Tárgyak párbeszéde: Matisse arcai a fél évezredes maszk szomszédságában

Henri Matisse francia festőművész 1906-ban elutazott Algériába, ahonnan gyarmati árukkal, textíliákkal és kerámiákkal tért haza. A képein is láthatók ezek. Megihlették az ősi tárgyak, a rituális szertartások kellékei, mint amilyen a Néprajzi Múzeum kiemelt kiállítási darabja is, a türkizberakásos lelet.

Forrás: Néprajzi Múzeum

Négyszáz évvel korábban, a XVI. század első felében késhegyre menő teológiai és tudományos viták folytak Európában arról, hogy a felfedezett és meghódított új földrészen talált lényeket minek tekintsék. Emberek-e egyáltalán, s ha igen, akkor hova sorolják őket: a teljes vagy korlátozott értelemmel bírók közé. A Mexikóban térítő, helyismerettel is rendelkező Domonkos-rendi szerzetesek a bennszülöttek emberi mivolta, az őket is megillető emberi jogok mellett érveltek, s hogy az indiánok mesterségbeli tudását bizonyítsák, mutatóba átvittek néhány kézműves tárgyat Európába. Hasonlókat a Néprajzi Múzeum azték kori maszkjához.

Az alvilág kapujában

A VII. Kelemen pápának átnyújtott ajándékok között voltak türkizzel borított mozaiktárgyak, pajzsok, fülkorongok, áldozati kések markolatai és mindenekelőtt maszkok. Gyarmati János főmuzeológus összefoglalója (neprajz.hu/gyujtemenyek/a-honap-mutargya) szerint ezek képezték az Európába kerülő mozaiktárgyak első hullámát, amelyek mind a mai napig megtalálhatók a római Pigorini, a londoni British és a bécsi Welt Múzeumban. A XIX–XX. század fordulójától aztán olyan darabok kezdtek feltünedezni múzeumokban és magángyűjteményekben, amelyek illegális ásatások során kerültek napvilágra. Ezek közé tartozott a Néprajzi Múzeum mozaikmaszkja is, amelyhez minden információ nélkül jutott hozzá a hazai intézmény 1973-ban.

A Zoom című kiállítás sajátos perspektívából láttatja a múzeumi gyűjteményt, ami a XV–XVI. század fordulóján készített, türkizberakásos azték kori maszk esetében tényleges zoomolást, közelítést, vagyis mikroszkopikus anyagvizsgálatot is jelent.

A természettudományos eredményeket Döncző Boglárka (Atomki Örökségtudományi Laboratórium, Debrecen) és Maróti Boglárka (ELKH Energiatudományi Kutatóközpont, Budapest) foglalta össze a napokban, Gyarmati János előadásából pedig kiderült: nyomozással felérő kutatás tárta fel a kulturális összefüggéseket. A nyomok más múzeumok leletegyütteseihez vezettek, maszkokhoz, amelyekhez azonban más tárgyak, például füstölőedények, kőszobrocskák, ékszerek, gyapotszőttesek, nádkeretre rögzített festett kéregpapírok és növényi magvak tartoztak. Barlangban találtak rájuk – régészeti adatok szerint az őslakosok az alvilág kapujának tekintették a barlangokat, ezért a halottak otthonába vezető út bejáratánál úgynevezett temetkezési csomagba burkolták az elhunytat. A közép-mexikóiak hitvilágában az alvilág a bőség, az átváltozás és az újjászületés helye, egyszersmind az istenek otthona is volt. Ilyenformán az őslakosok barlangokban léphettek kapcsolatba isteneikkel és őseikkel rituális szertartásaik alkalmával.

A halandóság méltósága

De hogyan kerülhetett a közép-mexikói Puebla és Oaxaca állam határán fekvő barlangok egyikéből Budapestre a többi leletről leválasztott, különlegesen jó minőségű maszk? A temetkezési csomagok minden bizonnyal fosztogatások nyomán kerültek kereskedők kezére, akik a nagyobb anyagi haszon reményében szétszedhették a leletegyütteseket, és darabjaikat különböző múzeumoknak adták tovább. Mivel a szocializmusban nyugati valuta hiányában szóba sem jöhetett a vásárlás, a Néprajzi Múzeum óceániai tárgyra cserélte el a maszkot.

Az azték kori temetkezési csomag a kísérőmellékletekkel mély rokonságban áll Matisse Nagy dekoráció maszkokkal vagy az Apolló című művével, amelyen a festő növényi motívumok közé helyezi a maszkot, s azt oszlopok köré zárja.

A művészt intenzíven foglalkoztatta az emberi arc, amely Isten képmása. Meddig jutott annak megragadásában? Sorozatai, például a Jeanne­ ­Vaderinről készített szoborfejek egyre egyszerűsödő, jellegzetes vonásaival felidézik a Matisse­ tulajdonában lévő maszkok képét. A feketével körülrajzolt vagy az 1951 és 1952 között ecsettel megfestett arcoknál sem a modellhez való hasonlatosság volt a cél. A kompozíciókon az arcjelek beleolvadnak azokba a dekoratív növényi motívumokba, amelyek az életmű végén majd a papírkivágatokon jelennek meg.

Matisse a lényeget megragadva visszahelyezi az embert a természetbe. Ezzel a gesztussal megerősíti, hogy „porból lettünk, s porrá leszünk”, a természet törvénye alól senki nem vonhatja ki magát. De amit egyik ember a másikért megtehet, azt a művész is megteszi a maga eszközeivel: elkíséri útján a halandót, és még lecsupaszított, roncsolt – a képeken megfestett, majd visszakapart – formájában is megadja neki a méltóságot. Az időben előrehaladva egyszerűsíti, lebontja az egyéni vonásokat, az Arc sárga háttér előtt című képen, ami látható, az csupán maszk, a végletekig leegyszerűsített arc univerzális jeleivel.

Borítókép: Illegális ásatások eredményeként kerülhetett elő az az azték mozaikmaszk, amelyhez 1973-ban jutott hozzá a budapesti Néprajzi Múzeum (Forrás: Néprajzi Múzeum)