Év végén jött a hír, hogy a Vígszínház társulatának titkos szavazása alapján Márkus Luca nyerte el a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt 2022-ben. Az indoklás szerint megrendítő, ahogyan a színésznő a hatalomnak és a férfierőnek kiszolgáltatott, ám mégis eltökélt Izabellát alakítja a Szeget szeggel című drámában. A Vígszínház műfaji meghatározása szerint a bemutatott Shakespeare-mű „dühös vígjáték”, és valóban, a szereplők az uralkodótól az utolsó hitvány bűnözőig hangot adnak benne mérgüknek, csalódottságuknak, keserűségüknek. A rendezés ráadásul megidézi a kör alakú Globe Színházat, amely bevonja a játékba a nézőteret, így a felháborodás hamarosan a közönségre is átterjed. Miért jogos itt a harag?
Az alaphelyzet tragédiát sejtet: a közerkölcs romlása szembetűnő, virágzik az alvilág, terjed a korrupció és a prostitúció. Ha vannak is szigorú törvények, de sem nem alkalmazzák, se nem tartják be azokat. Shakespeare utolsó, cseppet sem felhőtlen vígjátéka Rudolf Péter rendezésében a hatalom természetrajzát mutatja be. Közéleti megnyilvánulás, komment vagy széljegyzet egy nagyon is mai történet margójára.
Színdarab ugyanis nem játszódhat légüres térben.
Amikor a Vígszínház jelenlegi igazgatója megfogalmazza viszonyát a hatalomhoz, akarva-akaratlan is felidézi a korábbi igazgatók, Marton László főrendező és Eszenyi Enikő visszaéléseit, a szexuális abúzust és a mérgező, erőszakos, verbálisan bántalmazó légkört. Hatalmi helyzetre reflektáltak a Covid idején Wunderlich József internetes bejegyzései is: a népszerű színész épp Rudolf Péter igazgató ellen rohant ki, mert szerinte a színház vezetősége tehetett volna többet is azért, hogy megvédje dolgozóit a járványtól. Wunderlich azt is szóvá tette, hogy kolléganőjét leváltották a Sirály női főszerepéről, mivel az nem volt hajlandó levetkőzni egy jelenetben. Ha úgy tetszik, Rudolf Péter vezetőként cselekszik, amikor felvállalja, hogy Shakespeare világát összekapcsolja a hétköznapok történéseivel, amikor nyíltan beszél a hatalommal való visszaélésről, az abúzus különböző módozatairól, a politikai játszmákról és a drámai következményekről. A saját háza táján söpröget, de hát „színház az egész világ”, ami az intézmény falai közt történik, az megtörténik a közéletben, sőt az otthonokban is.
Kőszegi Ákos a herceg szerepében átadja hatalmát Angelónak (Stohl András), és úgy tesz, mintha elutazna egy időre. Ehelyett azonban álruhába bújik, így szembesül az „angyali” Angelo működésével, és a történések elfajulásakor a saját felelősségével is. A frissen kinevezett helytartó előás egy régi törvényt, és hogy példát statuáljon, halálra ítéli a fiatal és közkedvelt Claudiót (Wunderlich József), amiért az teherbe ejtette kedvesét. Majd alkut ajánl az elítélt húgának, Izabellának, aki elmegy hozzá könyörögni a testvéréért: a lány szüzességéért cserébe a bátyja életét…
Az alkotókat szemmel láthatóan megihlette a Szépművészeti Múzeum nyári tárlata, a Menny és pokol között – Hieronymus Bosch rejtélyes világa, mert Füzér Anni jelmeztervező újraalkotta a kiállításon látott groteszk maszkokat, a feje tetejére állított világ szimbolikus figuráit.
Boschi világot élnénk? A németalföldi festő Kőoperáció című képe arra a holland közmondásra utal, amely szerint a bolond követ hord a fejében.
A magyar nyelv hasonlóképpen számon tartja a józan észnek ellentmondó cselekedeteket, elég hozzá fejjel menni a falnak, vagy várni, hogy a szánkba repüljön a sült galamb. A szeget szeggel kifejezés is egy lenne az élet zavarai, abszurditásai közül? Mindenesetre felidézi a szemet szemért törvényét, amely annyi erőszak és visszaélés forrása.
A dráma vígszínházi változatának alapja Nádasdy Ádám fordítása, aki a színházi életben bejáratott Szeget szeggel főcímhez hozzáteszi a Kettős mérce alcímet. Magyarázata szerint a szeget szeggel szólás az azonos mértékű bosszút, az arányos megtorlást fejezi ki, amelynek alapja, hogy egy benn ragadt szeget egy másik szeg beverésével lehet kitolni. Ám esetünkben a képmutatás leleplezése fontosabb a bosszúnál. Az angol cím – Measure for Measure – utalás a Bibliára: „amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek majd. Miért nézed a szálkát a testvéred szemében, a saját szemedben pedig még a gerendát sem veszed észre?” (Mt 7, 2–3.), a magyar cím pedig utalás az első fordítás előtt nem sokkal megjelent, Szeget szeggel című Petőfi-versre, amelyben megismétlődik a fenti gondolat: „Más szemében ő a szálkát megleli, s az övében a gerendát feledi.” A képmutató úgy gondolja, hogy a bűn csak abban az esetben számít bűnnek, ha fény derül rá, amíg azonban takargatható, addig semmiség. A színpadon a képmutatás konkrét formája, amikor tükröt fordítanak a közönség felé. Mit tesz ilyenkor a néző? Amikor a tükör lapjára eső erős fény elvakítja őt, bizony félrenéz, becsukja a szemét. Nem árt tudatosítani: könnyebb elfordítani a tekintetet, mint szóvá tenni az amúgy nyilvánvaló ocsmányságot.
A Szeget szeggel keserű vígjáték, amely sok komikus elemet tartalmaz, célja mégsem a felhőtlen nevettetés – kivétel Fesztbaum Béla a polgárőr Könyök szerepében –, hanem a problémafelvetés. A tanulság nehezen megkerülhető, hiszen ha egyszer fény derül az igazságra, onnantól minden magától értetődőnek és egyértelműnek tűnik. Világos például, hogy az irányítással együtt jár a hatalom, de annak, aki hatalomra kerül, megkerülhetetlenül reflektálnia kell a helyzetére. Ezt nem lehet megspórolni vezetői szerepkörben.
A tanulságok között említhetjük azt is, hogy a kísértéssel egy időben mindig megjelenik a választás lehetősége. Mindenkinek megvan a maga felelőssége.
A rendezés rákérdez a hatalmon lévők magányosságára is: hozzájárul-e a személyiség deformálódásához a hatalmat kiszolgálók túlzott alázatossága? A Vígszínház előadása nem relativizálja a bűnt, ugyanakkor együttérez minden szereplővel. Sokféle nézőpontot megmutat, amelyekről aztán lehet vitatkozni. Indulatosan, és még dühöngve is, ha már ez egy ilyen – dühös – vígjáték.
(William Shakespeare: Szeget szeggel. Rendezte Rudolf Péter. A darab legközelebb január 20-án, 21-én és 31-én látható a Vígszínházban.)
Borítókép: Virágzik az alvilág – a ládában Pompó (Kövesi Zsombor), a bordélytulajdonos alkalmazottja (Fotó: Vígszínház/Juhász Éva)
