– Ha a Crystal Palace hosszú labdákat akar majd megjátszani, tegye csak, mi nagy intenzitással fogunk reagálni, megnyerjük a párharcokat, nyerni akarunk. Olaszul azt mondjuk: a győzelem újabb győzelmet szül. Szóval a célunk egyszerű: nyerni – szögezte le Chiesa.
Az olasz játékos a mellőzéséről is beszélt.
– Az edző dönti el, hogy kezdek-e, de ha tartom a jó formámat, bizonyosan több lehetőséget kapok. Tavaly fizikailag és mentálisan sem voltam rendben, és elfogadtam, hogy nem játszom. Idén viszont már a felkészülés kezdetén éreztem, hogy sokkal jobb állapotban vagyok. Persze, még több játékidőre lenne szükségem, hogy elérjem a legjobb formám, azt a szintet, amelyen akkor voltam, amikor 2021-ben Eb-t nyertem az olasz válogatotta. Immár más típusú játékos vagyok, mint korábban voltam, de tetszik az irány, és büszke vagyok arra, hogy sokat fejlődtem, még ha egy kicsit veszítettem is a gyorsaságomból. Már 28 éves vagyok, miközben sokan a csapatból még csak 24-25 évesek, Florian Wirtz pedig csak 22. De úgy érzem, segíthetek nekik a rutinommal, a tapasztalatommal. Virgil és Mo (Van Dijk és Szalah – a szerk.) is a rutint képviselik, de a tapasztalatommal én is hozzá tudok tenni a csapat játékához.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!