A pozsonyi magyarság patinás művelődési egyesületének, a Toldy Körnek az ünnepi ülésén az író, költő és történész Thaly Kálmán, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja tartott hosszú előadást 1897. március 15-e előestéjén. Hírnevét nemcsak az tartotta fönn mindmáig, hogy a kuruc kor iránti túlzott lelkesedése arra ragadtatta, hogy maga szerezzen kuruc dalokat és balladákat, amelyeket azután eredeti, XVIII. századi népköltészetként publikált. Az is a nevéhez fűződik, hogy a millenniumi ünnepségeket előkészítő hatvantagú bizottság nevében ő indítványozta a képviselőházban, hogy az ezredéves évforduló alkalmából az ország távoli vidékein is állítsanak díszes emlékoszlopokat. Javasolta, hogy ne csak a fővárosban, az akkor kiépülő Sugárút városligeti végében emeljenek impozáns emlékművet, hanem szerte az országban, Magyarország négy égtáj felé eső „kapuiban”, valamint a nemzetiségek által is lakott vidékeken.
Így került sor a hét emlékoszlop fölépítésére, elsőként az ország északkeleti határvidékén, a Vereckei-szoroshoz közel eső Munkács várában. Ennek csúcsán a bronzturul Attila kardját tartotta csőrében. Azután az ország nyugati kapujában, a Duna partján fekvő Dévényben emeltek oszlopot, ennek ormán Árpád-kori vitéz leeresztett jobbjában görbe szablyát tartott, bal kezével pajzsára támaszkodott. Emlékművet emeltek a Kárpátok kanyarjának délkeleti csücskében, a brassói Cenk-hegyen; továbbá díszes torony épült a hajdani Nándorfehérvárral szemközti délvidéki Zimonyban, Hunyadi János halála helyén; emlékoszlopot állítottak még a Nyitra melletti Zobor-hegyen is. Ilyenformán az emlékművek a Kárpát-medencébe érkező vasutak és hajózási útvonalak mentén kaptak helyet, egyben a ruszinok, szerbek, szlovákok, románok és szászok lakta vidékeken. Végül a honfoglalás utáni első országgyűlés helyszínén, Pusztaszeren, valamint a magyar kereszténység egyik bölcsőhelyén, Pannonhalmán is építettek emlékműveket.
