Csak megszületniük volt nehéz, számol be részletesen a New York Magazine karácsony előtt megjelent írása a szórakoztatóipar belterjességéről, illetve arról, hogy vajon mi az oka annak, hogy 2022-ben mintha minden az ismert emberek ismert gyerekeiről szólt volna. Új kifejezést ismerhetett meg a világ: a nepobébit, a közösségi média pedig azóta is kultúránk sztárutódok iránt tanúsított szeretet-gyűlölet rögeszméjét elemzi. A cikkből kiderül, hogy színészek neveltek fel zenészeket, zenészek pedig színészeket, valamint utánajár az „iparági babáknak” is, akik szülei ugyan nem híresek, viszont mélyen be vannak ágyazva a szórakoztatóipar DNS-ébe, ami hasonlóan nagy segítség az indulásnál.
Nepobébik mindenütt
A magyar etimológiai szótár szerint a nepotizmus a protekciónak az a fajtája, hogy az állások, hivatalok, tisztségek betöltésében dönteni vagy befolyást gyakorolni jogosult személy a rokonait, családtagjait részesíti előnyben mások, érdemesebbek előtt. Nemzetközi szó a latin nepos, nepotis (testvérünk fia) nyomán; a középkori pápák gyakorlatára utal, hogy megválasztásuk után közeli rokonaikat főpapi állásokba nevezték ki. A dolog tehát nem éppen új keletű, de vajon a szórakoztatóiparban is hasonló dinasztiák működnek, mint a reneszánsz pápák korában? Az egyház az 1600-as években felvette a harcot a gyakorlat ellen, ma már azonban sajnos semmi sem ilyen fekete-fehér.
A nepotápláléklánc csúcsán azok trónolnak, akik nemcsak a nevet örökölték a szüleiktől, de számos olyan tulajdonságot is, amelynek köszönhetően ők is híresek lettek. Lásd például, akik fizikailag is hasonlítanak szüleikhez, mint Uma Thurman és Ethan Hawke lánya, Maya Hawke, Melanie Griffith és Don Johnson lánya, Dakota Johnson, Lenny Kravitz és Lisa Bonet lánya, Zoe Kravitz, Eugene Levy fia, Dan Levy, Denzel Washington fia, John David Washington, vagy éppen Jerry Stiller fia, Ben Stiller. No és nem csupán színészek akadnak ezen a szinten: Elvis unokája, Riley Keough most kezd berobbanni, a modellszakmát pedig nem véletlenül hódította meg Cindy Crawford szinte klónjának tűnő lánya, Kaia Gerber, vagy a Kardashian–Jenner-klán üdvöskéje, Kendall Jenner, esetleg Vincent Cassel és Monica Bellucci lánya, Deva Cassel, aki alig lett nagykorú, de már a Dolce & Gabbana kifutóin sétál. A következő szinten azok vannak, akik családi kapcsolatok révén jutottak előrébb, még a szüleik nem is voltak sztárok, csak mondjuk iparági szakemberek, menedzserek, producerek, lásd Billie Eilish vagy Kristen Stewart.