Miért hisszük, hogy mi vagyunk a legfontosabbak?

A megállás nélküli fogyasztásra ösztönző vadkapitalizmus elhitette velünk, hogy mi vagyunk a legfontosabbak a Földön.

EUROPE-WEATHER/BRITAIN Fotó: JOHN SIBLEY

A 2020-as évek elhozták az ügyfélszolgálatokkal viaskodó, magában szorongó, frusztrált társadalom korszakát.

Újabb és újabb traumákat okozunk saját magunknak azáltal, hogy a konstruktív gyógyulás helyett kényszeres mazochista módjára visszatérünk korábbi sérelmeinkhez, felelevenítjük múltbéli ballépéseinket, és megállás nélkül riogatjuk magunkat elképzelt jövőképek lehetőségével. Mindennel bajunk van: hibákat keresünk másokban, hogy kicsit elviselhetőbbek legyenek a sajátjaink. A minket zavaró véleményeket megpróbáljuk elnémítani.

Kreált problémákkal foglalkozunk, újabb és újabb mentális betegséget diagnosztizálunk magunkon: egyre több az ADHD-figyelemzavaros, depressziós, szorongó, bipoláris személyiségzavarral küzdő fiatal. Ha nincs különösebb traumánk, még mindig nyúlhatunk őseinkéhez (transzgenerációs trauma), vagy felnagyítjuk azt, amelyen az egész világ osztozik. Poszt-Covid-szorongás, háborús pánik, gazdasági nyugtalanság, klímagyász – szép sorjában magunkra pakoljuk ezeket a terheket, és szörnyülködünk a hírek bulvárosított, szenzációhajhász szalagcímeit olvasva. Még akkor is hatnak ránk, ha az események itt és most közvetlenül nem érintik a mindennapjainkat, csupán figyelmeztetnek arra, hogy később bizony baj lehet: jöhet egy új vírus, beköszönthet egy új gazdasági válság, az éghajlati anomáliák pedig sokkal sűrűbben fognak jelentkezni. Fel kell készülni tehát, és ha a panaszkodáson kívül még valamiről híres az emberiség, akkor az az alkalmazkodás képessége, amelyből a béke és kényelem évtizedei alatt bizony jócskán veszítettünk.

A kétezerhúszas években a megállás nélküli fogyasztásra ösztönző vadkapitalizmus elhitette velünk, hogy mi vagyunk a legfontosabbak a Földön. Belőlünk indul ki minden, mi teremtjük a körülöttünk lévő világot. Mindent megérdemlünk, sőt alanyi jogon jár nekünk.

Abban a tudatban éljük mindennapjainkat, hogy a Nap körülöttünk forog, a mi kívánságainkat lesi, akár egy mohó Google-hirdetés: már a gondolatainkat is próbálják kifürkészni, csak hogy kielégítsék az összes felmerülő igényünket és titkos vágyunkat. A tendencia pedig nem csupán felesleges költekezésre és túlfogyasztásra sarkall, ami végül elevenen fog minket felfalni, de szép lassan arra is kezdünk rájönni, hogy mindez óriási hazugság. Át lettünk verve, ugyanis a valóságban sajnos nem körülöttünk forog a világ, és nem mi döntjük el, hogy milyen meghatározó, olykor tragikus fordulatok és események történnek meg velünk az életünk során. Arról dönthetünk, hogy mit kezdünk az információval, merre lépünk, vagy éppen hova sodródunk. Csupán apró, napon felejtett homokszemek vagyunk a csikorgó ökoszisztémában, és hamarosan jön a dagály.

Borítókép: Hőhullám Angliában. Itatják a Királynői Gárda őrt álló katonáját a Buckingham-palotánál, Londonban 2022. július 18-án (Fotó: Reuters)