Fordítva a lovon

A doni emléktúra megszervezéséhez a mintát az 1849-es tavaszi hadjárat felidézése adta.

A XIX. Doni Hősök Emlékmenet Debrecen közelében 2019. január 24-én Fotó: Czeglédi Zsolt Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Legutóbb 13 helyszínt érintett a Doni Hősök Emléktúra, a járvány miatt most ez jelentősen meg fog változni, ugyanis a csapatteljesítményt felváltja az egyéni végrehajtás. A cél azonban továbbra is a régi: a doni áttörésről katonák és civilek vegyesen, menetelve emlékezzenek meg, akár egy zarándokút résztvevői. Jóllehet Budapestet eddig elkerülték, ezúttal egy kőbányai menetszázadot is létesítenek, elindítanak, tudjuk meg a fő szervezőtől, Jásdi Balázstól, a Magyar Tartalékosok Szövetsége hagyományőrző tagozatának vezetőjétől.

A Vörös Hadsereg második világháborús offenzívája 1943. január 12-én kezdődött meg a Don-kanyarban, mínusz negyvenfokos hidegben. A magyar katonáknak több mint kétszáz kilométeres frontvonalat kellett megtartaniuk. Az ütközet évfordulóján immár több mint húsz éve menetszázadok alakulnak országszerte. Akik tiszteletüket akarják kifejezni az áldozatok és hősök emléke előtt, e századokba rendeződve keresik fel sokadmagukkal a világháborús emlékműveket, ahol tisztelegnek és mécseseket helyeznek el. A menetszázadok taglétszáma korábban húsz főtől százhúszig terjedt, annak függvényében, kik hogyan tudták megszervezni a toborzást.

A világjárvány miatt ez most nem valósulhat meg. Alternatívaként Jásdi Balázs azt a megoldást dolgozta ki, hogy az érdeklődőknek regisztrálniuk kell valamelyik századnál, majd az előző évek gyakorlatától eltérően végrehajtják a feladatot saját lakókörnyezetükben, egyénileg. A megtett kilométereket és a felkeresett települések számát – a helyszínen készített szelfikkel együtt – a századparancsnokok összesítik, továbbítják a központba a fő szervezőknek.

Jásdi egyéb lépéseket is tett a túra sikere érdekében. Például teljesen megváltoztatta a rendezvénysorozat kommunikációját. Rájött, hogy fordítva ülnek a lovon, hiszen a hazai megemlékezések szinte mindegyike leginkább gyászszertartáshoz hasonlít. Negatív szenzációhajhászás ez, amely arra hegyezi ki az eseményeket, hol és mikor hány ezren haltak meg borzalmas körülmények között. Holott ez a legrosszabb, amit tenni lehet.

– A doni hadseregnek éppen a veteránjai kérdeztek rá: miért mondjátok, hogy megsemmisült? Nem semmisült meg! Ha megsemmisült volna, nem tudnál velünk beszélni! – mutat rá a tagozatvezető, és pontosítja: a személyi állomány több mint fele hazajött. Bár az oroszok célja az volt, hogy mind egy szálig elpusztítsák a magyar katonákat, ezt a célt nem érték el. Maguk is bevallották, a doni csata számukra sem sikertörténet, sőt a veszteségük is szinte akkora volt, mint a magyaroké.

A XIX. Doni Hősök Emlékmenet Debrecen közelében 2019. január 24-én
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

– Azt is el szoktam mondani, hogy rosszak az emlékműveink. Néznek rám ilyenkor a polgármesterek: hogyhogy rosszak? Hát rosszak, nyomatékosítom, hiszen csak a hősi halottak vannak feltüntetve rajtuk. Amikor a fiatal ezt meglátja, azt hiszi, meg kell halnia ahhoz, hogy hős legyen. Pedig nem kell meghalnia, nekünk élő hősökre van szükségünk! Tessék felvésni azt is az emlékművekre, legalább szám szerint, hányan tértek haza. Mert aki hazatért, legalább akkora hős, mint aki nem – fogalmaz a túra főszervezője.

Az áldozatkultusz – Jásdi Balázs szerint – bizonyos köröknek nagyon is megfelel. Azoknak, akik azt szeretnék, hogy ne legyünk erősek. Az élő hős, az eredményesség szálka az ilyenek szemében. Úgy véli, amennyiben tovább siránkozunk, ellenségeink malmára hajtjuk a vizet, a fiatalok pedig végképp el fognak fordulni a nemzeti jelképektől, a hagyományápolástól.

Amióta pozitív szemléletet közvetítenek, állítja Jásdi, rendezvényük sem marginális már, nem azzal intézik el őket, hadd bóklásszanak, sírdogáljanak magukban. A túra résztvevőinek száma átlépte az ezer főt, így az Magyarország egyik legjelentősebb hagyományőrző eseménye lett, amelyre számos külföldi is jár, többek között bukaresti románok is. Őket nem hóbortból hívta meg,

hanem arra a történelmi tényre alapozva, hogy a Donnál egyazon oldalon küzdöttek.

A doni emléktúra megszervezéséhez a mintát az 1849-es tavaszi hadjárat felidézése adta, amely akkor már nagyon népszerű volt. Így kezdett körvonalazódni Jásdi Balázs előtt, miből építkezhet: vannak négyen, van két puskájuk, egy géppisztolyuk, egy golyószórójuk és két lábuk, tehát ha akarnak, elindulhatnak. Felhívta az egyik Tapolca mellett élő barátját, tudna-e nekik szállást adni. Azt válaszolta, tud, akár fűtött szobát is, de az istállóba is befekhetnek. Innen indultak, a felszénázott istállóból egy civil szervezet nevében, hivatalosan, kis kenyérrel és konzervvel a tarsolyukban. A következő évben már Veszprémből gyalogoltak el Tapolcáig, sőt ekkor már egy katonazenekar is közreműködött. 2003-ban a Pákozd–Tapolca közti távot tették meg, film is készült az útról. Mára megtanulták, a nagyvárosokat el kell kerülniük, viszont a falvakat nem, ahol sosem okoz problémát az esti gulyásleves, a zsíros kenyér és a tornaterem biztosítása.

A XXI. Doni Hősök Emléktúra 2021. január 12–14. között indul, de akinek ez az időpont nem felel meg, később is bekapcsolódhat, viszont február 14-én jelentenie kell, hol és mennyit menetelt. A legfontosabb, hogy gyalogoljon minimum tíz kilométert, valós teljesítménnyel emlékezzen a mindenkori magyar katonára. Ha többen mennének együtt, nyugodtan megtehetik, amennyiben hordják a maszkot, és betartják a személyek közötti két méter távolságot. Figyelniük kell ellenben arra, hogy a katonáknak a ma előírt tábori öltözetben, a hagyományőröknek hagyományőr-viseletben, a civileknek túraöltözetben kell megjelenniük. Gárdaruhában nem lehet csatlakozni. Az elmúlt húsz év alatt megúszták a provokációkat, remélik, a továbbiakban sem lesznek incidensek.