Régebbi korok muzsikáira sosem volt még akkora rálátásunk (-hallásunk), mint manapság, és ahogy „szép új világunk” egyre kaotikusabbá válik, úgy vájunk egyre szélesebb járatokat a múltba. És úgy keltünk új életre egyre több mindent kemencétől vályogházon át régi hangszerekig. Akad, aki beéri némi hétvégi elvágyódással, kedvenc zenekara koncertjén évszázados dallamokat dúdolva. És akad olyan is, aki életformaszintre viszi a dolgot bocskorostul-ökrös szekerestül. Vajon mire gondol a mai átlagember, ha azt mondjuk: középkori zene? Egy gregorián kórus áhítatára? Vagy egy régizene-együttes zenetörténeti ismeretterjesztéssel egybekötött műsorára? Vajon hányan tudják elképzelni a világon, hogy több száz éves dallamokra ugyanúgy lehet tombolni, mint bármire, ami napjainkban született?
E bevezetővel alapozhatom állításom: a Corvus Corax legújabb, Era Metallum albuma egyszerre fatális öngól és zseniális pedagógiai húzás.
Olvasóink talán nem hallottak még a Corvus Coraxról? No és a hazai Bordó Sárkányról (teljes nevén Bordó Sárkány Régizene Rendről)? A Bordó Sárkány 2010-ben alakult, eddig három albumot adott ki, és egészséges szabadsággal csavarog el szeretett hazájának muzsikájából az egész európai középkor zenéjébe. Csak korhű, akusztikus hangszereket használnak, náluk legföljebb a hangosításban van elektronika, mégis monumentális megszólalást hoznak össze. Hogy az efféle muzsika miért számít még mindig rétegzenének hazánkban, miközben Európa-szerte népszerű (konkrétan a Bordó Sárkány is az), egyre kevésbé költői kérdés. Mert olyan egyéb kérdésekkel függ össze, mint az általános műveltség, a zenepedagógia, vagy hogyan neveljünk kíváncsi embereket, akik nem érik be a mainstream poptáppal. Hisz nézzük csak a Corvus Coraxot: az 1989-ben alakult, 27 lemezzel bíró, így lassan veteránnak számító német együttes bármilyen fesztiválszínpadot végigszánt. Könnyű nekik, mondhatnánk, hisz náluk fesztiválok épülnek a középkori-világzenei-neofolk mai zsánerkeverékeire.
A Corvus Corax több mint három évtizedes sikerének is ez a titka: a tudományos igényű zenei és vizuális hagyományápolás mellett nagyszínpadi jelenlét, a – többnyire – nyolc tag a legváltozatosabb, korhű vagy kevésbé korhű jelmezekben, lehengerlően sűrű hangzással áll elő.
Nem félnek a meredek stiláris játékoktól: készítettek már az indusztriális metálig is elmerészkedő remixeket szerzeményeikből, de eddigi legnagyobb húzásuk a Cantus Buranus volt (Carmina Burana után szabadon): szimfonikus zenekar, énekkar, operai nagyságrendű produkció…
Szívemnek mégis egy kisebb léptékű, ám annál nagyobb kultúrtörténeti horderejű munkájuk a legkedvesebb: a Béowulf is mín nama dalukhoz készült, több ezer éves bábszínházi technikát alkalmazó videóklip. A klipet kétféle változatban is megtaláljuk a világhálón, mindkettőt érdemes megnézni: az egyikben Doro Pesch metálkirálynő is vokálozik (ez szerepel az új albumon is), a másikban a hollók szokott férfikórusát halljuk, ám a bábjáték sokkal eseménydúsabb, valamint a végén bemutatják a báb- és díszletmozgatás technikáját is. Öt ember összehangolt munkájával látványosan jelenítik meg a Beowulf óangol hőseposzának utazás- és csatajeleneteit, úgy, ahogyan azt bármelyik középkori bábtársulat is megtehette.
Ez a bizonyos, Doro Peschsel rögzített Beowulf… nóta egyébként az Era Metallum lemez legjobbja, ez ugyanis tényleg kap valami pluszt az eredetihez képest. Mert bizony az impozáns lemezen csak egy új nótát hallunk, a Vikingart, a többi régi „sláger”, ezúttal metálköntösben. Hét dalt dolgoztak föl a 2011-es Sverkerről, kettőt a 2013-as Gimlie-ről, s megint kettőt a 2018-as Skalról.
Minden dübörög és csattog, ahogy kell, az alapvetően dobra, dudára és férfikarra épülő hangzást profin egészítik ki a Kreator-gitáros Sami Yli-Sirniö riffjei és szólói.
Összességében jól röpül ez a középkori holló fémpatkóval is, hisz bombasztikus előadásmódjuk és lendületük eddig is elég metálos volt. Csak épp az eredeti nóták jobbak. Vagyunk egy páran olyan fura népek, akik épp azért fedeztük föl magunknak örömmel a Corvus Corax-féle előadókat, mert a folyamatos, torzítós zúzástól kissé már megcsömörlöttünk, ám lubickoltunk az akusztikus hangszerekkel hozott metálos dögben és dinamikában.
Egyvalamire azonban kiváló az Era Metallum, és ezt neveztem korábban zseniális pedagógiai húzásnak: rengeteg kiskamasz metálos szívébe fogja beplántálni a középkori zene szeretetét. Már ha a kiskamasz metálos tényleg utánanéz, hogy pontosan mire is rázza a fejét.
(Corvus Corax: Era Metallum. Behssmokum Records, 2022)
Borítókép: A Corvus Corax együttes (Fotó: www.moshville.co.uk)
