Farkas Erika a rádiósszakma csúcsáról, sötét, füstös járatokról és a gyors reflexről

A hangjáról sokan felismerik Farkas Erikát, aki 34 év rádiózás után most továbbadja fiatalabb kollégáinak a legendás zöld mikrofont. A Kossuth rádió műsorvezetőjeként mintegy kétezer helyszínen járt, és közel tizen­nyolcezer emberrel beszélgetett. A hely című riportműsor a társadalom lenyomatát adja.

Budapest Farkas Erika riporter otthonában Fotó: Teknős Miklós

Ezután Gyermelyre utazik a teljes stáb, a sofőr, a szerkesztő és a műsorvezető, a hangmérnök a keverőpult mögött úgy áll, akár egy pereces bácsi, és csavargatja a gombokat, hogy brekegjen a béka, csiviteljen a madár, vagyis életszerű legyen a felvétel. A kezemben lévő zöld mikrofon viszont kiszűri a háttérzajt. Felvétel után a szerkesztő vág, és archív anyagot válogat mondjuk 1952-ből, amikor még Kovalik Károly faggatta riportalanyait a tésztáról.

Csodálatos massza

– A helyszíneken közösségekkel, emberi sorsokkal is találkoznak. Milyen Magyarország-kép rajzolódik ki ezekből?
– Optimista. Újra és újra rácsodálkozom, mennyi nagyszerű elme él vidéken, mennyi találmánnyal, ötlettel – és ehhez az is hozzátartozik, hogy sokakhoz el sem ér az országos politika. Mással akarnak foglalkozni. Azért is ritka kincs A hely, mert életben tart egy nagy múltú műfajt: a helyszíni riportot, az emberekkel való kapcsolattartást akkor, amikor érzékelhetően meggyengültek a személyes kötelékek. A társadalom lenyomatát adja, ilyen módon földolgozható lenne akár a szociológia eszközeivel is. Csodálatos, kutatásra váró massza. A műsor ugyanis mindenevő: a vak gyerekek óvodájától a luxuskastélyig mindazt megmutatja, ami helyként értelmezhető. Hétköznapi emberek által elmondva ott van benne 14 évre visszamenőleg egész Magyarország.
– A haza alulnézetből?
– Tulajdonképpen a fake news világában, hazugságokban járunk nap mint nap, mert még mindig nem tanultuk meg, hogyan kell választani, válogatni. Gyanú sem él bennünk. A kommunikáció-tankönyvben az első lecke: az információ csatornákon torzul. Ez így van. Minél több a valódi hang, annál hitelesebb a végeredmény. A helyben sütött kenyérnek, a helyi gesztusoknak ezért is nagyobb az értékük – én legalábbis ezt tapasztaltam a permakultúrás, önfenntartó gazdaságban éppúgy, mint a csökölyi hímző asszonyok körében. Ami ezekben a közösségekben közös: az életöröm. Nagyon sok életörömmel találkoztam vidéken.
– Ez A hely jellegéből is fakad?
– Ha tényfeltáró riportműsor lennénk, nyilván sokkal több panasszal szembesülnénk, hiszen akkor azért mennénk vidékre, hogy megtudjuk: miért zár be a tésztagyár? Az másik attitűd, amely a problémát hívja elő. Mi viszont értékteremtő, alkotó, élő közösségeket szeretnénk megmutatni. Az utóbbi két évben már kevesebb utat vállaltam, és ezzel párhuzamosan elkezdtünk castingolni műsorvezetésre. Mert a műsor a fontos: A hely továbbra is jó kezekben van, most már a fiatal kollégák viszik tovább.
– A sok-sok helyszínből hány maradt meg az emlékezetében?
– Inkább az arcok, a nagyszerű emberek maradnak meg, és persze a váratlan események.
A tűzoltóság gyakorlótelepe például, ahol beöltöztettek, kaptam sisakot, és azt a feladatot, hogy az ötliteres marmonkannát juttassam el „haldokló bajtársamnak”. A sötét és füstös járatok között csak kúszva lehetett előrehaladni, és én öt perc után elnavigáltam magam egy olyan helyre, ahol nem volt tovább út. Pánikrohamban hoztak ki. Akadtak még „vicces” esetek, a TEK munkatársai például rajtam szemléltették, hogyan kell menteni kiemelt személyt. Bemutassam magán?

Ösztönös meghajlás

– Talán a fotós kollégám vállalkozó kedvű.
– Akkor elmesélem: a kiemelt személyt viszik-viszik az autó felé, majd iszonyú erővel hasba vágják, mire az ösztönösen meghajol, ezzel a mozdulattal már be is tolják a hátsó ülésre, és rácsapják az ajtót. Ilyen egyszerű. Az is jópofa volt, amikor Snétberger Ferenc zenei táborában rám szólt egy ifjú tehetség, hogy lépjek ki az aurájából, mert ő így nem tud nyilatkozni. Nekem is megvannak a határaim, de azért kipróbáltam, meddig nyúlik a karom, miközben a mikrofont a fiatalember orra alá tartom. Mondtam neki, hogy a felvétel miatt azért kicsit közelebb mennék hozzá. Negyedórát tárgyaltunk, akkor beléptem az aurájába, és kezdődhetett a riport.
– Kapásból reagál a legváratlanabb helyzetekben is. Ez adottság, vagy a gyerekkorból jönnek a mintái?
– Elvált szülők gyermeke vagyok – egy szem anyukával –, nem nagyon volt kivel játszanom, ezért rengeteget olvastam, álomvilágomban éltem gyerekként. Az olvasás megmaradt, és megint csak erre vágyom: nagyokat olvasni. Most már három hete nyugdíjas vagyok, persze vannak terveim, ajánlatokat is kapok, de megfogadtam, hogy a következő napokban nem csinálok mást, csak pihenek: két könyv jobbról, két könyv balról, néha megsimogatom a macskát, és megpuszilom a kutyát. A férjem megígérte, hogy a jövő héten főz rám, én meg itthon hempergek, és olvasok. Ez így épp elég lesz – egy ideig.

Névjegy

Farkas Erika Budapesten született, alapító tagja a Magyar Rádió Debreceni Körzeti Szerkesztőségének. A Kossuth rádió A hely című riportműsorában érdekes és izgalmas helyszínekre vitte el a hallgatóit közel másfél évtizeden át.

Borítókép: Farkas Erika (Fotó: Teknős Miklós)