Aztán a budai kamaszévek villannak föl a Dióhéj eszpresszóval, ahol Vujicsics Tihamér írta megrendelt zenéit notóriusan konyakozva vagy a nagyfröccsözéseket biztosító Kiskacsával, amelynek kocsmárosát a szerző párja mélységesen elítélte, mígnem egyszer vészhelyzetben bevitte őt kocsijával a kórházba szülni… És 73-tól jön a Vízöntő-korszak olyan legendás helyekkel, mint a Kőbányai Ifjúsági Klub vagy a Bihari táncegyüttes próbaterme, ahol a hangtechnikus a nagybőgőbe gyantásdobozba szerelt utcai telefon mikrofonját lógatva hangosítja ki a hangszert: „Szólt, mint a bálna szíve!”
Kiss Ferenc naplójegyzeteit olvashatjuk jelenkori kiegészítésekkel 1973-tól 1993-ig, itt néha tényleg „csak” a zenetörténeti adatszinten érdekes a dolog, Vízöntőtől Ős-Kolindán át Gépfolklórig meg Tabuláig. De a legváratlanabb helyeken bukkanhatunk például ilyen szívdobogtató, nyilvánvalóan hatalmas drámákat lakonikusan summázó, mélységesen emberi mondatokra: „Addig ittam, míg végül Hasúr Jani kirúgatott a saját zenekaromból.”
A legjobbak persze a Kárpátalján és Erdélyben folytatott gyűjtőutak történetei, mint amikor bukovinai román zenét mennek fölvenni, és a szupolkai kultúrba összetrombitált helyi zenészek, bár sok dallamot tudnak, de unalmasan játszanak, a furulyás meg idegesítően magasan is. A helyiek vérszemet kapnak, el akarnak játszani még csomó mindent persze cigiért, piáért, pénzért, s mire addig jutnak, hogy a felvevő magnót is bekapcsolnák, a tolmács leordítja a furulyás fejét. A távozás kissé hűvös hangulatban zajlik. Később a kocsiban mondja el a tolmács gyűjtőinknek, mit is ordított románul: „Ilyen sz…rt nálunk még a kétéves pulya se szokott játszani. A dobos csapkod, mint hal a szatyorban, a furulyás meg csak süvölt, mint egy öngyilkos! Alászolgája!”
