– Az édesanyja egy kéttantermes iskolában tanított Alabamában, ön is ott kezdett tanulni. Mennyiben befolyásolta ez az élmény a dot-com vállalkozói karrierjét? Milyen volt tanárgyerekként felnőni, van ennek lenyomata a Wikipediában?
– Jó kérdés. A szüleim nagyra becsülték a tanulást. Édesanyám negyvenévesen visszaült az iskolapadba, hogy tanárból gyógyszerésszé képezze át magát, mert mindig is érdekelte a kémia. Huntsville egyébként a NASA űrprogramjának fontos városa, így mindig is körbe voltam véve a tudással. A nagybátyámé volt például a város első számítógépüzlete, ahol én is dolgoztam. Látva a családom vállalkozó kedvét, nekem is természetes volt, hogy céget fogok alapítani, valamit, ami a tanulással és a technológiával kapcsolatos.
– Mégis először a PhD-t választotta, majd azt hagyta befejezetlenül a Szilícium-völgy kedvéért. Nem ellentmondás, hogy a tanulható alapok nélkül lép ki valaki a piacra?
– Körülbelül a doktorim felénél járhattam, amikor kiléptem a programból. Számos komoly tanulmányt publikáltam, nagyon mélyen beleástam magam a kutatásba, majd azt kellett látnom, hogy a kereskedő cégek legalább öt évvel az akadémia előtt járnak. Az Auburn Egyetem alapdiplomájával nem volt esélyem elhelyezkedni, mert a cégek komolyabb képzettségű embereket kerestek. Az Alabama Egyetem mesterképzése után azzal szembesültem, hogy az olyan cégek, mint a Goldman Sachs, nem hirdetnek felvételt a közelben, ezért jelentkeztem PhD-re az Indiana Egyetemre.
Itt viszont azt kellett látnom, hogy az egyetemi szféránál előrébb jár a piac. Az egyetemek sajnos nem mindig olyan intellektuálisak, mint hisszük.
– Sokan valóban bírálják az akadémiát a lemaradások miatt. Be lehet ezt hozni?
– Attól függ. Vannak olyan kutatási területek, ahol az egyetemek világszínvonalút alkotnak. Viszont én a doktorim alatt unalommal szembesültem, és mindig az vitt előre, amit érdekesnek találtam. Ma szerencsésnek mondhatom magam, mert érdekeset csinálok. Amikor megkérdezik, milyen egy normális napom, nem nagyon tudok válaszolni, mert nincs két egyforma. Persze van, hogy a maihoz hasonlóan újságírókkal beszélgetek, de legtöbbször ezerféle problémát kell megoldani. A Wikipedia is pontosan a sokfelé ágazás miatt különleges. Fárasztó életstílus, de lebilincselő is.
– A Wikipediát sokan támadták már megbízhatatlansága miatt, hiszen gyakorlatilag bárki szerkesztheti, olyan emberek, akiknek megbízhatóságáról az oldal mit sem tud. Hogyan kezeli ezeket a kritikákat?
– Viccelni szoktam, hogy soha nem voltunk olyan rosszak, mint amilyennek gondolnak, de olyan jók sem vagyunk, mint amilyennek hisznek. Fejlődési folyamatról van szó, amely során legjobb tudásunk szerint igyekszünk előrelépni.
A Wikipedia mindig is a nyitottságáról volt híres, hogy bárki csatlakozhat és szerkeszthet, de elvárjuk a hivatkozásokat, ami biztosítja, hogy igazat olvasnak a felhasználók. Célunk a jó minőségű enciklopédia.
Ugyanakkor bárki leírhatja, hogy katasztrófa, amit csinálunk, minden emberrel előfordulhat, hogy viták kísérik, egyes cselekvéseit megkérdőjelezik, a lényeg, hogy mindent megteszünk a megbízhatóság érdekében.
– Büszke arra, hogy a Wikipedia tartalmára soha egyetlen fillért nem költöttek. Ez nem ellentmondás a XXI. században, amikor a legnagyobb érték az információ?
– Még a doktori képzésem alatt volt olyan filozófiaprofesszorom, akivel nagyon távoli kapcsolatban voltunk, de bármikor írhattam neki és válaszolt. A következő öt évben sem szakadt meg a beszélgetés, végül könyvet írtunk együtt. Hasonló kapcsolattartás nagyon gyakori akadémiai körökben, tehát ha valaki felkészült és kérdése van, akkor válaszolnak neki, mert az emberek szeretik megosztani tudásukat. És nemcsak az egyetemeken van így. Nagyon sok rajongó rendelkezik széles körű ismeretekkel például Britney Spearsről, a Beatlesről vagy a popzenéről általában. Ehhez nem kell akadémiai beosztás, de megéri tanulni tőlük. Az egyik kedvenc szórakozásom a Redditen a személyes pénzügyek témakört olvasni. Itt gyakran nagyon egzakt problémákat osztanak meg a résztvevők, például 18 éves valaki, az alkoholista apja öt éve meghalt, de hirtelen használja valaki a kártyáját, mit csináljon? És a tanácsok sorjáznak. A Wikipedia ugyanezt nyújtja rendezett, enciklopédikus formában.
– Pénz helyett a német Wikipedia-szerkesztők gumimacikat kapnak egy-egy helyes szócikkért. Más motiváló eszközről tud-e?
– Kulturális kérdésről beszélünk. Igen, a németeknél a gumimacik a vicces ajándék. De tudok olyan közösségről, ahol plüssállatokat osztogatnak. Minden évben máshol tartjuk a szerkesztői gyűlésünket, ahol különleges élmény megismerni az egyes szokásokat, és egészen elképesztő látni például, hogy a kockák mennyire rajongtak a plüssállatokért. Máshol katonai jellegű jelvényeket kapni, Amerikában pedig szénapajtacsillagokat. A New England-i legenda úgy tartja, hogy az ottani telepes közösségben, ha valaki jót tett, éjszakánként a falusiak beosontak a pajtájába és csillagokkal díszítették fel köszönetképp. Ezek az apró emlékek részei a Wikipedia közösségi érzésének.
– A mesterséges intelligencia, a nagy nyelvi modellek az egyik legfontosabb hívószavak 2023-ban. Ehhez képest a Wikipediát még mindig emberek írják. Változni fog ez?
– A közeljövőben biztosan nem.
A ChatGPT-hez hasonló nyelvi modellek lenyűgözőek, amikor az ember először elkezd játszani velük, de ahogy jobban felfedezi őket, rájön a hiányokra. A technika előre fog lépni, de a tudásanyag létrehozása mindig emberi marad.
Egészen más összefoglalni egy szöveget, mint újat alkotni. Ahol tudjuk majd használni a mesterséges intelligenciát, az a keresőmotorok fejlesztése. Jelenleg, ha a felhasználó II. Erzsébet nevére keres rá, máris látja a szócikket, de ha bonyolultabban fogalmaz, teljes kérdést tesz fel, akkor nincs válasz. A mesterséges intelligencia tehát hibák megtalálásában, illetve a keresésben segíthet.
– Jó néhány tanár véleménye, hogy a Z generáció és az alfák úgy vélik, felesleges bármit megtanulniuk, hiszen egy kattintásra minden elérhető. Hogy egyeztethető össze ez az ön konzervatív nézeteivel a tanulásról?
– Valóban úgy gondolom, hogy a tudásért meg kell küzdeni, de én ugyanennek a tapasztalásnak pozitív oldalát látom. A magam részéről internet és mesterséges intelligencia nélkül is elég buta voltam 19 évesen. A tinédzsereknek tehát időt kell adni, hogy felnőjenek, és az, hogy a tudás elérhető távolságra van, kapukat nyit számukra. Látjuk az elérési adatokból, hogy ha valami történik a világban, akkor az ahhoz kapcsolódó szócikkek olvasottsága kiugrik.
Ötven éve, ha a rádióban hallottuk, hogy Azerbajdzsánban földrengés volt vagy éheztek, nagyon sokan el sem tudták helyezni a térképen. Ön magyar, tehát önök tudják, hol van Azerbajdzsán, de Amerikában sokaknak bizony el kellett volna menniük a könyvtárba. És erre nem volt idejük. Ma a Wikipedián bármikor rákereshetnek, ami óriási lehetőség, mert így bármit megtanulhatnak. Az enciklopédiánk népszerűbb, mint a világ tíz leolvasottabb újságja összesen.
Tehát van igény a könnyített tanulásra. A nyelvi modellek is ebben segíthetnek. Nem vagyok túl jó programozó, de érdekel a Javascript programnyelv. Van olyan része viszont, amit egyáltalán nem értettem, úgyhogy megkértem a ChatGPT-t, hogy írjon tíz példát tíz magyarázattal. És segített. Tehát vannak olyan diákok, akik csak esszéírási lehetőséget látnak benne, de valójában kiváló tanítási eszközről van szó.
– És mit tartogat a jövő?
– A következő tíz évben nem hiszem, hogy a Wikipediánál olyan drasztikus változások történnének, mint például a Twitternél, ami nem a legmegbízhatóbb információforrás. Én pedig továbbra is igyekszem kísérletezni, új dolgokat kipróbálni és a lehető legjobban érezni magam az online térben.
Borítókép: Jimmy Wales a Web Summit 2023 nyitóestjén Lisszabonban (Fotó: Rita Franca / NurPhoto / NurPhoto via AFP)
