Mambo, bitte!

Bár a híradások alapján úgy tűnhet, Magyarország azon kevés kivételek közé tartozik a világban, ahol még nem tiltották be az állatok szerepeltetését a cirkuszokban, a valóság az, hogy ebben a kérdésben még az európai ­államok között sincs egységes álláspont és gyakorlat. Az állatszámokból (is) élő cirkuszok mindent elkövetnek a megmaradásért, míg a radikális állatvédők és a témában járatlan laikusok az állatok felszabadításáért emelik fel szavukat. Lehet-e állatbarát egy cirkusz, vagy ez a két fogalom kibékíthetetlen ellentétben áll egymással?

Utolsó simítások a Magyar Nemzeti Cirkuszban az egyik délutáni előadás előtt Fotó: Teknős Miklós

Az állatvédők célkeresztjébe kerültek az elmúlt években az állatszámokkal (is) fellépő cirkuszok. Az interneten számtalan fotó és videó kering szűkös ketrecekbe zárt, ostorral megfélemlített vadállatokról, láncon rángatott medvebocsokról. De a saját idomárjára támadt oroszlánról, nézők közé zuhant ájult elefántról vagy előadás közben epilepsziás rohamot kapott tigrisről szóló híradások sem éppen az állatcirkuszok mellett szólnak. Nem véletlen, hogy a vadállatok szerepeltetésével kapcsolatos etikai és biztonsági aggodalmak nyomán egyre több radikális állatvédő szervezet szállt harcba az állatszámok betiltásáért, mondván: a vadállatoknak nincs helyük a porondon, számukra nem szórakozás a cirkusz. Vannak olyan országok, ahol e tiltakozások hatására korlátozták vagy teljesen betiltották az állatszámokat, Magyarország azonban nem tartozik ezek közé. De nem azért, mert itthon nem számít az állatok jólléte. Éppen ellenkezőleg.

Felemelt mutatóujj

– Kevés szó esik róla, de a vadállatok cirkuszi szerepeltetésére nálunk az irányadó nemzetközi egyezménynél is szigorúbb feltételek vonatkoznak – hívja fel a figyelmet Fekete Péter kulturális államtitkár. A miniszter megbízásából ő felel a cirkuszművészet megújításáért, és nem mellesleg felügyeli a Fővárosi Nagycirkuszt. Mint mondja, szigorúak a magyar szabályozók. Egy kormányrendelet alapján például magyar porondon 2007. szeptember 28-a óta újabb elefánt, orrszarvú vagy főemlős nem szerezhető be, nem tanítható be és nem szerepeltethető.

– Ugyanezen jogszabály alapján tilos a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló washingtoni egyezmény I. függelékében szereplő állatfajok vadon befogott egyedeit is cirkuszi előadás céljára beszerezni, betanítani, valamint szerepeltetni 2010. január 1. után. Mindez azt jelenti, hogy amint utolsó egyedeik is elpusztulnak, az ázsiai oroszlánok, a tigrisek, az elefántok és a medvefélék is eltűnnek a magyar cirkuszokból, bár ez utóbbiakat már jó ideje nem is szerepeltetik – teszi hozzá.

– Az állatvédők nagyon fontos munkát végeznek, hiszen ha ők nem emelnék fel időről időre a mutatóujjukat, akkor még mindig nyuszibundákban járnánk, és talán nem irányulna ekkora figyelem a felelős állattartásra sem. De higgyék el, a legnagyobb állatvédők a sokszor generációk óta az állatokkal foglalkozó cirkuszművészek, akik sokkal többet tesznek az állatokért, mint például azok, akik hetente egyszer egy internetes bejegyzésben felháborodnak egy évtizedekkel korábbi felvételen, miközben utána sem járnak, igaz-e egyáltalán. Az állatvédők azzal senkinek sem tesznek jót, ha elferdítik a valóságot, és meglovagolva egy éppen népszerű témát olyan videókat, fotókat tesznek fel az internetre, amelyek nem Magyarországon, hanem mondjuk Dél-Amerikában vagy Ázsiában, esetleg a világ elmaradott részein készültek, valamelyik valóban szörnyű körülmények között működő cirkuszban. Az ilyesmivel csak a felelősen viselkedő és szabályszerűen működő magyar cirkuszok ellen hergelik az embereket, ellehetetlenítve azokat, holott ők minderről semmit sem tehetnek – hangsúlyozza az államtitkár, aki nem tagadja, az ilyen meggondolatlan akciók nagyon rosszul érintik őket. – Mi nagyon komolyan vesszük, hogy a szigorú hazai törvényeket betartassuk, és fellépjünk azok ellen, akik nem ezek szerint működnek. Ezért Nagy István agrárminiszterrel, valamint a magyar cirkuszművészet meghatározó szereplőivel, köztük a Richter fivérekkel, valamint etológusokkal, állatvédőkkel már hónapokkal ezelőtt megkezdtük azt az egyeztetést, amely jelenleg is tart, és amelynek fő célja, hogy a legjobb gyakorlatokat alapul véve egy lehetőleg mindenki számára megnyugtató és elfogadható megoldást találjunk az állatok és a cirkuszok jövőbeli harmonikus együttműködésére – mondja a miniszteri biztos.

Utolsó simítások a Magyar Nemzeti Cirkuszban az egyik délutáni előadás előtt
Fotó: Teknős Miklós

Fekete Péternek meggyőződése, hogy az állatvédelem nevében nem szabad olyan döntést hozni, amely alapjaiban rengeti meg a cirkuszművészetet. – A tradicionális cirkusz három nagy alkotóelemből áll: az akrobatikából, a humorból és az állatszámokból. A cirkusz ma már nem puszta szórakoztatás, hanem egy önmagát is folyamatosan megújító művészeti ág, és az állatszámoknál is rendkívül erős és látványos megújulást tapasztalunk. Az ember és az állat viszonya a cirkuszban sokáig úgy jelent meg, hogy az ember uralkodik az állaton, ma már azonban az állatszámok az egymás iránti bizalomról, az egymásra figyelésről, egymás tanításáról szólnak, és hiszem, hogy a megújuló cirkuszművészetben az ilyen típusú ember-állat viszonyt bemutató produkcióknak is helyük van.

Ifjabb Richter József tavaly Arany Bohóc díjat nyert a világ legnagyobb cirkuszfesztiválján, Monte-Carlóban. Három produkcióval lépett fel: egy lovasakrobata-számmal, a feleségével közös lovas számmal és a világ legnagyobb egzotikus produkciójával, amelyben egyszerre 32 állat szerepelt a porondon.

– Ma már senki nem kíváncsi a tüzes karikán átugráló oroszlánokra, az embereknek sokkal jobban tetszik, ha az oroszlán az idomár nyakába ugrik, átöleli, megnyalja. A mi állatszámaink is a közös játékról szólnak, nem az állatok dominálásáról. Filozófiánk, hogy pozitív élménnyel, jutalmazással rögzítsük az állatokban az elvárt viselkedésmintát. Az ostort sem fenyítésre használom, hanem mert ez a meghosszabbított kezem. Ha a ló elé teszem, megáll, ha alá, lefekszik, ezzel mutatom számára az irányt. Ha a kezem kétméteres lenne, nem lenne szükségem az ostorra – mondja a fiatal cirkuszművész, akivel az általa igazgatott Magyar Nemzeti Cirkusz kecskeméti állomásán találkozunk. A cirkuszt édesapja, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Richter József alapította negyedszázada, majd néhány évig a fivérével, Richter Flóriánnal együtt vezették a társulatot, aztán testvére saját cirkuszt alapított.

Fotó: Teknős Miklós

A 27 éves Richter József beleszületett az állatcirkuszba, amely az elmúlt huszonöt évben szerinte is nagyon sokat fejlődött. Egy dolog azonban nem változott: az emberek többsége ma is szívesen lát vadállatokat a porondon. – A tapasztalataink egyértelműen azt mutatják, hogy az emberek kisebbik hányada ellenzi az állatszámokat, a többség konkrétan ezért jár cirkuszba. Ha megérkezünk egy városba, az első kérdés, amit kapunk, hogy milyen állataink vannak – mondja. – Mi kizárólag a belépőjegyekből befolyó bevételekből tartjuk fenn magunkat, ezért csak akkor és csak addig tudunk gazdaságosan működni, amíg a nézőket érdekli a műsorunk. Ha nem jön a néző, bezárhatunk, tehát elemi érdekünk, hogy olyan produkciókkal lépjünk fel, amelyek behozzák a nézőket. A műsor gerincét itt az állatos számok adják, a társulat összesen több mint ötven állattal dolgozik – magyarázza ifjabb Richter József, miközben körbevezet minket a központi nagy sátor körül felállított ideiglenes lakókocsivárosban.

Réparepeta

Egy elkerített területen elefántok, púpos tevék, lámák és lovak legelnek, hátrébb pónikat, zebrákat, zsiráfokat látok. A rengeteg állatnak, valamint a körülbelül hetvenfős társulatnak az el- és fenntartása komoly összegbe kerülhet, bár konkrét összegekről a cirkuszigazgatót hiába kérdezem. Azt viszont szívesen megmutatja, hogyan élnek náluk az állatok.

– Most viszonylag jó az idő, kint lehetnek, amikor viszont esik vagy hideg van, ahogyan az állatkertekben, nálunk is zárt helyen vannak, sátor­istállókban. A szállítóbokszokat csak az utazások ideje alatt használjuk, de ezt is úgy intézzük, hogy minél kevesebb időt kelljen azokban tölteniük. Ezért egyrészt úgy állítjuk össze az útitervet, hogy néhány tíz kilométernél többet ne kelljen utaznunk, másrészt a vasárnap délutáni utolsó előadást követően összepakolunk, és még éjszaka átmegyünk a következő városba, ahol vagy még aznap éjszaka, vagy másnap kora reggel elsőként az állatok kifutóját, lakhelyét építjük fel – magyarázza, mialatt a zsiráfok és a zebrák kifutójához érünk. Az állatok mögött egy hidraulikusan kitolható tetejű, 13 méter hosszú pótkocsi, ebben utaznak a zsiráfok. Az igazgató felugrik egy másik kocsira, a nyitott ajtón át látom, hogy bent több tucat rekesz sárgarépa. Kivesz néhányat, a kezembe is ad belőle, mondván, a répából töméntelen mennyiség fogy itt, minden állat szereti a cirkuszban, adjak én nekik, érezzem csak meg, hogy egészen más ilyen közelről látni ezeket a gyönyörű állatokat, mint az állatkertben. Én ezt nem vitatom, sőt elismerem, nagy élmény, ahogyan a zebrák nyomakodnak, hogy megkaparintsák a kezemben tartott répát, vagy ahogyan a két zsiráf, Zambesi és Bobo egészen közel hajol hozzám, de továbbra is azt gondolom, hogy ezeknek a valóban gyönyörű állatoknak leginkább az eredeti élőhelyükön lenne a legjobb, nekem pedig, ha egy szafari keretében egy dzsipből szemlélhetném őket ugyanott.

Fotó: Teknős Miklós

– A „szabadnak születtek, szabadon kellene élniük” elv a mi állatainkra egészen egyszerűen nem igaz, mert ezek az állatok már több generáció óta fogságban születtek. Nincsenek hozzászokva, hogy naponta több tíz kilométert gyalogoljanak azért, hogy ihassanak, mert egész nap ott van előttük a víz, és akkor isznak, esznek, amikor akarnak. Teljesen szelídek – mondja, és meg is mutatja mindjárt, hogyan nyújtja felé az egyik mellső lábát a zsiráf, elég volt őt csak a nevén szólítani és a lábára mutatni.

Ördögűzés és tisztítókúra

Ugyanez a helyzet az elefántoknál is, teszi hozzá, és az öt ormányos gazdája, René, aki egyben az ifjú cirkuszigazgató apósa is, mindjárt meg is mutatja: „Mambo, bitte!”, szól a hatalmas hím elefántnak, és a többtonnás állat máris emeli pedikűrre a lábát. René pedig, ez a hatvanas éveiben járó, de még mindig fürge, Rodolfo-bajszos idomár, akinek még az övcsatja is elefántfejet formáz, alaposan megreszeli Mambo patáit. Majd a saját körmét is rendbe szedi ugyanazzal a hatalmas reszelővel. Ezután főleg nem kételkedem, amikor arról beszél, hogy ezek az elefántok számára családtagok, és amikor reggel felkel, először őket engedi ki, eteti meg, s csak utána issza meg a reggeli kávéját.

– Mi nem vagyunk állatkínzók. És innen egyetlen állat sem megy vágóhídra, idős korukban is gondoskodunk róluk – mondja németül, és a szeméből egyszerre olvasok ki dühöt és szomorúságot. Majd odamegy az egyik lakókocsihoz, amelynek a bejárata mellett egy nagy szatyor fokhagyma lóg. Mint kiderül, ezzel nem a vámpírokat igyekeznek elűzni, és nem is krémleves készül belőle, hanem az elefántoké lesz, tisztítókúra gyanánt. René magához is vesz párat, és egymás után dobálja a nagyra tátott elefántszájakba. A hatalmas állatok láthatóan élvezettel fogyasztják a fokhagymafejeket, egyikük még egy jó nagyot trombitál is.

A cirkuszigazgatótól megtudom, hogy az október vége és március közepe közötti holt szezonban a téli szállásukon, Szadán élnek ők is és az állatok is, utóbbiak nyugdíjazott kollégáikkal együtt a téliesített istállókban laknak, és egy többhektáros, bekerített területen bóklászhatnak. Minderről folyamatosan tesznek fel fényképeket, videókat a Cirkusz – egy hely, ahol az állatok is jól érezhetik magukat című közösségi oldalukon.

– Igen, vetem közbe – csak joggal gondolhatja bárki, hogy ez a kirakat, na de mi van mögötte?

– Nincs mit takargatnunk, mert ha lenne, biztosan nem az ilyen frekventált helyeken vernénk tábort, mint amilyen ez is itt, a kecskeméti ­Auchan mellett. A téli szállásunkon ugyanolyan szívesen látunk bárkit, mint itt vagy bármelyik állomásunkon a turné során. De soha egyetlen állatvédő nem vette még a fáradságot, hogy eljöjjön hozzánk, és megnézze, hogyan is élünk, dolgozunk az állatokkal, pedig hívtuk őket – teszi hozzá lemondóan.

A radikális állatvédők elsődleges célja az állatcirkuszok betiltása. Ezt szeretnék elérni azok is, akik nevüket adták a „Magyarországon is tiltsák be az állatok cirkuszban való szereplését!” címmel indított petícióhoz. Kanizsai Dóra, aki az internetes aláírásgyűjtési akciót elindította, úgy véli, az állatoknak a vadonban van a helyük és nem a ketrecekben, állatkínzás, amit a színfalak mögött művelnek velük. A peticiok.com tanúsága szerint a kezdeményezéshez az eltelt nagyjából egy évben csaknem 41 600-an csatlakoztak. Az „ellenakciót”, amelyet ifjabb Richter József, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója indított, és több ismert cirkuszművész is aláírt, eddig csak alig 1400-an jegyzik, ám ifjabb Richter József szerint az emberek többsége nem virtuálisan, hanem valóságosan foglal állást az állatcirkuszok mellett, mégpedig azzal, hogy látogatja azokat. A cirkuszoknak ugyanakkor elemi érdekük, hogy lehetőség szerint minden módon és minden rendelkezésükre álló eszközzel bebizonyítsák: az, hogy generációk óta és a hagyományokat követve állatokat tartanak az előadásaikhoz, nem feltétlen jár együtt azzal, hogy az állatokat rossz körülmények között tartják.

Fotó: Teknős Miklós

A Magyar Cirkuszigazgatók Egyesülete is alapvetően azzal a céllal jött létre tavaly októberben, hogy megvédje és fenntartsa az állatos produkciókat.

Magyarországon jelenleg több állandó és számos utazó cirkusz dolgozik vadállatokkal. A már korábban említett kormányrendelet a cirkuszi menazséria létesítését és fenntartását is részletesen szabályozza, kitérve egyebek mellett arra, hogy minden állatnak egyedi azonosítóval kell rendelkeznie, az elefántokat, patásokat és futómadarakat napközben legalább 200 négyzetméteres kifutóban kell elhelyezni vagy, hogy a nagymacskáknak szállítás közben egyedenként minimum három négyzetméteres helyet kell biztosítani. Mivel örök igazság, hogy minden jogszabály annyit ér, amennyit betartanak belőle, a cirkuszokat rendszeresen ellenőrzik: a Nébih tavaly a Magyarországon működő négy állandó cirkuszt három, a 85 vándorcirkuszt pedig 83 alkalommal ellenőrizte az agrártárca hivatalos közlése szerint. Emellett a megyei kormányhivatalok is rendszeresen ellenőrzik az állatcirkuszokat, ehhez pedig civil segítséget is kapnak: az Országos Állatvédőrség Alapítvány például tavaly óta önkéntesei és Facebook-követői segítségével folyamatosan szemmel tartja és közösségi oldalán térképen meg is jeleníti, merre járnak állatokat is felvonultató cirkuszok az országban. Az állatvédőrség a „keresd a cirkuszt” programot kimondottan azért indította, mert azt remélik, hogy az ellenőrzések hatására az állatok élhetőbb körülmények közé kerülnek.

Fekete Péter államtitkár azt mondja, nem egyszerű betartatni a jogszabályokat akkor, amikor a nyitott határokon a cirkuszok is szabadon jöhetnek-mehetnek. Tapasztalatai szerint a cirkuszokkal kapcsolatos problémák döntő részben az utazó társulatoknál adódnak, ahol, ha elfogy a pénz, nem mindig tudnak megfelelő tartási körülményekről, esetleg élelemről sem gondoskodni. Ezért is folytatnak folyamatos párbeszédet az utazó cirkuszokkal, arra ösztönözve őket, hogy alakítsanak ki egy önszerveződő, önszabályozó rendszert, és zárják ki maguk közül a renitenseket.

– A Fővárosi Nagycirkusz igazgatójaként és miniszteri biztosként is ügyeltem arra, hogy csak olyan állatszámot engedjünk színpadra, amely az ember és az állat harmonikus együttműködéséről szól. Minden alkalommal személyesen ellenőrzöm, hogy a tréner – nem is szeretem az idomár szót – hogyan él az állataival, milyen viszonyban van velük, mert az az alap, hogy betartja a tartási körülményekre vonatkozó szabályokat. Ahogyan egy lovas ember a lováért él, a cirkuszi állatokat tartó emberekre ez hatványozottan igaz.

Annyit tehetnénk hozzá mindehhez: amíg nem tudjuk az állatokat megkérdezni, szeretnének-e cirkuszban szerepelni, nekünk, embereknek kell körültekintőnek lennünk, és lehetőség szerint a vélt érdekeiket szem előtt tartva döntenünk.