Mit tett Horthy a fővárosi zsidóság megmentéséért?

Március 19-én lesz 79 éve, hogy a náci Németország – a Margarethe-hadműveletet végrehajtva – megszállta Magyarországot. Veszprémy László Bernát könyvében a magyar zsidó vezetés német megszállás alatti történetét vizsgálja, és egy korabeli napló ismertetésével igazolja: az ország kormányzója meg akarta menteni a budapesti zsidóságot. A Jaffa Kiadó Modern magyar történelem sorozatában hamarosan napvilágot látó Tanácstalanság – A zsidó vezetés Magyarországon és a holokauszt, 1944–1945 című kötet szerzőjével beszélgetünk.

LEÍRÁS Magyarország, Budapest IX. Ráday utca a Kálvin tér felől nézve. ÉV 1945 KÉPSZÁM 58305 FOTÓ ADOMÁNYOZÓ Fortepan SZERZŐ Jevgenyij Haldej Forrás: Fortepan/Jevgenyij Haldej

– A fővárosi zsidó tanács egyik volt tagja, Berend Béla rabbi 1975-ben sajtó-helyreigazítási pert kezdeményezett a Moldova György A Szent Imre-induló című regényét közlő Kortárs folyóirat ellen, annyira sérelmesnek érezte a képet, amelyet Moldova róla és a tanács tevékenységéről festett a műben.
– És mind első, mind másodfokon elvesztette a pert. Berend akkor már évek óta Los Angelesben élt, így rosszul mérte fel, hogy egy adott történelemfelfogással rendelkező szocialista ország igazságszolgáltatása melyik fél javára ítél majd. Mindössze annyit sikerült elérnie, hogy vezetékneve a történet regényváltozatában Berendről Bárányra módosult, ám Moldova róla alkotott s a sorokból világosan kiolvasható véleménye – hogy tulajdonképpen kollaboráns volt, ahogy a fővárosi zsidó tanács is – változatlan maradt.

– Moldova György vajon mire alapozta mindezt?
– Én is szerettem volna megtudni. Néhány évvel ezelőtt megkerestem, hogy találkozzunk és beszélgessünk, többek között erről is, de elzárkózott. Most meg már senki sem kérdezheti.

– Visszatérve 1975-ből 1944–45-be: mi a fővárosi zsidó tanács szerepének, tevékenységének valós mérlege?
– A deportálások megindulása után igyekezett segíteni a vidéki tanácsokon – pénzügyi támogatást küldött, híreket gyűjtött, futárokat menesztett –, és persze tiltakozott a kormánynál, ám hiába. A 44 októberében bekövetkezett nyilas hatalomátvétel után igyekezett tenni a pusztítás és a szenvedés ellen, ám csak mérsékelni tudta a veszteségeket a Vörös Hadsereg megérkezéséig.

Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy minimális mértékben volt ráhatása az eseményekre.

 

A katonaság a csendőrség ellen

– Az úgynevezett Koszorús-akció előkészítésé­ben például volt szerepe?
– Igen, volt. 1944. július 6-án Koszorús Ferenc altábornagy – Horthy Miklós parancsára – az esztergomi páncélosokkal elfoglalta a fővárosba vezető utakat, és addig nem oldotta fel a zárat, amíg a zsidóság deportálására készülő csendőrség dolgavégezetlenül el nem hagyta Budapestet. Röviden ez a Koszorús-akció lényege, amelynek kidolgozásában a fővárosi zsidó tanács is szerepet vállalt.

– A hadsereg nyomást gyakorolt a csendőrségre? A karhatalom egyik fegyveres testülete fellépett a másik ellen?
– Ez meglehetősen szokatlan, főleg megszállás idején. Thomas Sakmyster brit történész magyarul is megjelent Admirális fehér lovon című könyvében le is szögezi, hogy a Koszorús-akció egész Európában kivételes, ritka eseménynek számít. Később úgy híresült el az eset, hogy Horthy Miklós attól tartott, a csendőrség és a nyilasok puccsra készülnek ellene, ezért vonultatta fel a páncélosokat. Valójában semmi sem utal arra, hogy a csendőrség csakugyan át akarta volna venni a hatalmat. Sokkal valószínűbb, hogy Horthy ürügyként hozta fel az állítólagos puccsveszélyt, hogy annak örve alatt leállíthassa a deportálást.

Zsidó férfi Budapest polgármesterének rendeletét olvassa. Forrás: Fortepan

– Megítélése szerint megállapítható a kormányzó személyes felelőssége a holokausztban?
– Ennek eldöntését megkönnyíti az a dokumentum, amelyet bemutatok a könyvben. Vörös János vezérkari főnök egykorú naplójáról van szó, amelyben a főtiszt – a Koszorús-akció előzményeinek ismertetése során – leszögezi: Horthy fellépésének egyik célja a fővárosi zsidóság megmentése volt.

A vezérezredes naplója egyértelműen tanúskodik a kormányzó szándékairól, ennek fényében több dokumentumot is újra kell majd értelmezni.

Egyébként nem számít ismeretlen írásnak: a hetvenes években Ránki György már idézett belőle részleteket, de nem hiszem, hogy tisztában lett volna azzal, pontosan mire világít rá.

– Mennyiben helytálló az a megállapítás, mely szerint Horthy a vidéki zsidóság feláldozása árán mentette meg a fővárosit?
– Semmiféle konkrétum nem bizonyítja, hogy tudatosan áldozta volna fel a vidéki zsidóságot. Ugyanakkor felvetődik a kérdés: aki ’44 júliusában a fővárosban megakasztotta a deportálások sorát, korábban nem tehette volna meg ugyanezt vidéken is? Elképzelhető, hogy a kormányzó csak a Koszorús-akció előtt realizálta és internalizálta, mi történik az Auschwitzba hurcoltakkal. A kérdésben tanúsított viselkedése ellentmondásos, további kutatásokat igényel.

Kiterjeszteni a felelősséget?

– Beszéljünk a magyar hatóságok szerepéről is. Adolf Eichmann SS-alezredes – aki néhány nappal a megszálló német csapatok után érkezett Budapestre, hogy megszervezze a magyarországi zsidóság deportálását – utóbb elismerően szólt, írt arról a hatékonyságról, amelyet a csendőrség és a magyar közigazgatás tanúsított a deportálás során.
– Eichmann nemcsak Magyarország, de szinte valamennyi megszállt ország hatóságairól ugyanezt mondta. Az volt a célja, hogy kiterjessze a felelősséget, vagyis elérje, hogy ne csak a náci Németország viselt dolgairól essen szó.

Ami a magyar hatóságok hozzáállását illeti: helyi szinten kell vizsgálni a kérdést, az adott településért felelős vezetők magatartásának, reakcióinak tanulmányozásával.

Sok polgármester, főispán lemondott, de rendőrségi vezetők is akadtak, akik nem akartak részt venni a népirtásban. A felelősség egyéni, elsősorban a náci gyilkosok, majd a helyi közigazgatás tisztviselőinek soraiban, valamint a kollaboráns belügyben kell keresni a felelősöket.

Az Ez itt a kérdés német megszállással foglalkozó adása

NÉVJEGY

Veszprémy László Bernát (1993): 2016-ban végzett a Károli Gáspár Református Egyetemen, majd az Amszterdami Egyetem holokauszt- és népirtáskutatás szakán szerzett mesterfokozatot. Jelenleg doktorjelölt az ELTE BTK Művelődéstörténet Doktori Iskolájában. Korábban a Szombat zsidó folyóirat munkatársa, a Neokohn hírportál főszerkesztő-helyettese volt. Most a Mathias Corvinus Collegium online tudományos ismeretterjesztő folyóirata, a Corvinák főszerkesztője.

Borítókép: Felvétel 1945-ből. Háttérben a Ráday utca a Kálvin tér felől nézve (Fotó: Fortepan/Jevgenyij Haldej)