Telcs Ede (Teltsch) 1872. május 12-én született Baján. A gimnáziumban gyenge tanuló volt, a történelmet azonban szerette. Ez a vonzódás keltette fel érdeklődését az antik pénzérmék iránt, sőt már mint kisdiáknak régipénzgyűjteménye volt. Először csak saját kedvtelésére készített érmeket, önéletrajzában azonban megemlíti, hogy a millenniumi kiállításra beadott művei között egy-két plakett is szerepelt.
A XX. század első éveiben már több tucat érmet alkotott, köztük Falk Miksáról (1904), Thaly Kálmánról (1904), Andrássy Gyuláról (1906). Az 1905-ben megalakuló Éremkedvelők Egyesülete gróf Teleki Sándor elnök mellé őt választotta meg alelnöknek. Ebben az időben már a saját műtermében dolgozott, a magyar szobrászművészek élvonalába került.
Az első nemzetközi éremkiállításon Brüsszelben vett részt 1910-ben. Amikor pedig az első felesége halála miatt, testben-lélekben megtörve egy drezdai szanatóriumban keresett gyógyulást, összebarátkozott egy holland fémárugyárossal. Ennek az ismeretségnek köszönhetően az első világháború után két évig – az utrechti Begeer ezüstműves gyár művészeti vezetőjeként – családjával Hollandiában élt, elmélyítve technikai ismereteit az éremművészet terén. A kritika a holland érmészet megújítójának nevezte.
Hazatérése után a múló idő hozott sikereket számára. 1934-ben a Magyar Nemzeti Múzeum érem- és plakettkiállításán Beck Ö. Fülöp, Berán Lajos és Reményi József mellett a tárlat egyik oszlopos művésztagjaként tűnt fel, 1937-ben a párizsi világkiállításon Grand Prix-t szerzett plakettjeivel. Rá egy évre, 1938-ban a XXI. Velencei Biennálén szintén plakettjeivel szerepelt. Utolsó szoborművei egyikét, az Assisi Szent Ferencet 1940-ben mintázta meg. Önéletrajza tanúsága szerint azért, hogy a háború és a terror borzalmaival szemben emléket állítson a legyőzhetetlen szeretetnek.
Külön szerencse, hogy kifejezett pedagógiai vénával megáldott művész volt. A század legelejétől 1927-ig ugyanis az az alkotó, aki ennek a képzőművészeti műfajnak a vonzásába került Magyarországon, többnyire nála keresett és talált művészi irányítást. Rövid ennek a magyarázata. Még mielőtt 1888-ban Bécsbe utazott volna az akadémiára, elment Strobl Alajoshoz, és kérte, fogadja tanítványául. Strobl nem vállalta. Ez a sikertelen kísérlet volt az oka annak, hogy a hozzá forduló fiatalok mindig szívélyes fogadtatásra találtak nála.
Tehetsége a szobrászat terén is megmutatkozott. A fővárosi Millenniumi emlékművön Szent László és III. Károly király szobrainak mintázásával viszonylag korán megbízták, 1912-re el is készült mindkettő. Forrás című női aktját (1911) a Széchenyi fürdő bejárata előtt helyezték el. Néhány évvel később, 1929-ben Alpár Ignác álló szobrának elkészítésére kapott megbízást. A kompozíciót két évvel később állították fel a Városligetben A céhmesteri ruhában ábrázolt tervező plasztikája Telcs Ede talán legsikerültebb alkotása. Kossuth-szobra (1906) Kecskemétre került.
Egyéniségét megismerve több építész kérte fel épületeinek szobrászi díszítésére. A Zeneakadémia földszintje és első emelete közötti füzérek és puttók, a Gresham-palota homlokzatán látható szakállas fej Telcs Ede keze munkái. Mindig igyekezett alkalmazkodni az épület rendeltetéséhez, stílusához, megtartva az önmaga számára előírt művészi és esztétikai mércét. Síremlék-tervezőként kerülte a mesterkéltséget, a túlzott patetikus hangvételt. Legismertebb műve Munkácsy Mihály 1911-ben felállított szecessziós síremléke. A korai Barabás Miklós-mellszobor után többnyire magas domborműveket készített az elhunytak sírjaira.
Az 1948-ban bekövetkezett halála után hagyatékát szülővárosa múzeuma kapta meg.
Borítókép: Telcs Ede műtermében 1900 körül (Fotó: Wikipédia)
