembenállás, amely azért folyik, hogy az elkövetkező évtizedekben melyik hatalom irányítsa a világot. Természetesen mindkét elnökjelölt alkalmasnak érzi magát arra, hogy Kínát tiszteletre tanítsa.

Az elnökválasztási küzdelemben elhangzott Peking-ellenes megnyilvánulásokra Hszi Csin-ping államelnök úgy érezte, válaszolnia kell.

A szakértők szerint a kínai vezető eddig soha nem ütött meg ennyire nacionalista hangnemet. A múlt pénteken Pekingben Kínának a koreai háborúba történő belépése hetvenedik évfordulóján elmondott beszédében egyértelműen az Egyesült Államoknak üzent. Kína eltökéltségét hangsúlyozta, hogy ha kell, akkor kész háborút viselni a „betolakodók” ellen, ostorozta a „protekcionistákat”, és óva intette Amerikát, hogy ilyen terveket dédelgessen. Fel van adva a lecke, legyen bárki is az Egyesült Államok elnöke.

Amy Coney Barrett sikeréért imádkozó férfi a washingtoni Capitoliumnál. Az alkotmánybíró kinevezésével kétharmados többségbe kerültek a konzervatívok
Fotó: Getty Images

Az oroszokkal sem lesz egyszerűbb a helyzet. A Moszkvához fűződő viszonyban is számos azonos pontot tudunk felfedezni mindkét jelölt külpolitikai programjában. Míg Peking esetében az a kérdés, hogy elismeri-e a világ vezetőjeként az Egyesült Államokat, Moszkváról azonban csak letűnt nagyhatalomként szólnak Washingtonban. Trump abban bízik, hogy gazdasági szankciókkal előbb-utóbb célt ér el Oroszországgal szemben. Biden tanácsadói is ezt tartják jónak, ők is bíznak a pénz erejében, amelynek megvonásával jobb belátásra lehet bírni az ellenfelet.

Az egyetlen még érvényben lévő fegyverkorlátozási szerződés az Egyesült Államok és Oroszország közt a START III megállapodás, amely a legelrettentőbb erőre, a hadászati fegyverekre vonatkozik. Ám ez a szerződés 2021 februárjában lejár, megújításával a két fél jelentős késésben van. Ezért Putyin elnök a megállapodás egyéves meghosszabbítását javasolta, amelyet az amerikaiak eddig még hivatalosan nem fogadtak el. Biden viszont rajongott az ötletért. A Fehér Ház azt veti fel, hogy ne csak Moszkvával tárgyaljanak a hadászati fegyverek korlátozásáról, hanem vonják be az alkudozásba Kínát is.

Sőt voltak olyan elképzelések, hogy mind a tíz atomfegyverrel rendelkező ország vegyen részt a megbeszéléseken. Ezek jogos felvetések, ám a végeláthatatlan jövőbe tolnák ki az esetleges új egyezmény megszületését. És arról még nem is beszéltünk, hogy mi lesz az új fejlesztésű orosz hiperszonikus hadi eszközökkel.

Egymás karjaiba omolva?

A napokban egyre komolyabban felmerült, még maga Putyin is pedzegette egy orosz–kínai katonai szövetség gondolatát. Könnyen belefér a pakliba, hogy az amerikai nyomásra egymás karjai­ba omlik a két hatalom, ez olyan fejlemény lenne, amelyet Washingtonban is csak rémálmaikban láttak. De ezen túl is vannak dolgok, amelyek nyugtalaníthatják Amerikát. Például az orosz gázszállítások a Balti-tengeren Németországba, Kalinyingrád helyzete, ahonnan Oroszország közepes hatótávolságú atomrakétákkal elérheti a nyugat-európai nagyvárosokat. A NATO pedig egyre keletebbre nyomja előre erőit.

Képzeljék el, hogy november 3-án egy hatalmas arénában vívják a Trump–Biden sorsdöntő meccset. A külföldi rajongók közt az első sorokban szurkol Kína, Oroszország, az Európai Unió és a tagországok zöme – köztük Német-, Francia-, Olaszország, Hollandia, Belgium, Luxemburg –, és mellettük foglal helyet Irán, Venezuela, Kuba, amelyek mind Biden győzelméért szorítanak.

Elhidegülve Németországtól

A Trumpot támogatók tábora jóval csekélyebb. De ez így volt négy évvel ezelőtt is. Az európai Biden-fanok azt nem tudják megbocsátani Trumpnak, hogy elnöksége alatt a helyükön kezelte őket. Látszott ez már az Obama-kormányzat végén is, Európa Amerikának csupán gazdasági partner, amely ráadásul szép profitot halmoz fel ezáltal. Trumppal világossá vált, hogy a korábbi szívélyes kapcsolatoknak végük.

Különösen Németországgal durvult el a viszony: büntetővámok, dízelbotrány, Északi Áramlat 2, a NATO-elvárások német ellazsálása éveken át, a bevándorláspolitika – ezek a fajsúlyos kérdések feküdtek keresztbe Washington és Berlin kapcsolatának jobbítása útjában. Angela Merkel nem véletlenül drukkol olyan vehemensen Joe Bidennek. Ám ha jelöltjük győzelmet aratna, akkor sem jönne el Európa felértékelése, nem helyeznék feljebb a meglehetősen alul található fiókot. Esetleg kapna egy meghívót a Joe Biden által szervezett „Csúcstalálkozó a demokráciáért” világkonferenciára, hogy utoljára érezhesse, a nagypolitikában még nem felejtették el a kancellár asszonyt.

A közelmúltban a Foreign Affaires amerikai folyóiratban fejtette ki Biden a külpolitikai elképzeléseit. Kicsit furcsán hat az írásában az az összegző rész, amelyben az egész világon a korrupcióellenes küzdelmet, az önkényuralom leküzdését emeli ki, valamint az emberi jogok helyzetének javítását tűzte zászlajára. Ez újból az amerikai felfogás szerinti demokráciaexportot jelenti, de ezúttal nem fegyverekkel, hanem szankciókkal akarja megvalósítani. Joe Biden a közelmúltban Lengyel- és Magyarországot Fehéroroszországgal együtt az „elnyomó hatalmak” közé sorolta. Hát akkor nekünk nem maradt más választásunk: Hajrá, Trump, mindent bele!