Magyarok istene – Nem csak irodalomtörténet

Ne áltassuk magunkat azzal, hogy ez „csak” irodalomtörténet. Hafner Zoltán pontosan kérdez, Szörényi tanár úr ártatlan arccal válaszolgat.

Ez régi történet! – kiabálják az utcán. Különben is vége a történelemnek, mint mondják, és nem is kíváncsiak a régi történetekre. Az ilyesféle ideológiai csatározások mostanában felerősödtek, közéleti vitának hívják, mely egy pillanat alatt személyeskedésbe, karaktergyilkosságba csap át. Mire föleszmélünk, addigra kisajátítják, lecserélik szavainkat. Ahogy Márai Sándor írja a Halotti beszéd című versében: „A »pillangó«, a »gyöngy«, a »szív« – már nem az, ami volt, / Amikor a költő még egy család nyelvén dalolt.” A szivárvány sem az. És szitokszó a „nemzet”. A harsány, rövidlátó megmozdulásokat új dimenzióba helyezi a Hogyan él a múlt – Szörényi Lászlóval beszélget Hafner Zoltán című kötet. A borítón kalligrafikus betűtípussal szerepel: Hogyan él a múlt Szörényi Lászlóval – a cím tehát így is, úgy is olvasható. A történelem pont ilyen.

Ne áltassuk magunkat azzal, hogy ez „csak” irodalomtörténet. Hafner Zoltán pontosan kérdez, Szörényi tanár úr ártatlan arccal válaszolgat, de amikor éppen azt fejtegeti, milyen utakon vezetnek el a latin eposzok Vörösmartyhoz, majd Mészöly Miklós prózájához, igazából a magyarok istenéről társalog kitartóan. Hogy az milyen? Úgy tűnik, ilyen is, meg olyan is, és ez a jelenség nem új keletű. Bár jelenkori vitáinknak nagy a tétjük, Szörényi László távlatos gondolkodása igazán felemelő. Megidézi például a brit birodalmi felsőbbséget megtestesítő Miltont, aki Artúr királyról kezdett el latin eposzt írni, majd amikor hírét vette a forradalomnak, hazament Itáliából Cromwell miniszterének. Költő és politikus: megírja az Elveszett paradicsomot, majd a Visszanyert paradicsomot, mert úgy gondolja, hogy a Bibliából kinyerhető őstörténet a legalkalmasabb minta, amelybe belefér a nemzeti mondanivaló. A neolatin eposz éppen így fenntartja a nagy elbeszélés lehetőségét a magyar irodalom számára, de a nemzeti sors és az Isten által elrendelt történelem eszméje a modernitásban is megkerülhetetlen – aki szereti Ady vagy József Attila istenes verseit, tudja ezt jól. Mészöly Miklós a Saulus című regényében bemutatta, hogyan lehet egy zárt kis történetbe – látszólag jelentéktelen epizódba – a történelem ezeréves rekvizitumait úgy belezsúfolni, hogy abból ne csak a személyes, hanem a nemzeti sors is megsejthető legyen. A pálfordulás mitológiai tematizálásával a magyar történelem egyik legdrámaibb mozzanatát: 1956-ot próbálta megmagyarázni.

Mai kultúrharcos világunk előszeretettel tematizál. A téma meghatározásakor a „tálalás”, a történet elbeszélésének módja kulcskérdés, hiszen a legitimációért folyik a harc. Hitek és hitvallások igazolása zajlik, hogy kinek van itt joga és minek a nevében törvényesíteni az igazát. Akár szavaink, jelképeink elkoptatása árán is. Bár ez utóbbi egyre kevésbé tűnik fel, olyan gyors ütemben zajlik a nemzeti tudat lebomlása. Szörényi szerint lehet ez az iskolarendszer hibája, bár sokkal inkább a családi közösség mint oktatási alapegység gyengülése az oka, és persze a tömegmédia növekvő befolyása. Egyetemi tanárként mindenesetre egyre gyakrabban tapasztalja, hogy örömmel vesznek fel funkcionális analfabétákat, különösen magyar szakra. Mire való a műveltség? Egyfajta mélységet biztosít: Csokonai erotikus, pajzán verseit például egészen másképp értjük ma, mint amikor még az olvasói betéve tudták Ovidiust.

Szörényi László hatalmas tudományos apparátust mozgat lenyűgöző könnyedséggel, s ezt saját bevallása szerint azért is megteheti, mert a művészet időtlen: tartalmazza a múltat és a jövőt. Ám ha a kultúrát pusztán eszköznek tekintjük, nem pedig megvalósítandó állapotnak, előbb-utóbb kiiratkozunk saját múltunkból. S hogy mi lesz a jövő? Szörényi amellett érvel, hogy még az egymás iránti ellenszenvet is könnyebb zárójelbe tenni a közös sors, a haza érdekében.

(Hogyan él a múlt. Szörényi Lászlóval beszélget Hafner Zoltán. Nap Kiadó, Budapest, 2020, 110 oldal. Ára: 2625 forint)