Író, újságíró, költő, irodalomszervező, társadalomtörténész. Ilyen meghatározások állnak a lexikonokban Ligeti Ernő neve mellett. E széles skála láttán óhatatlanul felmerül a kérdés: mi lehet egy ilyen szerteágazó tevékenység lelki mozgatója? Felmerül különösen akkor, ha e tevékenység egyik ága sem érlel hibátlan gyümölcsöt.
Ligeti életútját nem remekművek jelzik. Kevesen emlékeznek ma már a verseire, s az is elfelejtődött, mennyi maradandó igazságot tartalmaz A páneurópai mozgalom című történelmi tanulmánya. Epikájával már jobban állunk. Tizennégy regénye közül kettő-három emlékezetünkben maradt, új kiadást is megért. Köztük a Föl a bakra, amelynek említése nélkül nem lehet a romániai magyar társadalmi regény kezdeteiről beszélni. Kisebbségi sorsregényében először fest hiteles képet az első világháború utáni erdélyi urbánus életről, tárgyához illő friss, mozgékony szellemben. A regény első kiadása az Erdélyi Szépmíves Céh gondozásában jelent meg 1925-ben Kolozsváron, Kós Károly illusztrációival. Az utószót Molter Károly írta.
Ligeti munkája nem is regény, inkább bepillantás az utódállamok életébe. Mert a háború után kaleidoszkópszerű átcserélődések történnek abnormális süllyedésekkel, változásokkal: vasúti bakterek banki asztalhoz kerülnek, főispánok biztosítási ügynökké rongyolódnak, az ügyészek, a törvényszéki bírák pedig felülnek a bakra. Termékeny terület és időszak ez az íróknak. Hálás és érdemes is e tükördarabokat összerakni az utókor számára. Ligeti Ernő felfedezte ezt az új irodalmi aranymezőt, a legerdélyibb tématerepet, és sikerült is jellegzetes kultúrképet megörökítenie a nemzet felőrlődésének történetéből.
Modellje az impériumváltozást jellemzi, egyetlen emberöltő típusát testesíti meg, amely aztán múzeumba kerül, a tömeg elfelejti.
A főhős, Elekes Péter sorsa alapigazságokkal telített. Az optimisták bizakodásával várja az erdélyi kisebbségi helyzet jobbra fordulását. Naivan hisz a jogi formák szentségében, nem gondol arra, hogy a törvény paragrafusait mindig az uralmon levők írják. Ezt teszi, amikor ügyefogyottan elzárkózik a reális életpályáktól, inkább boldogan meglapul egy bank bizonytalan árnyékában. Hányszor rendülünk meg, amikor bútorai útra kelnek, idegen urak szolgálatába álltak. Hányszor látjuk élete társával együtt szégyenkezni a pellengéren, az ószeres piacon. Ez a hely lesz egyetlen jövedelmi forrásuk. Azt is látjuk, amikor néhanapján kirándulást rendeznek cigaretta- és valutaspekulációkkal, de siralmas eredménnyel, mert a nagy átalakulásba nem hoztak magukkal mást, csak nagy adag élhetetlenséget. Utoljára az éhség töri le Elekes idejétmúlt önérzetét, löki a helyes útra, föl a bakra, mert a munka nem szégyen, csak termeljen kenyeret.
A regény páratlan oldalain az asszony züllése fut kiegészítésképpen. Kétségtelen, a háború sokkal inkább megrontotta a női világot. A férfit még köti a nemzeti öntudat, a történelmi tradíció, a nőt legfeljebb az életkor. Ligeti ismert receptek alapján dolgozik. Az asszony esetében a lelket kutatja, a férfi sorsánál a külsőségre összpontosítja figyelmét. Az asszony alakja sablonosabb, Eleké eredetibb, ránehezedik egy teljes tragikus évtized.
A szerző stílusa világos, mondhatnánk, távirati, kerüli a pompát, leírásokkal nem tölti az időt. Mondatszerkezetét néhol maga rontja el. Hibái ellenére elgondolkodtatók ma is aktuális megállapításai:
„Erdélyben öcsém – emlékezett Elekes Várday öblös mély szavaira – senki sem veszi komolyan a magyar jövendőt. A férfiak ferbliznek, az asszonynépség pletykálkodik. S ha megunja, leül asztalt táncoltatni. Idézik a szellemet!”
(Ligeti Ernő: Föl a bakra. Időjel Kiadó, Pilisvörösvár, 2020, 220 oldal. Ára: 2990 forint)
