Hősök tere, kígyózó sor. A hőmérő higanyszála szerencsére csak alulról kóstolgatja a harmincas számot, ám a délutáni tűző nap kipótolja a hiányzó fokokat. A Hieronymus Bosch-kiállítás utolsó hétvégéje van: sokan az utolsó pillanatra hagyták a megnézését, így a Szépművészeti Múzeumba bejutva a németalföldi mester képei előtt fürtökben csüngenek a műkedvelők. Egy huszonéves srác hirtelen felcsattan a barátnőjének: neki ez nem éri meg, besokallt a tömegtől, inkább lépjenek le. A lány egyetért, a Gyönyörök kertjének meztelen alakjai és gigantikus madarai pedig tovább tobzódnak a vásznon. Láttak már ők mindent.
Sok igazságot el lehet mondani az emberi fajról és arról, hogyan változtunk az évezredek során, de van egy dolog, ami fikarcnyit sem változott: elkötelezettek vagyunk a panaszkodás intézménye mellett. Bosch a zseniális humorával keretezte még a poklot is, a történelem által ismert legrégebbi panasz viszont egy ókori Mezopotámiából származó ékírásos táblán található. A nagyjából Krisztus előtt 1750-ből származó régészeti darabot a lenyűgöző zikkuratról híres Ur ősi városában találták meg, amely a mai Irak területén található. A tábla egy Nanni nevű férfi üzenete az Ea-nasir néven ismert szállítónak. Valójában több panasz is akad az írásban: Ea-nasir láthatóan rossz minőségű rezet szállított a Perzsa-öbölben tett útját követően, de ő volt a felelős a téves útbaigazításért és a további szállítások késedelmeiért is, mindennek tetejébe ráadásul udvariatlan volt a szolgákkal, akiket Nanni küldött az áru átvételére. Ismerős?
„Minek tartasz engem, hogy ilyen megvetéssel bánsz velem?” – csattan fel Nanni a neves asszirológus, Leo Oppenheim fordításának köszönhetően. Még nem végzett: ezután visszaköveteli a veszteségét, és kijelenti, hogy a továbbiakban nem fogad el Ea-nasirtól gagyi minőségű rezet, és bizony élni fog az elutasítási jogával, ha a szállító gorombán bánik vele vagy az embereivel. A mindössze 11,6-szer öt centiméteres kőbe ékírással vésett panaszlevél a British Múzeum állandó gyűjteményének része, nyelve pedig akkád, a legkorábbi ismert sémi nyelv. Nanninak persze igaza volt, és a pofátlanságot nem is hagyta annyiban, a panaszkodó ember modern verziója viszont az internetes mémek „Karen”-je: a legtöbb esetben szőke, felnyírt hajú, középkorú fehér nő, aki az üzletvezetővel akar beszélni, esetleg kéretlen megjegyzéseket kiabál idegenek felé az utcán, ha valami nem tetszik neki.
A 2020-as évek elhozták az ügyfélszolgálatokkal viaskodó, magában szorongó, frusztrált társadalom korszakát.
Újabb és újabb traumákat okozunk saját magunknak azáltal, hogy a konstruktív gyógyulás helyett kényszeres mazochista módjára visszatérünk korábbi sérelmeinkhez, felelevenítjük múltbéli ballépéseinket, és megállás nélkül riogatjuk magunkat elképzelt jövőképek lehetőségével. Mindennel bajunk van: hibákat keresünk másokban, hogy kicsit elviselhetőbbek legyenek a sajátjaink. A minket zavaró véleményeket megpróbáljuk elnémítani.
