Petőfi Sándor huszonegy évesen megírta a János vitézt. Vahot Imre úgy emlékszik erre, hogy a lánglelkű rögtönzőnek csak néhány est és éjfél kellett, „mert az egyes versszakokat járás és ülés közben jó előre kifőzte magában”. A költői fantáziának nem szabhatott határt a valóság, magyar ember 1845 óta elfogadja: van az úgy, hogy Franciaország és India határos, semmi nem lehetetlen. A fiatal szellem játékra hív, ennek az invitálásnak Szabó Borbála sem tudott ellenállni, amikor megírta A János vitéz-kód című regényt.
Beszédes életrajzi töredék
Pósa történetei nem öncélúak, hanem közösségi okulásra készültek, mindezt hitelesen, remek stílusban közli velünk, az olvasókkal.