Nem szerencsejáték

Büntetőpárbaj, stressz, vereség. A futball történetében minden bizonnyal egyetlen nemzetnek sincs olyan rossz mutatója a mindent eldöntő tizenegyesek terén, mint Angliának. Nem meglepő eredmény tehát, hogy a nemrég véget ért Európa-bajnokságot a kiélezett küzdelemben végül Olaszország nyerte. Ismét bebizonyosodott: az angol csapat rosszabbul teljesít erős nyomás alatt. Vajon mi állhat a jelenség hátterében?

Olasz örömünnep az Európa-bajnokság döntőjének büntetői után Fotó: Robbie Jay Barratt - AMA Forrás: Getty Images

Mit mond a sportpszichológia a stresszről? Hogyan lesz valaki önbeteljesítő jóslat áldozata? – a kérdésekre Raj Persaud és ­Peter Bruggen pszichiáterek tanulmánya ad választ.

A kölni Német Sportegyetem kutatói a közelmúltban mélyreható statisztikai elemzést tettek közzé a futball-büntetőpárbajokról. Az angol játékosok ezekben feltűnően rosszabbul teljesítettek: míg a hosszabbítást követő párbajban 61, 32 százalék volt a találati arányuk, a játék közbeni büntetőkben a világ- és Európa-bajnokságok során kilencvenszázalékos találati aránnyal játszottak. Az angol csapat átlagosan csaknem harminc százalékkal gyengébben teljesít tehát a büntetőpárbajon, mint a játék közben rúgott tizenegyesek során. Németország ezzel szemben például tíz százalékkal jobban teljesít ebben a fokozottan stresszes helyzetben – mutatja a statisztikai elemzés. Egyértelmű, hogy az angol játékosok esetén sem arról van szó, hogy a tizenegyes technikáját kellene még gyakorolniuk egy kicsit, hiszen a játékidőn belül és még a hosszabbításban is igen jó teljesítményt mutatnak. Amint azonban a hosszabbítás is véget ér, és kezdetét veszi a büntetőpárbaj, a csapat mintha leblokkolna. Mindez arra utal, a jelenség megértésében a pszichológiának döntő ereje lehet.

A lélek tudománya többek között az önbeteljesítő jóslat fogalmával magyarázza a helyzetet. Talán az a negatív sztereotípia, hogy „az angol futballisták rosszul teljesítenek a büntetőpárbajon”, valóban egyfajta önbeteljesítő jóslatként működik. Ez az igazságként kezelt megállapítás közvetve vagy közvetlenül kihat a játékosok viselkedésére és gondolkodására, hozzájárulva ahhoz, hogy ezekben a pillanatokban valóban rosszabbul teljesítsenek. Annak ellenére, hogy az évek során ismétlődő kudarcok hatására a csapat rengeteg energiát fektetett a helyzetre való jobb felkészülésre. Mindez nem bizonyult sikeresnek. Ennek következtében az angol edzők, játékosok és szurkolók körében elterjedt az a hitvallás, miszerint a tizenegyespárbaj „lottó”. Azaz a lövések sikere kizárólag a szerencsén múlik, a büntetőpárbaj kimenetele egyszerűen a véletlennek köszönhető. Ez a meggyőződés azért jelenthet problémát, mert a sorsszerűségre bízva magukat már nem feltétlenül fektetnek elég energiát a megfelelő felkészülésre. Ez pedig minden pszichológiai tényező mellett önmagában is gyengébb teljesítményhez vezethet.

Fontos tehát tudatosítani: a sportban valóban számos előre nem látható esemény bekövetkezhet, de semmiképp nem szerencsejáték. A Journal of Sports Sciences folyóiratban megjelent tanulmány azt sugallja, hogy létfontosságú lehet egy olyan terv kidolgozása, amely az apró pozitív gondolatokon alapszik. Pozitív spirálba kerülve a játékosok könnyebben kitalálhatnak a negatív önbeteljesítő jóslat örvényéből. A szerzők szemléltetésként rámutatnak arra a kutatásra, amely szerint a sikeres büntetőlövésüket jelentősen megünneplő játékosok 82 százaléka a győztes csapatból kerül ki. Az érzelmek ilyen jellegű megjelenése „fertőzőnek” tűnik, a pozitív hozzáállás átterjed a későbbi rúgásokat végző csapattársakra. Emellett az öröm látványos megélése úgy tűnik, hatással van az ellenfélre is. Pontosabban, amikor a játékosok feltűnően ünneplik magukat, az ellenfél csapata több mint kétszer nagyobb eséllyel hagyja ki a következő lövését.

A pszichológia arra is rávilágít, hogy egy sportoló valójában sokkal többre képes, mint annak tudatában van. A hibázástól való félelem azonban ennél erősebb motiváló tényező. A kapu sarkába célzott lövésnek körülbelül hatszáz milliszekundum alatt kell elérnie a célt, a kapusnak ezt fizikailag szinte lehetetlen lenne kiütni, tekintettel a reakcióidejére. A statisztikai elemzések alapján a tizenegyesek során a kapu felső harmada felé irányuló lövések kivédésének aránya nulla százalék körüli. Ennek ellenére a lövések körülbelül 13 százalékát célozzák erre a területre, mert a kihagyás kockázatától erősen tartanak. Ez a hibázástól való félelem vezet a túlságosan központi lövésekhez, amelyek azonban könnyebben kivédhetők.

Olasz örömünnep az Európa-bajnokság döntőjének büntetői után
Fotó: Getty Images

Fontos azt is tisztázni, hogy a játék – és a büntetőpárbaj – különböző fázisai különböző stresszreakciókat idézhetnek elő. A stressz kezelése szempontjából a büntetőpárbajnak négy szakaszát különítik el: a hosszabbítás és a büntetőpárbaj közötti szünet, a középső körben várakozás a lövésre, a „hosszú” séta a tizenegyes elrúgásának pontjáig és végül maga a rúgás.

A játékosok megerősítik, hogy a legstresszesebb fázis a szünet a hosszabbítás után, amely megelőzi a párbaj kezdetét, illetve a várakozás a saját rúgás előtt. Ennek az oka valószínűleg az, hogy ezen fázisok alatt kevesebb konkrét dolog, mozgás történik, amely elterelhetné a játékos figyelmét a kudarctól való félelemről. Éppen ezért ezekre az „üres” időszakokra fontos pszichológiai stratégiát kidolgozni. A csapattársak segíthetik egymást abban, hogy nyugodtak maradjanak és a feladatra koncentráljanak.

Ha a konkrét büntetőrúgás fázisát elemezzük, a kutatás megerősíti, hogy a tekintet és a szándék összehangolása elősegíti a pontosabb lövést. Ha nem a célpontra összpontosít egy játékos, hanem a kapusra koncentrál, az rontja a pontosságot. A játékosok tekintete azonban többnyire hosszasan elidőzik a középpontban álló kapuson, aki a figyelem megzavarása érdekében sokszor aktívan integet is. A kutatók azt találták, hogy kulcsfontosságú a kapu optimális célterületeire – például a felső sarkokra – való, elegendő ideig tartó fókuszálás a pontos lövéshez szükséges célinformációk feldolgozása érdekében. Ennek ellenére a játékosok vonakodnak ezt megtenni, mert úgy gondolják, hogy ez jelzi a kapusnak, hova helyezik a labdát. Még annak tudatában is tartanak ettől, hogy egy pontosan a kapu sarkába helyezett labdát szinte lehetetlen kivédeni.

A büntetőpárbajok gyakorlásának mindemellett számos kritikája van. Általános nézet, hogy lehetetlen újrateremteni a valódi versenyben tapasztalt szorongást. A pszichológiára nyitottabb edzők ugyanakkor manipulálhatják a játékosokat azáltal, hogy a verseny előtt meghívják a közönséget, például a sajtót és a szurkolókat, hogy nézzék meg a tizenegyespárbaj gyakorlását. A teniszező Williams nővérek apja például szándékosan kifejezetten veszélyes környékeken edzette lányait. Azok után, hogy pisztolylövések hangja mellett kellett megtanulniuk megőrizni a nyugalmukat és a kontrollt, a wimbledoni közönség hangos kiabálásának figyelmen kívül hagyása nem jelentett problémát számukra. Ha tehát az edzés és a felkészülés magában foglalja a különösen nehéz és stresszes helyzetek gyakorlását, akkor bármilyen feszült, éles küzdelemben is könnyebben birkózhat meg a stresszel a sportoló.

Az élet és a sport olykor valóban szerencsejátéknak tűnhet. Érezhetjük úgy, mindent megtettünk, és ez mégsem elég a sikerhez. Van, amikor a véletlen játssza a főszerepet. Az események soha nem állnak teljes egészében egyvalaki irányítása alatt. A büntetőpárbajok kutatásának tanulsága mégis az, hogy a megfelelő mentális felkészülés segít megérteni azt, hogy az élet és a sport nem lottó. S ahelyett, hogy arra összpontosítunk, mi az, ami felett nincs irányításunk, fókuszáljunk arra, mi mindent tehetünk, és mi mindenre vagyunk képesek.