Elveszettnek hitt Rejtő-mű A nápolyi király

A változatos kötet kabaréjelenetek, bohózatok mellett egy egész regényt is tartalmaz.

Rejtő Jenő soha meg nem unható hangon szól

Rejtő Jenő néhány újabb, és egyben utolsó kötetnyi „elveszettnek hitt” művét gyűjti össze A nápolyi király című könyv (ahol a címnek nem Nápoly városához, hanem a nápolyihoz van köze). A könyvet szerkesztette, sajtó alá rendezte és az összekötő szövegeket írta Kiss Ferenc, aki a kötet egy helyén idézi Rejtő írótársát, Halász Pétert, aki így emlékezik a tragikus sorsú íróra: „…vajúdva, sorokat újra meg újra áthúzva, alájuk és föléjük írva, szavakat közbeiktatva itt (Grand Café Reutter, majd Dreschler-palota, aztán Upor kávéház) írta légiós regényeit. A könnyed, játékos sztori, a számtalan mulatságos bonmot, a megannyi tréfás figura keserves veríték árán jött a világra. Tartózkodó, komor, többnyire rosszkedvű, tagbaszakadt ember volt, depres­sziós perió­dusokkal küszködött, mint a legtöbb vérbeli humorista.”

Igen, tudtuk és sejtettük ezt, vagy inkább olvastuk már mindezt a humoros művek szerzőiről, mégis mindig szíven üt és meghat, hogy tényleg, lám, Rejtő Jenő is éppen ilyen volt. A kötetben összegyűjtött szövegek és szövegverziók egyik-másikában szerzőtársa és barátja, Nádassy László kiegészítései is olvashatók, de a rutinos Rejtő-olvasó szinte zsigerileg érzi, mely tréfák születtek kedvenc – ezek szerint az életben szomorkás – humoris­táink/íróink egyikének tollából.

Nagyon változatos kötet ez, kabaréjelenetek, bohózatok mellett egy egész regényt is tartalmaz, amelyet fejezetenként állított össze a szerkesztő, aki az egész könyvet végigjegyzeteli; jobbnál jobb és fontosabbnál fontosabb szövegek születnek így, és legalább annyira érdekesek, mint a Rejtő- (vagy Rejtő és társai) szövegek, és annyira informatívak, mint a szerkesztő által jegyzett korábbi kötetek. Nemcsak azért fontosak ezek a szerkesztői szövegrészek, mert közel hozzák hozzánk nemcsak Rejtő alakját, de munkamódszerét is, hanem mert mind a korban, mind pedig a szélesebb spektrumú irodalmi hagyományban, műfaji rendszerben elhelyezi a kommentált szövegeket.

A kötetben található regény tipikus Rejtő-regény, bár inkább a kevésbé humorosak közül való, de például a trópusi meleg és a meleg okozta szenvedések leírásában olyan profizmus mutatkozik, amilyennel a leginkább kanonizált szépíróknál is alig találkozhatunk. És azért minőségi humor is akad benne bőven: „Az öregnek különben sem voltak idegei. A legiszonyúbb állatbőgésre olyan nyugodtan fordult hátra, mintha távolról muzsikát hallana, azután megjegyezte: ez a fekete leopárd. Még a tigris is fél tőle. Wolf azonban nem félt tőle. Ő csak a hivatalnokoktól félt, mert azok felszámítanak mindenfélét, ami szerinte nem jogos. Erről panaszkodott Tours-nak, és az ajkain túlfolyni készülő vörös bételnedvet úgy szürcsölte vissza, hogy távoli szerelmes madarak felelgettek rá.” Vagy egy szintén nagyon „ismerős” fordulatot villantó tréfa az egyik kabaréjelenetből: „Rollni: Én ezt nagyon okos gondolatnak tartom, áttörni itt a falat. Nem okos? Csepp: Úgy látom, hogy te egy faltörő okos vagy.” Illetve: „Pecsenye: Akkor kezdett a feleségem szekálni, hogy találjak fel valamit. Addig szekált, míg feltaláltam az önműködő minisztériumot. Vámbéri: Az micsoda? Pecsenye: Az ember megnyom egy gombot, és nem történik semmi.”

A könyv egyik legfontosabb bekezdése mégis Kiss Ferenc tollából származik: leírja ugyanis a Rejtő-bohózatok olvasóra gyakorolt hatásának mechanizmusát (és ez akár szerzőnk könyveire is igaz lehet, sőt általános érvénnyel az egész életműre!): ez a humor „a félreértések tömkelegén, az olvasó manipulálásán alapult. Cselekménye lineáris, komikuma pedig logikus, csak másképp mint ahogy azt feltételezzük. Egy alternatív változattal szélesebb értelmezés birtokába jutunk, mely ugyanolyan magától értetődő, mint az általunk feltételezett, és az elsőre feloldhatatlannak tűnő ellentmondás egy csapásra megszűnik. Mintha egy jól bevált gondolatvágányról egy másik, párhuzamos vágányra terelnék át a közönséget, és ettől kezdve már az új irány a mérvadó. A reálisból irreálisba fordul, groteszk történések között a hétköznapi »normális« élethelyzetek tűnnek furcsának, oda nem illőnek.”

Rejtő Jenő: A nápolyi király. Elveszettnek hitt művek. Szerkesztette és sajtó alá rendezte: Kiss Ferenc. Szépmíves Kiadó, Budapest, 2020.