„Mától kezdve lövünk!”

Igazság, igazságérzet, igazságosság, igazságtétel, igazságszolgáltatás, jóvátétel, elégtétel, kárpótlás – megkerülhetetlen fogalmak, ha a félmúltról gondolkodunk. A XX. század különösen sok kimondatlan és feldolgozatlan bűnt hagyott maga után. Következmények nélkül maradhatnak-e a legsúlyosabb tettek?

Rudkino, 2007. június 25. Orosz katonák koszorút helyeznek el a rudkinói II. Magyar Központi Katonai Temetőben, ahol közel 20 ezer, a II. világháborúban, a Don-kanyarban elesett, hősi halált halt magyar katona nyugszik. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd Fotó: Koszticsák Szilárd Forrás: MTI

– A posztkommunista térség első igazságtételi törvénye a gyilkosok megbüntetéséről szólt – emlékeztet Zétényi Zsolt jogász. – Ha ezt harminc évvel ezelőtt engedik hatályba lépni, még mindig kérdés: vajon az akkori bíróság, ügyészség és a nyomozó szervek elszabotálták volna-e

a végrehajtást? Bár az idegenkedést következetes kormányzati politikával lehetett volna ellensúlyozni. A rendszerváltozás éveiben a vérbírák jelentős része még élt, és sokan éltek azok közül is, akik a halálos végkimenetelű nyomozásokat lefolytatták. Véreskezű gyilkosok, például Marosán György, az 56-os megtorlás markáns alakja, akinek elhíresült fenyegetése a „Mától kezdve lövünk!”. Vagy Biszku Béla, az egyetlen, aki ellen 2012 után eljárás indult. Beszámítási képessége teljes birtokában tagadta a kommunizmus bűneit.

Zétényi Zsolt úgy véli, a kommunizmus bűnözéstörténeti kategória is, hiszen gyilkos politikai koncepciók, tervek nyomán zajlott a pártállami „bűnüldözés”. A tényfeltárás kutathatja, milyen utasítások, elvek szerint, hogyan zajlottak a nyomozások. Ha kommunista bűnök miatt indult volna néhány büntetőeljárás a kilencvenes években, ma többet tudnánk a hazai kommunizmusról.

– Az oral history, az elbeszélt történelem is része a megismerésnek, de emlékezés közben mindenki úgy szépíti a saját szerepét, ahogyan akarja. A büntetőjogi eljárásban viszont a tanúknak igazmondási kötelezettségük van, ott mérlegre teszik a nyilatkozatokat. A vád súlya alatt az emberek megnyílnak – magyarázza a jogász. – A kommunista bűnözés időszaka szerintem

– a hatályos törvénytől eltérően – 1944-től 1990-ig tartott hazánkban. Erről a korszakról rengeteg kutatási eredmény, részadat áll a rendelkezésünkre, hiányolom azonban a részek összefogását. Szükséges az események összefüggő rendszerbe helyezése, történetbe illesztése, mert hiába vannak meg az adatok, ha az értelmezés, a szintézis hiányzik. A számok tengerében könnyű elveszni, így a kommunizmus bűntörténete az átlagember számára már idő hiányában is megfoghatatlan marad. Ha csak a saját könyvespolcomat nézem: közel kétszáz kötet van rajta csupán erről a témáról, de nincs egy átfogó munka, amelyet ajánlhatnék annak, aki a bűntörténetről szeretne tájékozódni.

Zétényi Zsolt ezzel együtt nem kisebbíti az eredményeket, és miközben sorolja a kommunizmus áldozatairól szóló tanulmánya forrásait, hivatkozik a Nemzeti Emlékezet Bizottsága kutatásaira, a Nemzeti Örökség Intézete adataira vagy az 56-os Intézet háromkötetes kiadványára – 1956 kézikönyve –, valamint személyes közlésekre elsősorban Zinner Tibortól. Említi továbbá Vladimir Tismaneanu politológus összefoglaló kötetét a romániai kommunizmus történetéről, amely módszertanát tekintve akár példaként is szolgálhatna a hazai kommunizmus feldolgozására. Megerősíti, hogy a téma speciális, büntetőjogi ismereteket igényel, így elengedhetetlen a történészek és a jogász szakemberek együttműködése szervezeti egységben.

– Büntetőjogi felelősségre vonásra 2022-ben már valószínűleg biológiai okokból sincs lehetőség – mondja –, miközben gyakorta fordulnak hozzám ilyen kérdéssel: „Kivégezték a hozzátartozómat, és nem tudom pontosan, hogyan és miért tették, és kik tették.” Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába nem mindenki megy el, s az így szerzett tudás nem minden. A meglévő adatokra építve létrehozható lenne olyan adatbázis, amelyben kronologikusan, 1945-től kezdve, valamint betűrendes névsor alapján is rá lehetne keresni bíróra, elítéltre és kivégzettre. Életrajzot kaphatnánk bűnösről és meghurcoltról, és láthatóvá válna: mi volt a vád, és – ha van adat – mit követett el valójában az elítélt. Védencem, az 1959-ben elítélt és kivégzett Kristóf László – az új köztemetői honlapi életrajz szerint – „egyike volt azoknak a csendőröknek, akik a kommunista Ságvári Endrét letartóztatása során, tűzharcban megölték”. Ebből az olvasó nem tudja meg, hogy valójában mi történt, hogy a 2006-ban felmentett Kristóf László nem ölte meg Sárvári Endrét.

Könnyű tehát elveszni a részletekben. Az átláthatóságot lehetne növelni a kommunista bűnözéstörténettel, amelyben az erőszakszervezetek története szoros összefüggésben jelenne meg az általuk elkövetett bűncselekményekkel. A politikai nyomozó szervek fejezetei taglalnák az Államvédelmi Osztály, a Politikai Rendészeti Osztály, az Államvédelmi Hatóság és a rendőrség vizsgálati osztályainak működését. Bemutatnák a bírósági szervezeteket, így a népbíróságok és a rögtönítélő bíróságok tevékenységét. Mindez a rendszer nemzetellenes lényegét is szemléltetné.

A felejtés ellen dolgozik a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, amely számos tanulmánykötetet publikált a témában. A Máthé Áron szerkesztésé­ben megjelent „Az nem lehet ugyanis, hogy súlyos bűntett ne legyen büntethető” – Jogi fejezetek a magyarországi igazságtétel és kárpótlás történetéből című kiadvány leszögezi: bár a Zétényi–Takács-féle törvény nem ment át az Alkotmánybíróság azóta is sokat vitatott „alkotmányossági szűrőjén”, jog- és politikatörténeti szempontból hatása természetesen elvitathatatlan. Mindez abban is megmutatkozik, hogy Magyarország Alaptörvénye immáron alkotmányos szinten rögzíti a pártállami bűncselekmények elévülhetetlenségét.

Az elmúlt évek kutatásainak és diplomáciai munkájának következménye az is, hogy Zétényi Zsolt legújabb, mintegy 120 oldalas tanulmányában az eddigieknél pontosabb adatokkal számolhat. Korábban túlzónak ítélték, ma azonban már vitathatatlan tény, hogy a szovjet táborokba hurcolt hét-nyolcszázezer magyar és magyarországi német közül két-háromszázezren nem tértek vissza – ők az embertelen körülmények, az éhség, a kegyetlen őrzés, a bántalmazás és a kimerültség miatt vesztették életüket. A pártpolitikai összetételű és célú népbíróságok 1945 és 1949 között 189, más bíróságokkal együtt összesen 363 személyt háborús és népellenes bűntett miatt végeztettek ki, ezen ügyek felülvizsgálata nem történt meg, semmisségi törvény ezeket nem érinti. A népbírósági jog 1945. február 4-i hatálybalépésétől 1988 júliusáig Magyarországon legalább 1232 kivégzés történt, közülük 901-nek bizonyítottan politikai oka volt.

Borítókép: Koszorúzás a rudkinói II. Magyar Központi Katonai Temetőben, ahol több ezer hősi halált halt magyar katona nyugszik, 2007. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)