Csípik egymást

Létezik belőle többféle méretű és héjszínű. Fogyasztjuk sülve, főve, buggyantva, de még nyersen is, és felhasználjuk számtalan étel alapanyagaként. Bosszankodunk, ha drágul, örülünk, ha olcsón beszerezhető, ám a legkevésbé sem foglalkozunk azzal, honnan jön, milyen tartásból származik az egyik legalapvetőbb élelmiszerünk, a tyúktojás. Azzal meg végképp nem, hogy boldog-e a tyúk, amely tojja.

Haiman Éva
2019. 07. 13. 10:46
null
Magyarországon az értékesített tojás öt-tíz százaléka származik alternatív tartásból, annak is a fele a Bakonyaljáról Fotó: MTI–Koszticsák Szilárd
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nemzetközi áruházláncok 2022-től, de legkésőbb 2025-től nem forgalmaznak ketreces tyúktartásból származó tojást. A zöldmozgalmak az állatjólét jelszavát zászlajukra tűzve egyre erőteljesebben harcolnak a tyúkketrecek betiltásáért. Ha az End the cage age! (Vessünk véget a ketreckorszaknak!) elnevezésű európai polgári kezdeményezésnek sikerül egymillió aláírást összegyűjtenie, az Európai Bizottságnak érdemben kell foglalkoznia a témával. De vajon tudhatjuk-e, mi a jó a tyúknak, hogyan lesz – az angol kifejezéssel élve – happy chicken? Egyáltalán lehetséges-e olyan tojótartás, amely egyszerre szolgálja az állatok jólétét, a gazdaságok fenntarthatóságát, a vállalkozások nyereségességét és a vásárlók elégedettségét?

Abból a feltevésből kiindulva, hogy az állatok jólétéről jó lenne egy független szakértő álláspontját kikérni, megkerestük a Kaposvári Egyetem docensét, az Állatjóléti Bizottság elnökét. Metzger Szilviával beszélgetve azután világossá vált, hogy arra a kérdésre, mi a jó az állatoknak, nincs egyértelmű, pontos válasz. Az etológusok általában azt hangsúlyozzák, hogy az állat akkor boldog, ha valamennyi viselkedési formáját ki tudja élni, de ez nyilvánvalóan nemhogy a nagyüzemi haszonállattartás esetében, de még a hobbiállatoknál sem lehetséges, hiszen még egy társként tartott kutya sem tehet meg bármit. Az állatorvosi megközelítés ezzel szemben az egészségi állapotra helyezi a hangsúlyt, és azt mondja: ha az állat egészséges, akkor jól van. Az állattenyésztők közül sokan ezt az elvet vallják, mások pedig úgy vélik, a tartásnak a lehető leginkább természetszerűnek kell lennie.

Pont a tyúkok esetében kiszámolták, hogy ha a „legzöldebb” elvárások szerint tartanának minden ilyen állatot az Egyesült Államokban, akkor az annyi helyet venne igénybe, hogy az amerikaiaknak Kanadába vagy Mexikóba kellene költözniük, mert az embereknek már nem maradna hely – említ egy példát a docens arra, mennyire nem mindegy, alaposan átgondoltak-e az egyébként a laikusok számára jól hangzó javaslatok. Az egészen biztos, teszi hozzá Metzger Szilvia, hogy ha az állat megbetegszik, rendellenesen viselkedik, ha agresszív, akkor nem tartják megfelelően. Az állatjólétre, pontosabban annak hiányára sokkal inkább ezekben az esetekben tudunk következtetni, ehhez viszont nagyon jól kell ismerni az adott fajtát. Nem véletlen, hogy az állatvédelmi törvény sem határozza meg az állatjólét fogalmát, hanem a jó gazda gondosságáról beszél, amelynek során tekintettel kell lenni az állat fajára, fajtájára, hasznosítási formájára, életkorára stb.

– Minden gazdálkodónak, nekünk is az az érdekünk, hogy az állataink jól érezzék magukat, és a lehető leghosszabb ideig legyenek a termelésben – ezt már egy fiatal gazdálkodó, Pákozd Gergely mondja. A Pák-To Kft. egyik vezetőjével (aki a Tojásszövetség alelnöke is) a cég Fejér megyei tojótelepén találkozunk, ahol húsz éve 700 tyúkkal indult a családi vállalkozás. Ma négy istállóban 70 ezer állatot tartanak zárt rendszerben, vagyis ketrecben. Ezzel Magyarországon közepes, európai méretekben kicsi, kínai és amerikai léptékkel nézve pedig csupán kézműves termelőnek számítanak. Viszont a világon az Európai Unióban a legszigorúbbak az állattartási szabályok, még Észak-Amerikában sem veszik figyelembe ennyire az állatjóléti szempontokat. A 2012-ben szigorított előírások szerint minimum 750 négyzetcentiméternek kell jutnia egy tojóra, ez ugyan nem nagyobb, mint egy A4-es papírlap, de korábban – és a világ más részein – ez mindössze 410 négyzetcentiméter volt. A madarakat jellemzően mindenütt úgynevezett kolóniaketrecben helyezik el, ahol nyolc-tíz tyúkot tartanak együtt. Ennyi állatot lehet jól szemmel tartani – magyarázza vendéglátónk, miközben a többhektárnyi területen az egyik hangárszerű istálló felé baktatunk.

Magyarországon az értékesített tojás öt-tíz százaléka származik alternatív tartásból, annak is a fele a Bakonyaljáról
Fotó: MTI–Koszticsák Szilárd

A kinti harmincfokos hőség ellenére is kellemes az idő odabent, és még büdös sincs, pedig csak ebben a hetven méter hosszú, tíz méter széles istállóban 18 ezer tyúkot tartanak: három sorban, öt szinten sorjázik a ketrecek sokasága. Pákozd Gergely figyelmeztet, a fotózáshoz vakut nem használhatunk, mert az megijesztené az állatokat, ám azok közül főként az érzékenyebb fehér tollazatúak érkezésünkre így is idegesen, hangos kárálással reagálnak. Éppen zajlik az automatizált tojásszedés, de gépesített az itató- és az etető-, valamint a trágyázórendszer is, a gépek igény szerint időzíthetők, állíthatók.

– Folyamatosan mérjük, hogy a tyúkok mennyi takarmányt esznek, mennyi vizet isznak, mennyit tojnak, milyen súlyban vannak, mennyi az elhullás, és hogy milyen a tojás minősége. A baromfigondozók naponta végigmennek az istállókon, és egyenként átnézik a ketreceket – mondja. Alaposabban körülnézek én is ezen a számomra hatalmasnak tűnő tyúklakótelepen, ahol rendesen meg kell emelni a beszélgetés hangerejét, hogy a folyamatosan magas zajszint mellett halljuk egymás hangját. A gazda megmutatja a ketrecekben az ülőrudat, a körömkoptatót és a taposórácsot, amely enyhén lejt kifelé. Az állatok ezen állnak, a sarokban műanyag lapokkal elválasztott tojófészekbe tojják a tojást, amely azután a lejtésnek köszönhetően a ketrecek előtti tojásgyűjtő szalagra gurul, ahonnan az ideiglenes tálcákba kerül, majd 24 óránként, már kézzel begyűjtik. A technológia lényege, hogy az állat nem fér hozzá a tojáshoz, nem tudja sem összetörni, sem összepiszkítani, ami alapfeltétele az értékesíthetőségnek. A tyúkok naponta egyszer, az ébredést követő néhány órán belül tojnak. A ketrecek elé egy másik szalagon érkezik a takarmány, a ketrecek alatt felgyülemlő trágyát két-három naponta összegyűjtik, és biogázüzembe viszik.

Sok tyúknál látok erős tollhiányt, kinek a farok-, kinek a szárnytollai kopottak, másoknak az oldalán, mellkasán látszik ki a bőr, de Pákozd Gergely azt mondja, ez normális: az állatok vedlenek, ahogyan melegedik az idő, a hűtés ellenére is ledobják a téli gúnyájukat. Csipkedik is egymást, és azt sem titkolja, hogy bizony a rács is kidörzsöli a tollakat. Ez ráadásul egy „öreg”, 60 hetes állomány, márpedig a tojókat általában 80-85 hétig tartják. Azt követően több megoldás lehetséges. Pákozdék tagjai egy tojótyúk-értékesítő társaságnak, amelyik megszervezi az állatok begyűjtését, és vagy eladják azokat vágásra áruházaknak, vagy ugyancsak már vágóállatként exportálják őket harmadik országba, esetleg kisebb tojótelepre kerülnek, és mesterséges vedeltetéssel serkentik őket további tojástermelésre.

Az egyébként takarmánykeverő üzemmel és jércenevelővel is rendelkező vállalkozás is tervezi, hogy részben átáll az alternatív tojótartásra, mert ők is érzékelik az ezzel kapcsolatos piaci igényeket. De Pákozd Gergely szerint nagyon nem szerencsés, ha a változásokat nem a vásárlók igényeinek módosulása, hanem politikai és/vagy marketingszempontok vezérlik. Márpedig meggyőződése, hogy most ez történik, hiszen alig hét éve, hogy a magyar tojástermelők jelentős anyagi áldozatok árán, igazodva az uniós előírásokhoz nagyobb ketreceket telepítettek az istállókba.

– Amikor ’97-ben elhatározták, hogy 2012-ben át kell állni nagyobb ketrecekre, a döntés előtt évekig folyt a szakmai vita. Végtelenül szomorú lenne, ha most egy internetes szavazással laikusok döntenének egy ágazat sorsáról. Ha most ismét átírják a szabályozást, és például betiltják a ketreces tartást, az átállás újabb terhet ró erre az amúgy is forráshiányos ágazatra. Az alternatív tartási módok mindegyike költségesebb, mert nagyobb a terület- és az élőmunkaerő-igényük, a madarak is több takarmányt esznek, mivel többet mozognak, mindez pedig összességében a végterméket, a tojást is megdrágítja. A gazdák természetesen azt fogják termelni, amit a vásárló megvesz és kifizet, de nagyon fontos, hogy ne nélkülünk döntsenek rólunk – hangsúlyozza a közgazdász végzettségű fiatalember, aki édesapjával és agrármérnök testvérével közösen vezeti a Váli-völgyben jelenleg tizenöt embernek munkát adó vállalkozást.

Napjainkban a világon megtermelt tojás 75 százalékát ketrecben tartott tyúkok tojják. Magyarországon is mindössze az értékesített tojás 5-10 százaléka származik alternatív tartásból, és annak is nagyjából a fele a Bakonyalján működő családi vállalkozástól, Fuchs Zsoltéktól kerül a boltokba. A Fuchs mélyalmos tojásból, amelyet a logójuk és a reklámjuk miatt sokan csak „rókás tojásként” emlegetnek, évente 30-40 millió darabot értékesítenek.

A Veszprém megyei vállalkozóval is a tojótelepükön találkozom, ebből négyet is üzemeltetnek Ajka környékén, sőt tojáscsomagoló üzemük is van, ahol a sajátjuk mellett más termelők áruját is feldolgozzák, szortírozzák, csomagolják és szállítják a forgalmazókhoz.

– Kétségtelen, hogy tojást a leghatékonyabban nagyüzemi, ketreces tartásban lehet termelni, mi azonban a kezdetektől a mélyalmos technológiában hiszünk. Nálunk a tojók egy tágas térben élnek. Ülőrudak és fészkelőhelyek állnak rendelkezésükre, így szabadabb a mozgásuk, kedvükre kapirgálhatnak. Sőt ebben az úgynevezett madárházas rendszerben még repkedhetnek is – mondja.

Tojókolónia. Egy ketrecben nyolc-tíz szárnyast tartanak
Fotó: Éberling András

Minderről a saját szemünkkel is meggyőződhetünk, amint kitárja az egyik tojóház ajtaját: barna tollú tyúkok ezrei álldogálnak, sétálgatnak, kapirgálnak a középen tojófészekkel részben kétfelé osztott hatalmas istállóban. Itt is nagy a zsúfoltság, hiszen csak ebben az istállóban körülbelül ötezer madár él, az összkép mégis békésebb, a kárálás is érezhetően halkabb, mint az előző helyen.

– Az állatok szelídek, ha most bemennénk közéjük, egy idő után azt venné észre, hogy mind körénk akarna gyűlni, hátul alig látna madarat, itt meg olyan tömeg lenne, mint egy tüntetésen. Este felülnek mindenre, a földön nincs madár egy sem, ahogyan a természetben sem – mondja a negyvenes éveiben járó tulajdonos. Itt is csípik egymást, mégsem látok hiányos tollazatú madarakat, igaz, mint megtudom, ez egy fiatal állomány. A másik, öregebb tyúkokkal teli tojóházat is megmutatja, ott is hasonló a helyzet, és az összkép sem különbözik. Azzal kapcsolatban, hogy ahol ­ennyi madár van egy helyen szabadon, nem csípik-e egymást halálra, azt válaszolja: hazudna, ha azt mondaná, soha nem volt ilyen problémájuk, de a kannibalizmus ma már egyáltalán nem jellemző.

Fuchs Zsolt elmagyarázza, hogy a termelés teljesen digitalizált, a tojóházak nagyrészt automatizáltak, a régi tsz-épületekben abszolút modern technológiákkal dolgoznak. A tojófészekből itt is egy szalagra gurul a tojás, amelyhez nem fér hozzá az állat. A tojást gép tálcázza, az elszállításához kell csak emberi erő. Meg az állatok gondozásához, mert az kétségkívül munkaigényesebb, mint a ketreces tartásnál. Fuchsék azonban amit csak lehet, gépesítenek.

– Az elején kell több ember, amikor még be kell tanítani a madarakat arra, hogy használják a tojófészket, illetve hogy éjszakára felszálljanak. Ha például nem a tojófészekbe tojja a tojást, az megy a selejtbe, mert bepiszkolódik. A nevelés során mi azonban használunk egy holdjárószerű robotot is, mi csak tyúkfitnesznek hívjuk, ami mászkál a tyúkok között, és pittyeg, arra ösztönözve a madarakat, hogy mozduljanak meg, és a tojófészekbe üljenek.

Fuchs Zsolt vállalkozása a nagy termelők közül az egyedüli, ahol soha nem tartottak ketrecben tyúkot, elmondása szerint részben állatjóléti okokból. Azt ugyan szerinte sem lehet egzakt módon megválaszolni, mi kell az állatnak, de talán közelebb kerülünk az igazsághoz, ha a kérdést úgy tesszük fel: vajon arra született-e egy madár, hogy egy életen át ketrecben éljen? Hangsúlyozza ugyanakkor, hogy ebben a témában sajnos egyre inkább jellemző a túlkapás, és hogy nem elég az állatjóléti szempontokat hangoztatni. A termék minőségét is szem előtt kell tartani, ebből a szempontból pedig a takarmányozás sem mindegy.

– Tarthatok én szabadon tyúkot, de ha mindenféle mezőgazdasági melléktermékből összerakott táppal etetem, nem fog megfelelően fejlődni, és a tojása sem lesz tápanyagokban értékes.

A kettő szorosan összefügg. Mi most gyógynövényes takarmányokkal kísérletezünk, a telített-telítetlen zsírok arányát próbáljuk befolyásolni ezzel is a tojásban, hogy egészségesebb legyen – sorolja Fuchs Zsolt. De terveik szerint ez év végén, a jövő év elején már egy szabadban tartott telepük is lesz Győr-Sopron megyében, ahol tízhektáros legelőre mehetnek ki a madarak. Az egész telep tizenegy hektáros lesz, egy ekkora területen ketrecben akár 100-150 ezer tyúkot is tarthatnának, ám szabadon a szigorú uniós előírások miatt ott majd csak 27 ezret lehet tartani. A telep kialakítása félmilliárd forintba kerül, csak kerítésből hét kilométeres rendszert kell építeni a három istálló köré. Ez azt is jelenti, hogy az innen kikerülő tojást lényegesen drágábban lehet előállítani: a termelő szerint a mélyalmos tojásuk darabjáért reálisan 60 forintot kellene elkérni a boltokban, a szabadon tartott madár tojta tojás darabjáért azonban már 80 forintot. Fuchs Zsolt is úgy látja, hogy minden olyan előírás, amely az állatok jólétét növeli, pénzbe kerül.

Mindkét termelő egyetértett még abban, hogy a magyar piac, a magyar termelők védelme különösen fontos ennél a rövid ellátási láncú alapélelmiszernél, főként a közeli, nem uniós területről érkező tojásokkal szemben. Azok a fotók ugyanis, amelyeket a ketreces tartás drasztikusságát bemutatandó a civil szervezetek közzétesznek, éppen ilyen telepeken készülnek, ahonnan viszont pontosan a szabályozatlanság miatt nagyon olcsón lehet hozzájutni a termékhez. Pákozd Gergely és Fuchs Zsolt felhívta a figyelmet, hogy arra is megnyugtató megoldást kell találni, ha egy termelő többféle módon is tart madarakat, akkor a vásárló biztos lehessen abban, a különféle tojások még véletlenül sem keveredhetnek, és nem az olcsón megtermeltet veszi meg drágán.

Hármas kód

A tojáson található számsor vagy jelölőkód első számjegye mutatja, hogy az áru milyen tartásból származik: nálunk a tojások 80-85 százalékán a kód a 3-as számmal kezdődik, ez jelöli a ketreces tartást. Ebben az esetben tehát egy tyúkra legalább 750 négyzetcentiméternek kell jutnia. Ha a tojáson a számsor első száma a 2, akkor az mélyalmos tartásból származik, ahol az istállón belül egy négyzetméteren legfeljebb kilenc tojó tartható. A szabad tartás esetében – 1-es kód – ugyanez az istállón belüli méret van megadva, ám ott az istállóhoz legelő is tartozik, ahol a tyúkonkénti területnek el kell érnie a négy négyzetmétert. Az ökológiai vagy biotartás esetében – ennek nullás a kódja – a tyúkonkénti négy négyzetméteres legelő mellett az istálló egy négyzetméterére csak hat tojó juthat, és az állatokkal biotakarmányt kell etetni. A ketreces tartásnál a mélyalmos 25-30 százalékkal, a szabad tartás 40-60 százalékkal, míg a bio körülbelül 85 százalékkal kerül többe.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.