Akik legyőzték a Neander-völgyit

A románok elődei azok a bevándorlók lehettek, akik felváltották a Neander-völgyi embert Európában – állítja egy román kutató.

Serbia, Iron Gates, The Decebal Statue (Photo by PASQUINI Cedric / Hemis.fr / hemis.fr / Hemis via AFP) Fotó: PASQUINI CEDRIC / HEMIS.FR Forrás: Europress/AFP

El akarta érni, hogy a kutatások Európa kapujára, értelmezésében a Balkán-félszigetre és a Duna torkolatára is kiterjedjenek. Az általa megkeresett intézmények munkatársai, akikhez állítólag spanyol és svéd szakemberek is csatlakoztak, partnernek mutatkoztak ebben a munkában.

Az összefogás számos tudományos publikációt eredményezett az elmúlt tíz évben. Arról a kutatócsoportról van szó, amelyik úttörőként adott részletes leírást a 36 ezer éve élt európai emberről csontminták DNS-elemzése alapján. Ezzel párhuzamosan a nemzetközi stáb tagjai napjaink román népességét is tanulmányozták, hogy a végkövetkeztetés megfogalmazásához elvégezhessék a szükséges összehasonlításokat. Arra jutottak, hogy genetikájukat nézve a románok – az ország bármelyik földrajzi tájegységén éljenek is – homogének: kevés a különbség az erdélyiek és a havasalföldiek között. Ezzel egy időben azt is kimutatták, hogy nagy a genetikai hasonlóság a románok és a körülöttük élő népek, például a magyarok között is. Ami mégis megkülönböztet bennünket, az a nyelv, a kultúra. Mivel a magyar nyelv több ezer évvel később jelent meg Európában, mint az indoeurópai nyelvek, azt gondolhatnánk – állítja Netea –, hogy a magyarok genetikája eltér a körülötte élőkétől. De ez nem így van. Genetikailag rokonok vagyunk a szomszédainkkal, a magyar és a román lakosság ilyen tekintetben nagyon közel áll egymáshoz szerinte.

A román szakember arra is bizonyítékot talált, hogy az európai populációknak a paleolitikumig visszavezethető genetikai bázisa rendkívül erős.

A középkori népvándorlás – beleértve a magyarok bejövetelét – ezen nemigen tudott változtatni. Annyi történt, hogy az újonnan jöttek „ráerőszakolták” a nyelvüket az itt élőkre, és az általuk alapított ország elnevezését is tetszésük szerint alakították. Netea példának a bolgárokat hozza fel, akik ahelyett, hogy alkalmazkodtak volna a mai Bulgária területén talált szlávokhoz, elnyomták őket, szó szerint beléjük fojtották a szót, a névadójukká váltak. A genetikai állományukat azonban nem változtatták meg.

Hogy ez mit jelent? Tulajdonképpen azt, hogy Netea elmélete szerint kétezer évvel ezelőtt megállt az idő, semmilyen lényeges változás nem történt azóta Európa genetikai térképén, ennek tulajdoníthatóan a mai románok, akiknek az ősei vélekedése szerint már ötvenezer éve a mai Románia területén éltek, nem hordoznak magukban ázsiai géneket. Pedig az idők során érkeztek hódító szándékú migránsok Ázsiából, többek között hunok, avarok, magyarok és bolgárok, de nem számít, mert az őslakossághoz képest a számuk elenyésző volt, és gyorsan asszimilálódtak. A kunok – akiknek személy- és településnevei máig megőrződtek a románság kö­rében – és a magyarok egyaránt ázsiai génekkel érkeztek, de mindössze háromszáz év alatt beolvadtak az általuk leigázott népekbe anélkül, hogy lényeges befolyást gyakoroltak volna rájuk.

Netea azonban nem éri be ennyivel, továbblép, és azt állítja, hogy a románok elődei azok a bevándorlók voltak, akik felváltották a Neander-völgyi embert Európában. Vagyis: a románok ősei ötvenezer éve Afrikából futottak be Közép-Európába, ahol természetesen összekeveredtek a „modern” emberrel, aki viszont gyengébbnek bizonyult, főként a különböző járványok, betegségek elleni küzdelemben.

A természetes szelekció megtette hatását, ami a szakember okfejtése értelmében azonos azzal, hogy a románok felmenői győzték le a Neander-völgyi Homo sapienst, aki ezek után eltűnt a történelem színteréről.

Ezt követően hozza be a narratívba a dákoromán kontinuitáselméletet, a jól ismert formájához képest kisebb módosításokkal, ugyanis Netea azt mondja, a dákok, akik a bronzkorban jelentek meg a térségben, és indoeurópai nyelvet beszéltek, a románok genomjának csak a húsz százalékát adták, de szerepük van a román nyelv kialakulásában, amely a Duna északi és déli oldalán jött létre úgy, hogy összefonódott a rómaiak által beszélt latinnal.

A folyó tehát nem képezett választóvonalat a románok népességtörténetében, inkább a gerince volt annak.

Ennek a szépen alakuló folyamatnak vetett véget a már említett népvándorlás. Nem is annyira a hunok és a gótok terelték más irányba a történet fonalát, hiszen nem sok vizet zavartak – kivéve, hogy az őslakosok egy része a hegyek közé menekült előlük, másik része, a későbbi arománok lehúzódtak Görögországig –, hanem inkább az utólag beözönlő szlávok, akik mint az úthenger, Európa legrégebbi népét, a románokat is átszabták.

A mai román nép végül Erdélyben, Olténiában, Nyugat-Munténiában és a Duna Munténiával határos déli részén alakult ki. Moldvát és Oláhország (Vlahia) keleti részét csak ezt követően, fokozatosan népesítette be.

Persze nem biztos, hogy éppen így ment végbe a román etnogenezis, mivel Netea nem történész, ezért az interjúban többször is elnézést kér, ha a történelmi epizódokat nem a valóságnak megfelelően vázolta fel, de garantálja, hogy ami a genetikai indoklást illeti, az tűpontos, megkérdőjelezhetetlen…

Borítókép: Decebal dák uralkodó monumentális szobra a dunai Vaskapunál. Kőbe vésve? (Fotó: Europress/AFP)