Alvó szegek… Táncköltészet, a magyar líra és a mozdulatnyelv találkozása +galéria
Zsuráfszky Zoltán alkotói estje a Nemzeti Táncszínházban
Zsuráfszky Zoltán alkotói estje a Nemzeti Táncszínházban

A Vízöntő és a Kolinda zenekar egykori tagja hetvenéves volt.

Kiss Ferenc népzenész történeteiből az olvasás közbeni jó hangulat, s olykor a hangos röhögés is garantált.

A Héttorony című táncszínházi előadást május 25-én 20.30-tól online vetíti a Nemzeti Táncszínház.

A változatos kötet kabaréjelenetek, bohózatok mellett egy egész regényt is tartalmaz.

Az interjúk által egyre pontosabban rajzolódik ki a lehetőségek és gúzsba kötések koordináta-rendszere is.

A díjat a Makovecz Imre Alapítvány, a Magyar Művészeti Akadémia és a Kós Károly Egyesülés második alkalommal adta át a díjazottnak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Marad a hideg, télies idő.

Álhírkampányt indított és természetesen lebukott a Tisza Párt.

Üzenetet kaptak azok a fiatalok, akik nem szeretnének elmenni szavazni.

FBI-segítséggel vadásznak a szökésben lévő bűnözőre.

Újabb aljas támadást intéztek Magyarország ellen Brüsszelből.

Oroszország különböző régióiban támadtak az ukránok.

Példátlan történelmi siker, hogy Magyarország alapítóként vehet részt a Béketanácsban – hangsúlyozta lapunknak Fekete Rajmund történész, Amerika-szakértő.

A békebeli Balaton és a Retyezát-hegység is feltűnik az elfeledett klasszikusban.

PM Orban’s confident performance made Peter Magyar’s past fiascos and failures stand out even more.

A Levante elleni mecs előtt és a lefújás után is megtörten látták az alagútban a brazil játékost.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.