Kerouac 100

Kerouacot az egész világ angol tanszékein tanítják.

1321889789 Fotó: San Francisco Chronicle/Hearst Newspapers via Getty Images Forrás: Getty Images

A haditengerészet kivetette magából, ő pedig falta, habzsolta az életet a második világháború után elbizonytalanodott generációs lázadásban, amíg egyszer csak az élet nem emésztette fel őt. 

Mindig csakis az őrültek tudnak érdekelni, akik őrülten élnek, őrülten beszélnek, egyszerre kívánnak mindent, akik sohasem ásítanak, és akiknek soha egy elcsépelt szó ki nem jön a szájukon, hanem égnek, égnek, égnek…

 – írja leghíresebb, a korrektorok rémének számító műve, az Úton (1957) egyik legtöbbet idézett mondatában. 

A sportos adottságokkal rendelkező, nemcsak írónak, de amerikai futballistának is kiváló Kerouac maga is ég, ég és ég, míg 47 évesen halálra nem issza magát. 

Egyes alkotók esetében szépítget az utókor – egy nekrológban ezt olvassuk: ahogy mondani szokás, a szíve vitte el, ahogy pedig nem szokás mondani, a szívét meg az alkohol –, de Kerouac esetében nem kell ezt ennyire cifrázni, már amennyiben valaki nem akar némi helyet szorítani a kábítószernek is az életmű gyors lefolyású lezárultában.

Neal Cassadynek, a másik önpusztító bohémnek, aki Kerouac útitársa volt a negyvenes évek végén az Egyesült Államokat behálózó hatalmas, a korai beatnemzedék fiataljainak életérzését megörökítő úton, még ennyi sem adatott meg. Alig negyven, amikor túladagolja szervezetét egy mexikói lagziban, a helyi kórboncnoknak beletörik a bicskája az anamnézisbe, mert nem ismeri a Cassadyben felhalmozódott összes „külföldi” szintetikus anyagot. 

Ennek dacára élnek ma is, köszönik, jól vannak, mind a ketten, Kerouac és Cassady is, vagy ahogy az író utalt kettőjükre, „a két katolikus”. (Katolikusnak mondta magát akkor is, amikor beatniknek nevezték.) 

Francis Ford Coppola – aki több mint harminc évvel korábban megszerezte már az Úton filmes jogait – 25 millió dollárból gazdálkodja ki az Úton mozgóképes adaptációját, amelyet 2012-ben Walter ­Salles rendezhetett meg. Sam Riley alakítja Sal Para­dise-t, azaz Kerouacot, Garrett Hedlund Dean Moriartyt (Cassadyt). 

Kerouac már 1957-ben – amikor hat év elutasítás után megjelenik végre az Úton, legalábbis annak egy kulcsregénnyé, roman a clef-vé agyonszerkesztett, hogy azt ne mondjuk, cenzúrázott változata – megkeresi Marlon Brandót filmes változat reményében, de ebből akkor még nem lesz semmi. 

Ahogy az összefűzött papírokra gépelt eredeti ős-Úton megjelenésére is évtizedeket, magyar kiadására hatvan évet kell még várni, amikor a világ már nem annyira prűd és szintén elbizonytalanodott, hogy ne tudja helyi értékén kezelni a beat – azaz „vert” vagy „szakadt” – fiatalemberek lázadását. 

De aztán kiadják – és kiderül, hogy a hiedelemmel ellentétben van benne központozás, csak nem sűrűn, viszont annál szokatlanabbul. Óriás hömpölygő szövegfolyam a kötet. 

Az ős-Úton, talán csak némi kezdeti zökkenőket leszámítva, gyönyörűen siklik a maga harminchat méteres útján: mint a Cadillac, melyet Neal Cassady ­vezetett őrült sebességgel a jajongó kontinensen át 

– írja az angol nyelvű irodalom száz legjobb regénye közé sorolt műről magyar fordítója, M. Nagy Miklós.

A valószerűtlenül összeragasztott, százhúsz láb hosszú papírtekercs-kéziratot – amelyet 1951-ben az amerikai kiadó képtelenségnek tartott, hiába mondta Kerouac, hogy a Szentlélek szól belőle – 2001-ben a mai áron négymillió dollárnak megfelelő összegért ütik le. 

Kerouacot az egész világ angol tanszékein tanítják. Aki nem angol anyanyelvűként olvassa ezt az irodalmat, annak az Úton külön lenyűgöző annak fényében, hogy a francia anyanyelvű író tizenéves koráig nem tudott jól angolul. Képessége, hogy mégis a legnagyobb angol nyelvű szerzők sorába emelkedjen, az oroszországi (mai fogalmaink szerint: ukrajnai) lengyel Joseph Conraddal, A sötétség mélyén szerzőjével helyezi egy magaslatra.

Kerouacot Magyarországon sem felejtették el. Ahogy Ginsberg is tovább él a bluesban és a nyolcvan felé közeledő Hobóban, úgy Kerouac is a dzsesszben vagy például Sára Gergely (Gege) harmincon még inneni slamköltőben. 

Halálának ötvenedik évfordulójáról méltóan megemlékezett két esztendeje az utókor. Születésének mostani centenáriuma is felolvasásokra, tárlatokra, emléktúrákra ad alkalmat elsősorban Massachusettsben, ahol született, New Yorkban, ahol meghatározó éveket töltött és Floridában, ahol meghalt. 

„Hol szokott ülni?” – kérdezik a betérők a floridai bárban, amely a törzshelye volt. „Ott, a sarokban” – mutatja a tulaj. „És mit ivott?” „Mindegy volt neki. Összeöntötte az egészet…”

Borítókép: Az Úton százhúsz láb hosszú papírtekercs-kéziratának részlete (Fotó: Getty Images)