Frigyek és válások

Ha régebben lehúzta a rolót egy-egy megszokott üzlet, mi lesz a helyén? kérdésre gyakorta az a válasz érkezett: valamilyen bank. Ám mire az ügyfelek megszoknák a kirendeltséget, előfordulhat, hogy az máris gazdát cserél, így nem könnyű alkalmazkodni a változásokhoz. Mostanában is találkozhattunk banklogócserével mind itthon, mind külföldön, hiszen a 2008-as pénzügyi válság után bő tíz év kellett ahhoz, hogy újra sikeresek legyenek a pénzintézeti összeolvadások, felvásárlások. Ilyenkor a munka legnehezebb része az ügyfelek átszerződése, hogy a folyamatos működés mellett mindenki ugyanolyan feltételekkel kerüljön át az új bankba, lehetőleg észre se vegye, hogy történt valami a névváltoztatáson vagy a bútorcserén kívül. Mivel az ügyfél érzékeny, főleg, ha a pénzéről van szó, arra is kell figyelni, hogy a kamatkondíciók és a szerződések ne nagyon változzanak, mert ellenkező esetben pillanatok alatt keres más pénzintézetet magának. Magyarországon eddig nem ismert számottevő úgynevezett migrációs hiba a KPMG könyvvizsgáló, adó- és üzleti tanácsadó vállalat tanulmánya szerint, ám a banktörténet jegyez néhányat, amelyek fájdalmas következményekkel jártak: ilyen volt az amerikai JPMorgan Chase esete, amikor egy helytelen rendszerátállás 76 millió ügyfél személyes adatának elvesztését idézte elő.

Hogy mi vezet hazánkban egy-egy bankfúzióhoz, -felvásárláshoz, ahhoz a felbomlóban lévő szocializmusig kell visszatérni. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályaiból szinte egyszerre három nagy állami pénzintézet is kivált 1987-ben. Az első, a főleg feldolgozóipari ágazatot öröklő Magyar Hitelbank, a második az élelmiszeripar és a mezőgazdaság finanszírozásában érdekelt Országos Kereskedelmi és Hitelbank (későbbi nevén a K&H Bank), a harmadik pedig a bányászatot és energetikát hitelező Budapest Bank volt. A felpezsdült környezetben a verseny akkorára erősödött, hogy a kilencvenes évek fordulójára szinte a semmiből, két-három év alatt több mint három tucat bank alakult. Az új korszak beköszöntekor hitelintézeteink kiugróan gyorsan növekedtek, és nemzetközi összehasonlításban is meglepően magas jövedelmezőséget értek el. A magyarországi bankok mérlegfőösszege egyik évről a másikra több mint duplájára nőtt.

Ám a Kánaán nem tartott soká: a rendszerváltozás súlyos gazdasági visszaeséssel járt együtt, hatása pár év múlva volt érezhető, s ez egyetlen bank működését sem hagyta érintetlenül. Ezt követően az állami konszolidációk, majd a külföldi tőke megjelenése hozott stabilizációt. Sőt kifejezett előnyt jelentett, hogy az OTP európai vezető szerepre is szert tett. Viszont a kockázatos hitelezési és hitelfelvételi gyakorlat miatt 1993-ra a magyar bankok elérték, hogy veszteségük meghaladta saját tőkéjük értékét – mondja a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közpénzügyi Kutatóintézetének igazgatója. Miközben azt se felejtsük el – figyelmeztet Lentner Csaba –, hogy ekkortájt hitelezési és cégalapítási lázban égett az ország, s a biztonságos bankműködés szerint a hitelkihelyezések nagyságát a saját tőke mértéke határozza meg. A legnagyobb pánik a Postabank miatt robbant ki 1997-ben, amikor a csődjéről szóló, futótűzként terjedő hírek hatására a betétesek 70 milliárd forintot vettek ki pár óra alatt a fiókjaiból. Bár az állam igyekezett megnyugtatni az ügyfeleket, a hitelintézet komoly bajba került. Ebből a helyzetből csak a konszolidáción és a privatizáción keresztül következhetett a kiút az egész magyar bankrendszer számára, amely időnként döcögős és drága volt, hiszen a Postabank rendbetétele elérte a 300 milliárd forintot. Közben néhány jól csengő név eltűnt, szinte átjáróháznak használtak bennünket a nyugati bankok.

A közgazdászprofesszor szerint igazi minőségi változást csupán az MNB 2013-tól kibontakozó monetáris szabályozása hozott, főleg a Növekedési Hitelprogram második pilléréből lecserélt vállalati devizahitelek, illetve a lakosságot sanyargató devizaterhek forintosításával. Ezekkel az intézkedésekkel nemcsak a hitelfelvevők, hanem a kereskedelmi bankok működése is stabilizálódott. Sőt ma már egy-egy hitelintézet helyett érdemesebb inkább csoportokról beszélni. A helyi bankok már nem szorulnak az anyacégek segítségére, önfinanszírozók, sőt ha úgy adódik, még vásárolni is tudnak.

– Jelenleg nem látok olyan akadályt, amely a magyar bankszektor növekedését és stabilitását beárnyékolná, ám a piacon évtizedekre előre kell gondolkodni. És ez igaz a bankfúzióknál is – állítja a szakember. – Ki mert volna a gazdasági válság idején 2008-ban vagy az ezt követő években bankot vásárolni, egyesíteni? Nem lehetett tudni, hogy milyen csontvázak hullanak ki a szekrényből. Ezért lehet most felvásárlásokban, összeolvadásokban gondolkodni. Ugyanis ha fut az ország szekere, akkor eredményesek a pénzintézetek, az emberek mernek vállalkozni, egyre több a pénzük, erősödik a magánszemélyek, illetve a vállalatok hitelfelvételi kedve, amelyhez a „lórúgást” a már említett jegybanki hitelprogram adta meg. A korábbi fúziók szükségszerűek voltak, és a hozzájuk fűzött reményeket alapvetően beváltották, ám a további átalakítás elengedhetetlen. Az MKB most ment keresztül egy sikeres privatizáción, „keresi” a helyét a piacon. A Budapest Bank is tulajdonost váltott, az állam szerepe a bankban felértékelődött, mint az Erste esetében is, amely átvette a Citibank lakossági üzletágát. Az állam valóban egy érdekes szereplő, vesz is, elad is bankot, utóbbira példa a Gránit Bank értékesített pakettje.

Szerényi Gábor rajza

Sokan pedzegetik a holdingba szervezés lehetőségét is. A szakértő szerint rövid időn belül, de még egy esetleges újabb világgazdasági válság előtt sort kell keríteni egy komolyabb összeolvadásra vagy a bankok lazább, de összehangolt működésére, mert így önmagukban, elaprózva kevésbé válságállók. Ezért Lentner Csaba alapvetően két új magyar állami bankholdingban gondolkodik, amelyek az OTP Bank regionális, akár európai vezető szerepét nem veszélyeztetik, inkább erősítik. Az a legfontosabb, hogy újabb világgazdasági válság bekövetkezésekor ezek a csoportok már erős szervezetek legyenek. Az egyesüléssel akkorára is hízhatnának, mint az OTP Bank, amely nemrég szippantotta be az Axa biztosítót. Ugyanakkor ki kellene hagyni ebből a fúzióból a Takarékbankot, amely a magyar vidéki takarékszövetkezetek ernyőbankja. Szükség van a sokszínűségre, s azokra az anyabank által védett kistelepülési takarékszövetkezetekre is, amelyek a mezőgazdasági és a vidéken működő vállalatokat szolgálják ki.

Egy fúziónál általában elsőként az ügyfelekben merül fel a kérdés: mi lesz a pénzükkel, hogyan tovább? Nálunk nincs ok aggodalomra, előkészítéssel együtt akár fél év alatt megvalósítható egy-egy összevonás. Ugyanez a dolgozók szempontjából már több kérdést is felvet, hiszen az egyesülés után egészen biztos, hogy kevesebb munkatársra lesz szükség. Ettől függetlenül Lentner Csaba úgy látja, hogy a jól képzett szakembernek biztos helye van a pénzvilágban. Ám a hatékony banki működés nemcsak a nyereséggel mérhető, hanem az ügyfélkör minőségével is. Ezért napjainkban elengedhetetlen, hogy kellő társadalmi felelősségvállalási politikával rendelkezzen egy-egy pénzintézet.

Nem alaptalan a kérdés: sok vagy kevés bank van a magyar piacon? Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára úgy véli, hogy sok is, meg kevés is. A lakossági ügyfélkört egységes termékkínálattal lehet kiszolgálni, amelyhez itthon elegendő lehet öt-hat nagy univerzális bank, miközben ma ennél több van. Viszont ha a vállalati oldalt vizsgáljuk, akkor a bankok tőkevonzó képessége és a kereskedelem aktivizáló szerepe alapján a mainál többre lenne szükség. Hogy ez pontosan mennyit is jelent, a főtitkár megfogalmazása szerint annyi országból származó leánybankra lenne szükség, illetve annyi magyar bank külföldi bankberuházása lenne indokolt, ahány országgal szoros gazdasági kapcsolatot szeretnénk ápolni. Ebből a szempontból több tucat helyről – például japán, skandináv, török területekről – várnánk a vállalati bankok megjelenését, illetve öröm, ha egy-egy magyar pénzintézet külföldön szerez érdekeltséget. A minőségi fejlődés így folytatódhat, hiszen a nyereség a digitális átállás finanszírozására megy.

Az elmúlt harminc évben hatvan kereskedelmi bank szűnt meg Magyarországon, a top 10 bankok sorrendje folyamatosan változott.

– Ahogy a mai folyamatokat látom, a digitalizáció fokozza a versenyt, így a piaci szereplők számától függetlenül a lakosság lehet a haszonélvezője az innovatív, új banki szolgáltatásoknak. A verseny a pénzpiac természetes velejárója, ez pedig hol a felvásárlásban, hol fúzióban jelenik meg. Bankot azért még soha senki nem vett, hogy bezárja. Aki ilyen befektetésről határoz, egy-egy ország gazdaságába invesztál, és saját érdekévé válik a siker.
A bankvilágban egy-egy teljes gazdasági ciklus mindig az egyik válságtól a következőig tart. A külföldi bankok megtalálták a számításukat a magyarországi piacon, továbbra is aktív szerepet játszanak a hazai gazdaság fejlesztésében. A statisztikák szerint a régió éllovasa az osztrák Erste és a Raiffeisen, a belga KBC, az olasz UniCredit, illetve az OTP Bank. Anyabankjának köszönhetően most jól működik az olasz Intesa, amelynek leánya nálunk a CIB. Környékünkön három olyan csoport alakult ki, amely a bankok szempontjából fontos szerepet játszik: egy fejlett (Szlovénia, Csehország, Észtország), egy közepesen fejlett (Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Horvátország, Lettország, Litvánia), illetve egy gyengén bankosított, azaz a „futottak még” kategória (Bulgária, Románia, Szerbia). Ám sokszor a legkevésbé fejlett országok bankjai a legkapósabbak, hiszen ott a legígéretesebbek a növekedési kilátások.