Karó a lapályon

Félúthoz érkezett Budapest első felhőkarcolójának építése a Duna-parton, a Kopaszi-gátnál. Már látszik, mi készül, mekkora lesz.

Félmagasságban a torony a Kopaszi-gátnál. Értékek viszonylagossága Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Félúthoz érkezett Budapest első felhőkarcolójának építése a Duna-parton, a Kopaszi-gátnál. Már látszik, mi készül, mekkora lesz. Jó néhány, a beruházás részét képező épület is elkészült, az öböl bejárható. A város képét nagyon sok minden befolyásolja. Messziről nézve rá térkép, közeledve várossziluett, belemenve színpadkép, utcakép. E léptékek mind elemezhetők, de tervezhetők-e? Nem nagyon, manapság egyre kevésbé. Budapest adottsága, hogy hegyek, dombok formálják, rárakódik az a kultúrréteg, amelyet városnak nevezünk. A város évtizedekig ellenállt a nyomásnak, hogy házai közt felhőkarcoló épüljön. Készültek pedig tervek. Talán a szakmában legismertebb Virág Csabáé volt, mely a Hungária körút főbb csomópontjaiba telepített volna felhőkarcoló-negyedeket. E terv vagy vízió olyan városképi elgondoláson alapul, melyben Buda hegyeinek mintegy kontrapontja a pesti „lapostányért” szegélyező felhőkarcolók vonulata. Egyfajta művi tájként épült volna Budapest látképébe.

A legújabb városrendezési tervek nem zárkóztak el a magas házak, felhőkarcolók engedélyezésétől, de igyekeztek a központból és környezetéből kiszorítani azokat a város szélére.

A Csepel-sziget merült fel „kis Manhattan” helyszíneként. Itt ugyanis nem zavar be a városképbe, és nem fokozza a centrum amúgy is csúcsra járatott terhelését. A szigetcsúcs felmagasítása is a budai hegyek látképét ellenpontozó, érdekes városképi fordulat lett volna.

Félmagasságban a torony a Kopaszi-gátnál. Értékek viszonylagossága
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A felhőkarcolók esetében mindig felmerül a kérdés: az a jó, ha több áll egymás mellett, vagy ha magányosan merednek az ég felé? A felhőkarcolók bumfordi tornyok, felfelé nem karcsúsodnak, hiszen a legfelső négyzetméterek a legértékesebbek. Látványukat javítja, ha többen állnak egymás mellett orgonasíp-szerűen kiemelkedve, hegyekre emlékeztetően. Több elképzelés született, hogyan s mint, végül a beruházó döntött. Budapest látképe az alábbiak szerint módosul: a Rákóczi híd lábánál épül a Gellért-heggyel közel azonos magasságú torony egy sztárépítész, Norman Foster tervei alapján. A 28 emeletes Mol Campus a toronnyal és a hozzá tartozó pódiummal – a Mol-csoport új székháza.

Dél-Buda területe sokáig parlag volt, beépülése a huszadik század második felére tehető. Duna-partja itt nem a városé, hanem az iparé lett, belsőbb területein családi ház és panel váltogatja egymást. A hegyek itt eltűnnek, korábban egy végeláthatatlan mocsaras lapály húzódott egészen Budafokig, ahol a hegyek újabb vonulata érkezik. A Duna kanyart vesz, itt Budába „harap” és elágazik, helyt adva a csepeli szigetcsúcsnak. Tehát egy, a természet által kijelölt helyen vagyunk. De nemcsak a természet a meghatározó, hanem a Rákóczi híd borzasztó tömege, gátja, rézsűi is formálják, uralják a városképet. A csaknem ötszáz méteres hídtest egyik ellenpontja épül e toronnyal mint a híd egy óriási pilonja. A két óriás kezet fog. Tájléptékű épület születik.

Pest jellegzetessége a lapos, egyenmagasságú házak és az azok közt felszökő templomtornyok, míg Budán a hegyek dominálnak díszeikkel, koronáikkal: Szabadság-szobor, Mátyás-templom, palota. A házak pedig jellegzetesen a völgyekbe, domboldalakba húzódnak. Most a lapályon egy karót állítunk, de nem marad magára, kísérő tornyocskákat is kap, még több hatvanméteres házat húznak fel, bár ezek óriásunknak csak derékig érnek majd, sajátosan formálva a dunai látványt és a negyed utcáinak hangulatát.

Az építészetileg igényes tömegek az ötödik szinttől külön világot élnek – városka épül a város felett. Képzeljük el, amikor nem a megszokott tíz, hanem húsz lakás van alattunk, hogy azonos ötven-hatvan négyzetméternyi területen húsz-harminc család él egymás alatt, felett. Nálunk ez most még csak jövő, távolabb már valóság. Hogy ezek az egymás feletti lakások jobbak-e, mint több egymás mellett? Ebben a szakirodalom kétkedik, hisz az is energiapazarló, hogy magasat építünk, és még inkább, ha magasra liftezünk. Létezik az építésnek is optimuma. Szükségünk van tornyokra is, de nem üzletnek, hanem jelnek. Az épületek között bóklászva a belső városkép nem megnyugtató, bár jól sétálható, de sötét utcák, zárt, magas tömbök fogadnak. Ezt ellenpontozza a Duna pazar adománya, az öböl és a félsziget a keskeny parti sávval, zölden.

Lehetnénk urai is annak, hogyan formáljuk művi természetünket, ezt a karót is mi állítjuk érdekből. Nem közösségi, hanem egyéni, üzleti érdekből nőtt ide e keskeny Gellért-hegy. Ugyanakkor ugyanilyen beruházói érdekből formálódott a pesti sűrű, gangos belvárosunk is, amelyet ma értékként kezelünk, élvezünk. Lehet, hogy majd e városrésszel is így lesz száz év múlva?

(Mol Campus – BudaPart)