Vígjáték dühösen – Szeget szeggel, avagy a hatalom természetrajza

Forrás: Vígszínház/Juhász Éva

Kőszegi Ákos a herceg szerepében átadja hatalmát Angelónak (Stohl András), és úgy tesz, mintha elutazna egy időre. Ehelyett azonban álruhába bújik, így szembesül az „angyali” Angelo működésével, és a történések elfajulásakor a saját felelősségével is. A frissen kinevezett helytartó előás egy régi törvényt, és hogy példát statuáljon, halálra ítéli a fiatal és közkedvelt Claudiót (Wunderlich József), amiért az teherbe ejtette kedvesét. Majd alkut ajánl az elítélt húgának, Izabellának, aki elmegy hozzá könyörögni a testvéréért: a lány szüzességéért cserébe a bátyja életét…

Az alkotókat szemmel láthatóan megihlette a Szépművészeti Múzeum nyári tárlata, a Menny és pokol között – Hieronymus Bosch rejtélyes világa, mert Füzér Anni jelmeztervező újraalkotta a kiállításon látott groteszk maszkokat, a feje tetejére állított világ szimbolikus figuráit.

Boschi világot élnénk? A németalföldi festő Kőoperáció című képe arra a holland közmondásra utal, amely szerint a bolond követ hord a fejében.

A magyar nyelv hasonlóképpen számon tartja a józan észnek ellentmondó cselekedeteket, elég hozzá fejjel menni a falnak, vagy várni, hogy a szánkba repüljön a sült galamb. A szeget szeggel kifejezés is egy lenne az élet zavarai, abszurditásai közül? Mindenesetre felidézi a szemet szemért törvényét, amely annyi erőszak és visszaélés forrása.

A dráma vígszínházi változatának alapja Nádasdy Ádám fordítása, aki a színházi életben bejáratott Szeget szeggel főcímhez hozzáteszi a Kettős mérce alcímet. Magyarázata szerint a szeget szeggel szólás az azonos mértékű bosszút, az arányos megtorlást fejezi ki, amelynek alapja, hogy egy benn ragadt szeget egy másik szeg beverésével lehet kitolni. Ám esetünkben a képmutatás leleplezése fontosabb a bosszúnál. Az angol cím – Measure for Measure – utalás a Bibliára: „amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek majd. Miért nézed a szálkát a testvéred szemében, a saját szemedben pedig még a gerendát sem veszed észre?” (Mt 7, 2–3.), a magyar cím pedig utalás az első fordítás előtt nem sokkal megjelent, Szeget szeggel című Petőfi-versre, amelyben megismétlődik a fenti gondolat: „Más szemé­ben ő a szálkát megleli, s az övében a gerendát feledi.”­ A képmutató úgy gondolja, hogy a bűn csak abban az esetben számít bűnnek, ha fény derül rá, amíg azonban takargatható, addig semmiség. A színpadon a képmutatás konkrét formája, amikor tükröt fordítanak a közönség felé. Mit tesz ilyenkor a néző? Amikor a tükör lapjára eső erős fény elvakítja őt, bizony félrenéz, becsukja a szemét. Nem árt tudatosítani: könnyebb elfordítani a tekintetet, mint szóvá tenni az amúgy nyilvánvaló ocsmányságot.

A Szeget szeggel keserű vígjáték, amely sok komikus elemet tartalmaz, célja mégsem a felhőtlen nevettetés – kivétel Fesztbaum Béla a polgárőr Könyök szerepében –, hanem a problémafelvetés. A tanulság nehezen megkerülhető, hiszen ha egyszer fény derül az igazságra, onnantól minden magától értetődőnek és egyértelműnek tűnik. Világos például, hogy az irányítással együtt jár a hatalom, de annak, aki hatalomra kerül, megkerülhetetlenül reflektálnia kell a helyzetére. Ezt nem lehet megspórolni vezetői szerepkörben.

A tanulságok között említhetjük azt is, hogy a kísértéssel egy időben mindig megjelenik a választás lehetősége. Mindenkinek megvan a maga felelőssége.

A rendezés rákérdez a hatalmon lévők magányosságára is: hozzájárul-e a személyiség deformálódásához a hatalmat kiszolgálók túlzott alázatossága? A Vígszínház előadása nem relativizálja a bűnt, ugyanakkor együttérez minden szereplővel. Sokféle nézőpontot megmutat, amelyekről aztán lehet vitatkozni. Indulatosan, és még dühöngve is, ha már ez egy ilyen – dühös – vígjáték.

(William Shakespeare: Szeget szeggel. Rendezte Rudolf Péter. A darab legközelebb január 20-án, 21-én és 31-én látható a Vígszínházban.)

Borítókép: Virágzik az alvilág – a ládában Pompó (Kövesi Zsombor), a bordélytulajdonos alkalmazottja (Fotó: Vígszínház/Juhász Éva)