Nagyon szemléletesek és természetesen kezdetlegesek a magyar nyelvtani műszavai. A vocales, azaz a magánhangzók a szótívők az ő magyarításában, mivel nélkülük nincs szótag a magyar nyelvben. A consonantes a másvalzengők, azaz mássalhangzók, a genitivus a nemző, azaz a birtokos eset ragja és végül az accusativus a vádoló, amely ma nem más, mint a tárgyeset ragja.
Ez a mű tehát még nem tisztán magyar nyelvű munka volt, hiszen a latin és a magyar nyelv összehasonlítására vállalkozott, mégis mérföldkőnek számít nyelvünk alakulásában. Sylvester János tudós figyelem tárgyává tette anyanyelvünket, amelyre addig csak a szent nyelvek voltak méltóak. A latinnal összehasonlítás során nem kis büszkeséggel szólt anyanyelvünk fejlettségéről. Munkája így részét képezi a nemzeti nyelvek iránt Európa-szerte megnyilvánuló humanista érdeklődésnek. Összességében elmondhatjuk, hogy a korabeli magyar nyelvhasználat számos jelenségét rögzíti szabályba, és megveti a magyar helyesírás, nyelvtan, stilisztika és nyelvművelés alapjait.
Sylvester János az elsők között próbálkozott meg a hónapok nevének a magyarításával is: szerinte jobb volna, ha a hold járása alapján neveznénk el a hónapot, és holdnapnak mondanánk. A január a fő hó vagy erős hó, a február a fagy- vagy aszúhó, a március a fűhegy hó, az április a kinyíló hó, a május az előgyümölcsű hó, a június a kaszáló hó, a július a hőhó vagy aratóhó, az augusztus a szőlőérlelő hó, a szeptember a szőlőszedő hó, az október a borvető hó, a november a borlátogató hó és a december a vígan lakó hó. Mi mást kívánhatnánk, mint azt, hogy mindenki így élje meg az év utolsó havának még előttünk álló napjait!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!