Ez régi történet! – kiabálják az utcán. Különben is vége a történelemnek, mint mondják, és nem is kíváncsiak a régi történetekre. Az ilyesféle ideológiai csatározások mostanában felerősödtek, közéleti vitának hívják, mely egy pillanat alatt személyeskedésbe, karaktergyilkosságba csap át. Mire föleszmélünk, addigra kisajátítják, lecserélik szavainkat. Ahogy Márai Sándor írja a Halotti beszéd című versében: „A »pillangó«, a »gyöngy«, a »szív« – már nem az, ami volt, / Amikor a költő még egy család nyelvén dalolt.” A szivárvány sem az. És szitokszó a „nemzet”. A harsány, rövidlátó megmozdulásokat új dimenzióba helyezi a Hogyan él a múlt – Szörényi Lászlóval beszélget Hafner Zoltán című kötet. A borítón kalligrafikus betűtípussal szerepel: Hogyan él a múlt Szörényi Lászlóval – a cím tehát így is, úgy is olvasható. A történelem pont ilyen.
Ne áltassuk magunkat azzal, hogy ez „csak” irodalomtörténet. Hafner Zoltán pontosan kérdez, Szörényi tanár úr ártatlan arccal válaszolgat, de amikor éppen azt fejtegeti, milyen utakon vezetnek el a latin eposzok Vörösmartyhoz, majd Mészöly Miklós prózájához, igazából a magyarok istenéről társalog kitartóan. Hogy az milyen? Úgy tűnik, ilyen is, meg olyan is, és ez a jelenség nem új keletű. Bár jelenkori vitáinknak nagy a tétjük, Szörényi László távlatos gondolkodása igazán felemelő. Megidézi például a brit birodalmi felsőbbséget megtestesítő Miltont, aki Artúr királyról kezdett el latin eposzt írni, majd amikor hírét vette a forradalomnak, hazament Itáliából Cromwell miniszterének. Költő és politikus: megírja az Elveszett paradicsomot, majd a Visszanyert paradicsomot, mert úgy gondolja, hogy a Bibliából kinyerhető őstörténet a legalkalmasabb minta, amelybe belefér a nemzeti mondanivaló. A neolatin eposz éppen így fenntartja a nagy elbeszélés lehetőségét a magyar irodalom számára, de a nemzeti sors és az Isten által elrendelt történelem eszméje a modernitásban is megkerülhetetlen – aki szereti Ady vagy József Attila istenes verseit, tudja ezt jól. Mészöly Miklós a Saulus című regényében bemutatta, hogyan lehet egy zárt kis történetbe – látszólag jelentéktelen epizódba – a történelem ezeréves rekvizitumait úgy belezsúfolni, hogy abból ne csak a személyes, hanem a nemzeti sors is megsejthető legyen. A pálfordulás mitológiai tematizálásával a magyar történelem egyik legdrámaibb mozzanatát: 1956-ot próbálta megmagyarázni.
