Ebben a mondatban is helyes az „őket” használata: Itt vannak a ceruzák, hegyezd ki őket! Már Arany János is küzdött ez ellen a babona ellen, Visszatekintés című tanulmánysorozatában (1861) ezt írta: „nem igaz, hogy az ő csupán személyre, az csupán dologra vonatkozik.” Ehhez hozzáfűzi még: „Jól van, tisztelt uraim, de nem sejtik-e, hogy önök e szabálya szerint az egész nemzet rosszul beszél magyarul?” Majd példákat idéz a népnyelvből, a régi nyelvből, az irodalmi nyelvből és a köznyelvből: „Be van az én szűröm ujja kötve, / De nem tudod, rózsám, mi van benne.” „Túrós tészta, derelye, Egyél, rózsám, belőle.” A benne és a belőle is az ő személyes névmás ragos alakja. Arany az alábbi példával érvelt amellett, hogy állatra is utalhatunk személyes névmással: „Tudja ám az a macska, hogy őróla foly a beszéd.” Ha valaki azt mondaná, hogy: „Tudja a macska, hogy arról foly a beszéd”, a mondat érthető sem volna. Íme, Mikszáthtól egy idézet: „A nagybajuszú kalászok szelíden ringatóztak, ha egy-egy kis széláram felizgatta őket.” Tehát a nyelvtani személy fogalmát nem szabad összekeverni a személy szónak a szokásos köznyelvi jelentésével. Bár ez utóbbi példában a kalászok megszemélyesítésnek tekinthetők.
A fent leírt megfordítva is igaz, vagyis bizonyos esetekben személyekre is a csak tárgyakra vonatkozónak gondolt „azokat” névmást kell használni. Például: „Akik jelentkeztek, azok most iratkozhatnak be.” Sokan nem merik így mondani a nyelvi babona miatt.
Az viszont tény, hogy nem visszautalásként, hanem rámutatásként meglehetősen szokatlan a személyes névmást használni a mutató névmás helyett. Leginkább a boltban hallhatjuk, amikor az eladó vagy a vevő egy árura mutatva kérdez: Ő lesz az? Mármint például a tejföl. És a tejporos kávé sem ő, hanem ez. Ez lesz a tejporos kávé.
