Miért hisszük, hogy mi vagyunk a legfontosabbak?

A megállás nélküli fogyasztásra ösztönző vadkapitalizmus elhitette velünk, hogy mi vagyunk a legfontosabbak a Földön.

2022. 07. 28. 7:39
Heatwave in Britain
EUROPE-WEATHER/BRITAIN Fotó: JOHN SIBLEY
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hősök tere, kígyózó sor. A hőmérő higanyszála szerencsére csak alulról kóstolgatja a harmincas számot, ám a délutáni tűző nap kipótolja a hiányzó fokokat. A Hieronymus Bosch-kiállítás utolsó hétvégéje van: sokan az utolsó pillanatra hagyták a megnézését, így a Szépművészeti Múzeumba bejutva a németalföldi mester képei előtt fürtökben csüngenek a műkedvelők. Egy huszonéves srác hirtelen felcsattan a barátnőjének: neki ez nem éri meg, besokallt a tömegtől, inkább lépjenek le. A lány egyetért, a Gyönyörök kertjének meztelen alakjai és gigantikus madarai pedig tovább tobzódnak a vásznon. Láttak már ők mindent.

Sok igazságot el lehet mondani az emberi fajról és arról, hogyan változtunk az évezredek során, de van egy dolog, ami fikarcnyit sem változott: elkötelezettek vagyunk a panaszkodás intézménye mellett. Bosch a zseniális humorával keretezte még a poklot is, a történelem által ismert legrégebbi panasz viszont egy ókori Mezopotámiából származó ékírásos táblán található. A nagyjából Krisztus előtt 1750-ből származó régészeti darabot a lenyűgöző zikkuratról híres Ur ősi városában találták meg, amely a mai Irak területén található. A tábla egy Nanni nevű férfi üzenete az Ea-nasir néven ismert szállítónak. Valójában több panasz is akad az írásban: Ea-nasir láthatóan rossz minőségű rezet szállított a Perzsa-öbölben tett útját követően, de ő volt a felelős a téves útbaigazításért és a további szállítások késedelmeiért is, mindennek tetejébe ráadásul udvariatlan volt a szolgákkal, akiket Nanni küldött az áru átvételére. Ismerős?

„Minek tartasz engem, hogy ilyen megvetéssel bánsz velem?” – csattan fel Nanni a neves asszirológus, Leo Oppenheim fordításának köszönhetően. Még nem végzett: ezután visszaköveteli a veszteségét, és kijelenti, hogy a továbbiakban nem fogad el Ea-nasirtól gagyi minőségű rezet, és bizony élni fog az elutasítási jogával, ha a szállító gorombán bánik vele vagy az embereivel. A mindössze 11,6-szer öt centiméteres kőbe ékírással vésett panaszlevél a British Múzeum állandó gyűjteményének része, nyelve pedig akkád, a legkorábbi ismert sémi nyelv. Nanninak persze igaza volt, és a pofátlanságot nem is hagyta annyiban, a panaszkodó ember modern verziója viszont az internetes mémek „Karen”-je: a legtöbb esetben szőke, felnyírt hajú, középkorú fehér nő, aki az üzletvezetővel akar beszélni, esetleg kéretlen megjegyzéseket kiabál idegenek felé az utcán, ha valami nem tetszik neki.

A 2020-as évek elhozták az ügyfélszolgálatokkal viaskodó, magában szorongó, frusztrált társadalom korszakát.

Újabb és újabb traumákat okozunk saját magunknak azáltal, hogy a konstruktív gyógyulás helyett kényszeres mazochista módjára visszatérünk korábbi sérelmeinkhez, felelevenítjük múltbéli ballépéseinket, és megállás nélkül riogatjuk magunkat elképzelt jövőképek lehetőségével. Mindennel bajunk van: hibákat keresünk másokban, hogy kicsit elviselhetőbbek legyenek a sajátjaink. A minket zavaró véleményeket megpróbáljuk elnémítani.

Kreált problémákkal foglalkozunk, újabb és újabb mentális betegséget diagnosztizálunk magunkon: egyre több az ADHD-figyelemzavaros, depressziós, szorongó, bipoláris személyiségzavarral küzdő fiatal. Ha nincs különösebb traumánk, még mindig nyúlhatunk őseinkéhez (transzgenerációs trauma), vagy felnagyítjuk azt, amelyen az egész világ osztozik. Poszt-Covid-szorongás, háborús pánik, gazdasági nyugtalanság, klímagyász – szép sorjában magunkra pakoljuk ezeket a terheket, és szörnyülködünk a hírek bulvárosított, szenzációhajhász szalagcímeit olvasva. Még akkor is hatnak ránk, ha az események itt és most közvetlenül nem érintik a mindennapjainkat, csupán figyelmeztetnek arra, hogy később bizony baj lehet: jöhet egy új vírus, beköszönthet egy új gazdasági válság, az éghajlati anomáliák pedig sokkal sűrűbben fognak jelentkezni. Fel kell készülni tehát, és ha a panaszkodáson kívül még valamiről híres az emberiség, akkor az az alkalmazkodás képessége, amelyből a béke és kényelem évtizedei alatt bizony jócskán veszítettünk.

A kétezerhúszas években a megállás nélküli fogyasztásra ösztönző vadkapitalizmus elhitette velünk, hogy mi vagyunk a legfontosabbak a Földön. Belőlünk indul ki minden, mi teremtjük a körülöttünk lévő világot. Mindent megérdemlünk, sőt alanyi jogon jár nekünk.

Abban a tudatban éljük mindennapjainkat, hogy a Nap körülöttünk forog, a mi kívánságainkat lesi, akár egy mohó Google-hirdetés: már a gondolatainkat is próbálják kifürkészni, csak hogy kielégítsék az összes felmerülő igényünket és titkos vágyunkat. A tendencia pedig nem csupán felesleges költekezésre és túlfogyasztásra sarkall, ami végül elevenen fog minket felfalni, de szép lassan arra is kezdünk rájönni, hogy mindez óriási hazugság. Át lettünk verve, ugyanis a valóságban sajnos nem körülöttünk forog a világ, és nem mi döntjük el, hogy milyen meghatározó, olykor tragikus fordulatok és események történnek meg velünk az életünk során. Arról dönthetünk, hogy mit kezdünk az információval, merre lépünk, vagy éppen hova sodródunk. Csupán apró, napon felejtett homokszemek vagyunk a csikorgó ökoszisztémában, és hamarosan jön a dagály.

Borítókép: Hőhullám Angliában. Itatják a Királynői Gárda őrt álló katonáját a Buckingham-palotánál, Londonban 2022. július 18-án (Fotó: Reuters)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.